Tanuld meg szeretni saját történetedet

„Valahányszor rátok gondolok, hálát adok Istenemnek” Fil 1,3

Múlt télen egy nap a konyhában nevetgéltem egyik gyermekemmel, mialatt kemény makaróni darabokat szedegettem ki az olvadt sajtból. A sajtos makaróni receptben nem volt szó róla, hogy előre meg kell főzni a makarónit, mielőtt a csudafazekam fedelét lezárnám.
Épp a konyhai malőr képét készültem felrakni az Instagramra, mikor fentről meghallottam másik gyermekem visítását törülköző után.
Beletelt egy percbe, míg kiszedtem belőle, mi okozza a pánikot, de akkor már a mennyezeten megjelentek az első foltok, és csepegni kezdett a víz a konyhába. A vécéből.
Futottam. Nem futottam, repültem felfelé a lépcsőn. „Fordítsd el a vécé mögött azt az ezüst színű gombot! Gyorsan! Azzal elzárod a vizet!”
Később, még ugyanazon nap estéjén táncoló-ugráló terepnek használt díványunk beadta a kulcsot. Nem volt hajlandó eltűrni tovább sáros-havas, energikus tizenévesek állandó rohamát. Nyugodj békében, drága díványunk.
A makarónin nevettem. A túlfolyt vécét megoldottam. A díványnál már megsértődtem.
Vége a napnak.
Egy újabb lap, ami az életemet történetté – az én történetemmé – teszi.
Nem olyanná, mint ami a regényekben, a széles vásznon zajlik.
Azok fényesebbek, tökéletesebbnek tűnnek.
A filmvásznon szereplő anyukáknak nem csíkos a bőrük, a sok mac-es kajától. Az ő konyhájuk plafonján nincsenek foltok attól, hogy… nos azért, mert az ő gyerekeik nem használnak túl sok háromrétegű vécépapírt. És az ő díványuk nem megy szét javíthatatlanul.
De én szeretem az én történetemet. Azt szeretem a legjobban.
Miért? Hogyan?
Mert előre eldöntöttem, hogy szeretni fogom.
Elhatároztam, hogy a burjánzó élet jelének látok minden malőrt, minden félresikerült cselekedetet.
Be tudtam ezt tökéletesen tartani? Dehogyis.
De ha csak naponta egyszer is tudunk hálásan gondolni rá, máris másként fogunk viszonyulni a történetünkhöz.
Szebb lesz, jobb lesz.
Ahogy cipeltem lefelé a nedves törülközőket, a tekintetem a bejárati ajtó mellett sorakozó cipőkre esett.
Mai alapigénk, a Fil 1,3 jutott eszembe, amikor Pál azt mondja: „valahányszor rátok gondolok, hálát adok Istenemnek”. Minden nap találhatok egy csomó dolgot, ami arra késztethet, hogy hálát adjak Istennek azokért, akiket az életem részévé tett. Hogy élvezzem történetem minden részletét. Kezdve azokkal cipőkkel.
Így suttogtam magamban: „Állj meg, és nézz körül. Újra meg újra. Vedd észre, mennyi élménynek való vesz körül, örvendj, és adj hálát Istennek ezekért a percekért.”
Akik körülnéznek, felfedezik a szeretnivalót maguk körül, és megtanulják szeretni a történetüket.
Mi lenne, ha elhatároznád, hogy ma mindent ilyen szemmel fogsz nézni?

Uram, köszönöm ezt a mai üzenetedet. Segíts, hogy hálás szívvel tudjak körülnézni, függetlenül attól, mekkora zűrzavar van épp az életemben (vagy a házamban!). Élvezni szeretném ezt az egész tökéletlen szépséget. Jézus nevében, Ámen.

(Lysa TerKeurst: Learn to Love Your Story, Encouragement for today, 2014.05.29., www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: Pinterest)