Az én hitvallásom

De mindezekben diadalmaskodunk az által, aki szeret minket.

(Róma 8:37)



Épp olyan nap volt, mint a többi. Felkelt, és elkezdte szokásos napi teendőit. Felkelti a gyerekeket. Elkészíti az uzsonnájukat. Becsomagolja a táskákat. Elviszi őket a suliba. Tornázik, majd hazamegy.

Épp olyan nap, mint a többi... mindaddig, míg a konyhába lépve meg nem hallotta, hogy sms érkezett. Nem az ő telefonjára, hanem a férjéére. Nem volt számára ismerős a név. Egy női név. Biztos egy új munkatárs. Vagy ügyfél. Hiszen bízott a férjében, ugye?

Valami arra késztette, hogy mégis megnyissa az üzenetet. Ahogy az intim szavakon végigfutott a tekintete, szédülni kezdett, s a gyomra felkavarodott. A régebbi üzeneteket is átnézte, – és a szavak tőrként döftek a szívébe.

Hallotta, hogy a férje befejezte a zuhanyozást. Mit mondjon neki?

Nem mondott semmit.

Este aztán szembesítette férjét. A férje vallomást tett, bocsánatot kért, ígérte, hogy véget vet a kapcsolatnak. Ő hinni akart neki, de tudta, mennyire nehéz lesz. Az a nő egy másik államban élt. Gyakran dolgoztak, utaztak együtt.

„Fogok-e még valaha bízni benne?” – kérdezte magától.

Teltek a hetek, hónapok. Újabb üzeneteket, e-maileket talált. Végül megkérte a férjét, költözzön el, legalább egy időre.

Sírva jelent meg nálam. Kiöntötte a szívét, elmesélte, hogy megcsalták. Az árulás lelke mélyéig megrázta. Megrendülten hallgattam történetét
.
Elhagyatva, magányosnak érezte magát. Próbáltam gyenge szavaimmal vigasztalni, de tudtam, hogy nem erre van szüksége. Egyedül Annak az igazságai és ígéretei jelentenek gyógyírt számára, Aki sosem fogja megcsalni, sosem fogja elhagyni, sosem távozik el tőle. Ezért adtam a barátnőmnek egy Hitvallást, ami mindig emlékezteti fogja arra a tényre, hogy ő Krisztusban van és hogy Krisztus semmi körülmények között sem szegi meg ígéreteit. A következő kijelentéseket osztottam meg vele:


Ő szeret téged

"Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket Isten szeretetétől, amely megjelent Krisztus Jézusban, a mi Urunkban."
(Róm 8,38-39).


A Mindenható Isten ismer téged

"Csontjaim nem voltak rejtve előtted, amikor titkon formálódtam, mintha a föld mélyén képződtem volna. Alaktalan testemet már látták szemeid; könyvedben minden meg volt írva, a napok is, amelyeket nekem szántál, bár még egy sem volt meg belőlük."
(Zsolt 139,15-16 KNB).


Megbocsát neked

"Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól"
(1Jn 1,9).


Élete árán megváltott téged

„Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amelyet most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem” 
(Gal 2,20).


Isten céllal teremtett téged, a mesterműve vagy

„Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk” 
(Ef 2,10).


Győzni fogsz

„De mindezekben diadalmaskodunk az által, aki szeret minket” 
(Róm 8,37).


Valaki összetörte a szívedet? Megcsalt? Hazudott neked? Kihasznált? 


Elveszettnek érzed magad? Esetleg magányosnak? Legyőzöttnek? Kétségbeesettnek? Az értéktelenség érzésével küzdesz, úgy gondolod, hogy senkinek sem kellesz? Akit már senki sem szeret?


Nem vagy egyedül. Jézus megért téged, Ő együtt érez veled. Ő Azonosul fájdalmaddal, szenvedéseddel. Hiszen azok árulták el, akiket Ő teremtett., és azok hagyták el, akiket szeretett. Jézus, a mi Megváltónk és Szabadítónk megérti, min megyünk keresztül.


Az Ő élő és cselekvő Igéjének igazságaival és ígéreteivel gyógyítja sajgó sebeinket, reményt adva a reménytelennek tűnő helyzetekben, és igaz szavaival írja fölül a hazugságokat.


Drága barátnőm, ismételd el imádban a fenti hitvallást. Ültesd el ezen igazság magvait a lelkedben. Isten majd megöntözi és táplálja őket, hogy a szeretet, a remény és a hit mélyre nyúló gyökereit nevelje benned.


Mennyei Atyám, saját életemért imádkozom ma ezt a Hitvallást. Ültesd el mélyen a szívemben ezeket az igazságokat és ígéreteket, öntözd őket szereteteddel, és keltsd őket életre mostani helyzetemben. Fiad, Jézus Krisztus nevében kérem, Ámen.




"Ez a vigasztalásom nyomorúságomban, mert beszéded megelevenít engem."
(119. Zsoltár 50. vers)







(Forrás: May 7, 2014 My Faith Declaration Wendy Blight, http://proverbs31.org/devotions/devo/my-faith-declaration/)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések