Több dicsőítést, kevesebb nyafogást

„Ekkor felkelt Jób, megszaggatta ruháit, megnyírta fejét, leborult a földre és így imádkozott:

(…)amint az Úrnak tetszett, úgy lett, legyen áldott az Úr neve!” Jób 1:20-21

Mikor jó dolgok történnek veled, dicsőíted az Istent? És amikor rosszak? Én tudom, hogy nekem nem a dicsőítés az első gondolatom ilyenkor. Inkább a siránkozás. Siránkozom a kétségeim, a félelmeim, a hibáim miatt. Nyafogok azért, ami talán bekövetkezik. Panaszkodom, hogy milyen komisz az élet. Az imádás – talán az utolsó dolog, ami eszembe jut.

Mikor a mai igeverset olvastam, meghökkentett, hogyan reagált Jób, mikor megtudta, hogy fiai és leányai meghaltak. A szegény, sokat szenvedő Jób azzal vívta ki helyét az üdvtörténetben, hogy minden körülmények között hűséges maradt Istenhez. Hitt, bízott Istenben, akármilyen baj érte. Várakozott, a borús valóság dacára hitte, hogy Istennek valami jobb terve van számára. Mikor tehát a legszörnyűbb, a szívet darabokra szaggató hír megérkezett, első válasza az volt, amit a mai versben olvasunk: áldotta az Istent.

Nemrég egy alkalommal egyszerre kaptam jó és rossz híreket. Eldönthettem, hálát adok a jóért, vagy bánkódni kezdek a rossz miatt. Na mit gondolsz, mit tettem? Egyből neki a rossz hírnek, szomorkodtam, siránkoztam magamban, s aggodalmaskodtam olyasmiért, ami nem rajtam múlott.

Másnapi imaórámban ez a vers került elém. Isten figyelmeztetett, ráébresztett, hogyan reagáltam, jelezte, hogy nem volt kedvére való a válaszom a hírekre. Elismertem Neki, hogy hibáztam, kértem, mindig juttassa eszembe, akár rossz híreket kapok, akár jót, hogy elsőként Őt dicsőítsem, Őt áldjam, bármi történjék is. Imádásunk oka nem a körülményeink alakulása, hanem Isten természete: az Ő szívére koncentráljunk, ne a magunkéra.

Remélem, hogy sikerülni fog minden nap, minden eseményre dicsőítéssel reagálnom. Jób példáját szeretném követni, akkor is, amikor mást érzek, akkor is, ha a gondok és kétségek el akarnak uralkodni rajtam. „Legyen áldott az Úr neve!” Szeretném beépíteni az életembe a dicsőítést, vegye át a helyét a sok siránkozásnak. Velem tartasz?

Istenem, segíts, hogy első reakcióm ne a siránkozás, hanem a dicsőítés legyen. Segíts, hogy a Te szívedet keressem, ne a magaméra figyeljek. Mint a jó időkben, áldani akarlak a rossz időkben is. Segíts eszemben tartani, hogy nem a körülmények számítanak, hanem a Te természeted. Az pedig mindig méltó a dicsőítésre! És köszönöm, Uram, hogy türelmes vagy hozzám. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2010.03.19.Marybeth Whalen, www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)