Honnan tudhatom, mire hív Isten

„Mert Isten művei vagyunk, akiket Krisztus Jézusban alkotott, hogy azokban a jó dolgokban járjunk, amiket előre megtervezett számunkra.” Ef 2,10


A mosogatónál álltam, és kinéztem az ablakon. Abban a pillanatban Isten a következő furcsa szavakat intézte a szívemhez: „Wendy, az otthonod az imádság és tanítás háza lesz.”
Egyáltalán nem szerepelt jövőbeli terveim közt, hogy megnyissam szívemet és otthonomat arra, hogy Jézust megosszam másokkal. Egy teremtett lelket sem ismertem még ebben a városban, nem értettem, mit akar Isten ezzel a kijelentésével. Tényleg arra hív, hogy tanítsak másokat, és imádkozzam értük?
Kutatni kezdtem, mi lehet Isten terve velem ebben az új életszakaszban, és az Efézusiaknak írt levél 2,10 került elém: „Mert Isten művei vagyunk, akiket Krisztus Jézusban alkotott, hogy azokban a jó dolgokban járjunk, amiket előre megtervezett számunkra.” Ez volt az első jel, ami igazolta, hogy Isten ott és akkor valamire hív.
Íme néhány fogódzó, amiken keresztül az Úr megmutatta, hogy jól értem a hívását:
Alázatos szívvel fordulj az Úrhoz
Alázat nélkül a lélek nem fogékony a tanításra. Hogy felismerjük, mire hív Isten, félre kell raknunk saját terveinket, hogy alávessük magunkat az Övéinek. Nem úgy működik, hogy mi kitalálunk valamit, aztán kérjük hozzá Isten támogatását. Őt kérdezzük először: „Mire hívsz, Uram, itt és most?”
Vizsgáld meg élettapasztalataidat, adott körülményeidet.
Isten a tapasztalatainkat (a családot, tanulmányainkat, pályaválasztásunkat, testi-lelki adottságainkat, megpróbáltatásainkat stb.) arra használja, hogy alakítson, képezzen, felszereljen minket. Néha éppen azt akarja Isten leginkább felhasználni, amit legszívesebben elrejtenénk: a szörnyű megpróbáltatásokat, amiket el akarunk felejteni.
Mindnyájunkat érnek megpróbáltatások. Néha megadjuk magunkat, és Istenre hagyatkozunk. Ha ezt tesszük, győztesen kerülünk ki belőle, Isten dicsőségére. Semmi sem haszontalan. Semmi sem értéktelen. Isten minden tapasztalatunkat felhasználja, hogy a hivatásunkra készítsen fel minket.
Alkalmazd adottságaidat, tehetségedet, képességeidet.
Adottságaink, képességeink jelzik leginkább az irányt, amerre haladnunk kell. Isten összehangolja képességeinket és hivatásunkat. Ellátja a kellő eszközökkel azokat, akiket elhív. Amikor meg akarod határozni hivatásodat, tekints adottságaidra:
Mik az erősségeid?
Miben találsz örömet, mi az, ami lelkesít?
Hogyan reagálnak az emberek, amikor használod képességeidet?
Olvasd, tanulmányozd, imádkozd Isten Igéjét.
Ha keressük, mi Isten terve velünk, Ő irányítani fogja lépteinket, igazolja, hogy valóban Őt halljuk. Leggyakrabban az Igén keresztül történik ez. De ezen kívül máshol is kereshetünk iránymutatást: lelkészek, barátok, bibliaiskolák mutathatják az utat, sőt bármi, amivel kultúránkban találkozunk.
Bízz Isten időzítésében és abban, hogy válaszol.
Minél inkább szükséged van Istenre egy feladathoz, annál inkább hagyatkozz Rá. Ha feszültnek, szétszórtnak érzed magad, ha hiányzik a belső békéd, tudhatod, ezek annak jelei, hogy nem Isten akarata vagy nem az Ő időzítése szerint léptél, cselekedtél, tervezel.
Mikor először nyitottam meg otthonomat a Biblia tanulmányozására érkezők előtt, öröm és ámulat töltötte el a lelkemet, ahogy egymás után érkeztek a vendégek. Könnybe lábadt a szemem, mert eszembe jutottak Isten szavai ott a konyhában: „Wendy, az otthonod az imádság és tanítás háza lesz.”
Neked mit mondott Isten, mire hív?

Mennyei Atyánk, köszönöm, hogy jó terveket készítettél számunkra. Te ismered minden szükségletünket, legmélyebb vágyainkat, fájdalmas sebeinket. Kérlek, Uram, miközben keresünk Téged, és kutatjuk, mi az, amire elhívtál, nyisd meg a szemünket, hogy megláthassuk, csodálatos dolgokat terveztél nekünk. Jézus nevében, Ámen.



(forrás:eszmelkedesek.blogspot.com
Wendy Blight: How Do I Know If I’m Called
Encouragement for today, 2013.02.01.
www.proverbs31.org/devotions
fotó:pinterest)

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések