Te is írsz listákat?

„És mi ismerjük és hisszük azt a szeretetet, amellyel Isten szeret minket. Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és Isten is őbenne.” 1Jn 4,16


Mindig listákat írok. A hűtőn egy mágneses jegyzettömbre vezetem a bevásárló listát. Az éjjeliszekrényemen lévő jegyzetfüzetbe az ötleteimet irkálom. A táskámban van egy határidőnapló, amibe a rövid- és hosszabbtávú tennivalókat sorakoztatom. És persze a legszebb pillanatok azok, amikor valamit kipipálhatok!
Éveken át vezettem egy másik listát is. Azt nem írtam le. Az agyamban pörgettem anélkül, hogy észrevettem volna, mindaddig, míg egy élmény hatására nagy fordulatot vett a szemléletem.
Második fiam, Tyler születése után súlyos gyermekágyi depresszióval küzdöttem. Nem csak a szokásos elválási szorongás volt. Napokon át sírtam, állandóan szorongtam, nem tudtam aludni. Volt egy újszülött babám, egy négyéves kisfiam, és egy pilóta férjem, aki rövidesen visszatér a munkájához. Minden kimerített. Végül felhívtam az orvosomat, aki felírt egy gyógyszert, de annak hatása csak hetek múlva fog érződni. Azalatt át kellett küzdenem magam egyik napról a másikra.
Reggelente korán felébredtem, könyörögtem Istenhez, hogy szabadítson meg a depressziótól. De nem tette. Egyre mélyebbre kerültem, mialatt a depresszió kártékony suttogását hallgattam a fülemben: Nem vagy alkalmas semmire. Mi van veled? Miért nem tudsz helytállni? Csak két gyermeked van, és nem kell munkába járnod reggeltől estig. Mások ennél sokkal keményebb helyzetekkel is megküzdenek, te meg erre se vagy képes.
Egyik nap, mikor már végleg elegem lett ebből a nyomorúságos állapotból, így kiáltottam Istenhez: Istenem, mi ez az egész? Te Isten vagy. Egy csettintéssel el tudnád tüntetni rólam a depressziót, ha akarnád. Miért nem teszed?
Aztán elhallgattam. S míg csendben ültem, rájöttem, hogy Isten meg akar tanítani valamire, ami az egész hozzáállásomat megváltoztatja. Mindeddig egy listát vezettem az agyamban azokról a dolgokról, amik miatt Isten nem szerethet engem. Nem voltam elég jó feleség, elég jó keresztény, és természetesen nem voltam elég jó anya. A szülés után úgy éreztem, semmire se vagyok jó. Ezek szerint nem hittem Isten feltétel nélküli szeretetében. Tudtam, hogy szeret, de úgy gondoltam, jobban szeretne, ha mindent tökéletesen csinálnék.
Talán te is ilyen vagy. Talán a te fejedben is ott sorjáznak a hamis indokok, amik alkalmatlanná tesznek Isten feltétel nélküli szeretetére. Talán te is úgy érzed, hogy semmiben sem vagy jó, talán te is depresszióval küzdesz. Lehet, őrzöl egy titkot, ami szégyennel tölt el – talán abortuszod volt, vagy hűtlenséget követtél el, esetleg túl sokat iszol, vagy ingerültté tesz a férjed, a gyerekeid. Netán elváltál, és ettől érdemtelennek tartod magad Isten szeretetére.
Mikor felsoroltam Istennek, mi mindenért nem szerethet Ő engem, hallottam, hogy gyöngéden így szól hozzám: Milyen jó, gyermekem, hogy az én szeretetem nem függ tőled. Milyen jó, hogy nem tőled függ, hogy szeretlek-e. Nyugodtan kitörölhetsz mindent a listádról. Sőt szét is tépheted a listádat. Én már megtettem, amikor a kereszten meghaltam érted.
Készen állsz a változásra? Abba tudod hagyni az önostorozást tévedéseidért, hibáidért, vétkeidért? Isten nem vezet listát róluk. Neked sem kell. Tépd el a listádat, és ne kezdj újat. Hidd el, hogy Isten szeret. Nem tehetsz semmit, ami megváltoztathatja szeretetét irántad.


Uram, köszönöm Neked, hogy nem vezetsz listát tévedéseimről, vétkeimről, bűneimről. Segíts hinnem a lelkem legmélyéből, hogy mindenestül szeretsz, most és mindörökké. Nem kell segítenem Neked azzal, hogy tökéletes vagyok. Hadd legyen a mai egy meghatározó nap az életemben, amikor eltépem a listámat, és elfogadom feltétel nélküli szeretetedet. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2011.02.21., Melanie Chitwood, www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések