Olvasói gondolatok - Amikor Isten választja a menyasszonyi ruhádat

Kicsi koromtól kezdve dédelgettem szívemben a Nagy Napot, az esküvőm napját. Amikor rám talált az a mély és boldogságos érzés, mely megpecsételésére az esküvő iratott, még nagyobb izgatottsággal merengtem a közeli jövő rejtelmei felé.

Ámulattal néztem a gyönyörű menyasszonyokat, s azt, hogy a ruha mennyire vissza tudja tükrözni viselőjének személyiségét. Én is erre vágytam, hogy megtaláljam azt a ruhát, mely kedves lesz számomra és ’szilvis’.

Pár hónappal az esküvő előtt már letisztult a gondolataimban az, hogy milyen tipusú ruhát szeretnék. Szerettem volna, hogy A-vonalú legyen, fehér, csipkés ujjakban végződő felső résszel, kicsiny uszállyal.

Sok keresgélés után aztán rátaláltam egy ruhára, mely teljesen egyezett az elképzelésemnek. Ám nagyon drága volt, s bár kedves vőlegényem felajánlta, hogy nem számít az ára megvásárolja nekem, tudtam, hogy ez nem lenne helyes döntés.

Ekkor kissé lelankadtam a keresgélésben. Csalódott voltam és felütötte fejét a türelmetlenségem is.

Többször is imádkoztam azelőtt érte, de úgy éreztem azt akarja, hogy teljesen adjam át neki ezt a helyzetet. Igy imádságban elé vittem az én „problémámat”. És akkor tudtam, hogy Ő mit vár el tőlem. Lépnem kell annak érdekében, hogy ez a bizalom kétségtelen legyen.

A határidőnaplómban bekarikáztam egy dátumot, melyről tudtam, ő helyezett a szívemre és vártam. Heteken keresztül nem nézelődtem menyasszonyi ruhákról képeket sem. Nehéz volt, mert annyira mindannapossá vált számomra a keresgélés, hogy szinte rutinná vált. De Isten mindig küldött számomra egy igét, egy gondolatot, súgott valamit a szívembe és így próbáltam megélni a várakozást, melynek hittem: eredménye lesz.

Majd letelt az idő és elcsendesedve nyitottam meg a böngésző ablakokat az eladó menyasszonyi ruhákról, de nem fogott meg egyik sem. Találtam egy ruhát mely szép volt és lementettem, de újra a csalódottság érzése fogott el.

Közben elolvastam Rachel Hauck: A menyasszonyi ruha című könyvét (minden menyasszony figyelmébe nagyon ajánlom), mely egy érdekes úton került hozzám. Arról szól, hogy egy menyasszonyi ruha miként ölti fel magát négy különböző menyasszonyra, négy különböző korszakban olyannyira, hogy tökéletesen igazodik mindegyikre. Azon gondolkoztam talán számomra nincs is ilyen különleges ruha és ez az ügy annyira nem fontos Istennek. Mindkét gondolatmenetemre egy-egy igével válaszolt: „Nemde, két verebecskét meg lehet venni egy kis fillérért? És egy sem esik azok közül a földre a ti Atyátok akarata nélkül! Néktek pedig még a fejetek hajszálai is mind számon vannak. Ne féljetek azért; ti sok verebecskénél drágábbak vagytok.” (Máté 10:29-31) „Mit aggódtok a ruházatért is? Figyeljétek meg a mezei liliomokat, hogyan növekednek: nem fáradoznak, és nem fonnak, de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül akár csak egy is.” (Máté 6:28-29) Arra vágytam, hogy Ő öltöztessen fel.

Az elkövetkező időt arra szántam inkább, hogy a ’belső menyasszonyt’ készítsem fel. Az egyik legkedvesebbé vált számomra ez az igeszakasz: „Ne a külső dísz legyen a ti ékességetek, ne a hajfonogatás, arany ékszerek felrakása vagy különféle ruhák felöltése, hanem a szív elrejtett embere a szelíd és csendes lélek el nem múló díszével: ez értékes az Isten előtt. Egykor a szent asszonyok is, akik az Istenben reménykedtek, így díszítették magukat: engedelmeskedtek férjüknek.” (IPéter 3:3-5)

Majd május végén egy belső késztetésre hallgatva előkerestem azt a ruhát, amit lementettem magamnak, s megkértem édesanyámat és leendő anyósomat, hogy jöjjenek el velem megnézni. A lány, aki a ruha előbbi tulajdonosa volt, nagyon szimpatikus volt számomra. Istenfélő volt és nagyon közelinek éreztem magamhoz. Mintha valami összekötött volna minket.

Voltak fenntartásaim, ám az Úr kezébe helyeztem. Ha nem lesz jó, más kell legyen az enyém. Tudtam, a ruha nem lesz a könyvbeli példákhoz hasonlóan tökéletes rám, mert a lány magassarkúval hordta, én pedig ezt nem tehetem meg, hacsak nem szeretnék magasabb lenni a vőlegénynél.

Amikor bementünk a szobába és megláttam leterítve az ágyon, nagyon különös érzés fogott el. Aztán segítettek felvenni és belenéztem a tükörbe. Tökéletesen illett rám. Elképzelni sem tudtam volna szebbet. A-vonalú, finom csipkék végig az ujj részen. Kifinomult, visszafogott és gyönyörű, kicsiny uszállyal. Nem tudtam mást mondani, mint: Istenem! Ez az Úr ajándéka. A hozzám közelálló hölgyek számára sem volt kérdéses, hogy ez A ruha.

S ami talán a legérdekesebb.. a hossza is tökéletesen megfelelt. Én nem tudom, hogy mióta nem viselték össze ment e, vagy mi történt vele, de a csodákat talán nem is kell megmagyarázni.. Hirtelen visszatért az a gyermeki lelkedésem. Éreztem ahogy kegyelme és gondviselése beborít.

Nővéreim és barátnőim első benyomása az volt, hogy mennyire illik hozzám. Hát hogyne lenne ’szilvis’, amikor Ő ismer engem a legjobban! Olyan nagy kegyelem, hogy egy ilyen hétkönapinak tűnő dologról is bizonyságot lehet tenni. Amikor átgondolom milyen úton vezetett el Isten hozzá tudom, életem minden egyes része fontos neki. Ez a ruha valóban olyan, mintha csak Ő választotta volna nekem. Akárcsak a mennyei, hófehér ruhát.

Boros Szilvia