Mi emeli fel a szívet?

„Örüljetek az Úrban, vigadjatok, ti igazak! Örvendezzetek mindnyájan ti egyeneslelkűek! Zsolt 32:11


Ahogy elolvastam a mai igét, hála töltött el, hogy örülhetek az Úrban, és vidám lehetek. Énekelhetek, mert fenn van a szívem. De meg kell mondanom, ez a felemelt szív nagyon le volt sújtva pár hónappal ezelőtt. Érezted már azt, hogy akkora rajtad a nyomás, hogy fájnak bele a csontjaid, s az energiádat mintha mind kiszívta volna a nyári nap?

Tavaly ilyenkor kezdődött, azokban a hónapokban, amikor a már aktív vagy még jelölt keresztény női előadók és írók éves She speaks konferenciájára készültünk. Sokan böjtöltek úgy, hogy keddenként nem ebédeltek, míg a többiek másfajta böjtöléssel engedelmeskedtek az Úrnak. Én is az ebédböjtöt tartottam, de mostmár bevallom, engedetlen voltam az Úrhoz, amikor azt kérte, hogy valami mást vonjak meg magamtól.

Mert ez a más olyasmi volt, amit szerettem. Talán túlságosan is. Olyasmi, ami mindig nagy örömöt okozott. Muszáj mosolyognom. A Dr. Pepper-ről van szó… Igen, az Úr azt kérte tőlem, hogy adjam fel Iránta való engedelmességből ezt a szokásomat – és én nemet mondtam. Szembeszegültem az Úrral, akit úgymond szeretek, és továbbra is ittam az üdítőt. Ettől kezdve az Úrral való kapcsolatom érezhetően károsodott.

Nem hagyott el engem lázadásom alatt, továbbra is használt országa építésében, és ettől úgy hittem, „megúszom” a lázadást. Továbbra is tartottam előadásokat, írtam, vezettem online bibliaórámat. Úgy tűnt, megsütöttem a pecsenyémet – most épp a Dr. Peppert -, és meg is ehetem.

A konferencia után nyugtalanság fogott el. Álmatlanul hánykolódtam éjszaka, csak vonszoltam magam napközben. Testem és lelkem is elgyengült. Egyre nehezebb vettem meg a Dr. Peppert. Tudtam, hogy lázadok, de inkább kompromisszumokat kötöttem, nem adtam fel. Kisebb adagokat rendeltem egyszerre a Dr. Pepperből, utántöltő nélkül. Még amikor az üzlet egyet-fizet-kettőt-kap akciót tartott, akkor is csak egy tizenkettes ládát hoztam el. Mestere lettem a kompromisszumos engedelmeskedésnek – a magam módján engedelmeskedtem. Hónapok teltek el így.

Dávid így ír a bűnben élés hatásáról: „Míg elhallgattam, csontjaim megöregedtek, s egész nap jajgattam. Mert éjjel-nappal rám nehezedett kezed, ellankadt erőm, mint a nyár hevében.” Zsolt 32:3-4

Meghökkentettek ezek a szavak. Feketén-fehéren le volt írva mostani állapotom. Szerencsére az 5. versben Dávid megmutatja, mit kell tennünk, ha a lázadás tünetei nyilvánvalóvá válnak életünkben. „Megvallottam előtted bűnömet, gonoszságomat el nem rejtettem. Elhatároztam: ’Megvallom hűtlenségemet az Úrnak.’ És te vétkem gonoszságát megbocsátottad.”

Miért tudok ma örvendezni? Decemberben megvallottam Istennek a bűnömet, és nem takargattam tovább. A vallomáson és bűnbánaton túl végre megtettem, amit hónapokkal azelőtt kért tőlem Isten: abbahagytam a Dr. Pepper ivását. Visszatért az erőm, s már nem fájtak a csontjaim. Kiegyenesedtem, és magabiztos vagyok, mert az engedelmesség útján járok. Hogy fogok-e még valaha Dr. Peppert inni? Erre majd az Úr adja meg a választ. De addig is azt akarom, hogy szívem felemelkedjen, s énekelni tudjon, míg az utamat járom.

A te szíved hol tart: felemelkedett, vagy le van sújtva? Olvasd el a 32. zsoltárt, és kövesd Isten utasításait. Biztosítalak, hogy „felemelő” lesz az eredmény!


Drága jó Uram, köszönöm, hogy arra ihletted Dávidot, írja meg ezt a csodálatos üzenetet. Segíts, hogy éljem Igéd igazságát, hogy örüljek és vigadjak a Veled való kapcsolatomban. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2010.04.06., www.proverbs31.org,  Wendy Pope, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó:pinterest)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések