A Vigasztaló pedig a Szentlélek.

A mi időnk kifejezetten a Szentlélek kiáradásának ideje, amikor az Úr Jézus nem szemmel látható jelenlétével örvendeztet meg bennünket, ahogyan tenni fogja, hanem úgy, hogy Szentlelke bennünk lakik, és állandóan velünk van, aki mindenkor Egyháza vigasztalója. Az a tiszte, hogy Isten gyermekeinek szívét vigasztalja. Ő győz meg bűneinkről, világosságot ad és utat mutat; munkájának mégis az a fő része, hogy az újjászületett  szívét megvidámítja, a gyöngéket megerősíti, és a lesújtottakat felemeli. Ezt úgy végzi, hogy kijelenti Jézust nekik.

A Szentlélek megvigasztal bennünket, de maga Krisztus a vigasztalás. A Szentlélek az orvos, Jézus pedig a gyógyszer. Ő gyógyítja be a sebeket, de ezt Krisztus nevének és kegyelmének szent kenetét ránk helyezve teszi. Nem sajátjából veszi, hanem a Krisztuséból. Ha a Szentlelket görögül Paraklétosznak, azaz Vigasztalónak nevezzük, akkor szívünk Úr Jézusunkat a Paraklézis, azaz Vigasz névvel illeti. Ha az egyik a Vigasztaló, akkor a másik a Vigasz. Ha a keresztyénnek ily nagyszerű segítsége van, miért is lenne szomorú vagy lankadna el? A Szentlélek kegyelmesen megígérte, hogy Vigasztalód lesz: gondolod, gyönge és remegő lélek, hogy ígéretét nem fogja beváltani? Hogyan feltételezheted hogy olyasmit kezdett el, amit nem képes, vagy nem fog véghez vinni? Ha az a különleges feladata, hogy megerősítsen és vigasztaljon, gondolod, hogy megfeledkezett küldetéséről, vagy azt hiszed, hogy szerető gondviselése célt téveszt? Ne gondolj ilyen gonoszt a gyengéd és áldott Szentlélekről, akinek neve Vigasztaló! Neki gyönyörűség a szomorúakat az öröm olajával megkenni és a megfáradt lelkeket Isten dicséretének palástjába öltöztetni. (Ézs 61,3)

Bízz benne, Ő bizonyosan megvigasztal, mígnem a gyászolók háza (Préd 7,2) örökre bezáródik, és kezdetét veszi a menyegzői vacsora! (Jel 19,9)

szöveg: C.H. Spurgeon, Reggel és este, napi áhítatok

fotó: pexels.com