Isten barátai

Keresett magának az ÚR szíve szerint való embert, és őt tette az ÚR népe fejedelmévé.


I Sámuel 13:14

Te azonban nem voltál olyan, mint szolgám, Dávid, aki megtartotta parancsolataimat, és teljes szívből követett engem, és csak azt tette, amit én helyesnek látok.


I.Királyok 14:8


Egyszer egy Mary Lance nevű hölgy megkérte az Urat, hogy ismertesse meg őt Isten legjobb barátaival. Mary szerette volna megismerni azokat a hívőket, akiken az Úr tetszése nyugodott, azokat az embereket, akiknek legfőbb vágyuk Isten szolgálata volt. Mary tudta, hogy ezen keresztények mély meggyőződéssel és bölcsességgel rendelkeznek, és azt is tudta, hogy ezek a "legjobb barátok" Isten örömét és koronáját jelentik, így Mary nagyon sokat várt ezektől az emberi kapcsolatoktól.

Mary nem csalódott. Jó pár kivételes, különleges barátságot élvezhet olyan rendkívüli emberekkel akik egészen különleges módon köteleződtek el Isten mellett. Kik ezek a keresztények?

Ezek a hívők nem felszínesen élnek. Örömük buzgó, de nem túlfűtött. Lendületesek, de nem lehengerlők. Készek gyorsan cselekedni, de nem kapkodnak. Körültekintőek, de nincs bennük gyávaság vagy önzőség. Elszántak és félelem nélküliek, de nem meggondolatlanok. Csendesen, szinte észrevétlenül végzik a dolgukat, a környezetük mégis érzi befolyásukat. Ezek a hívők telve vannak békességgel és örömmel, nem parádéznak és nem zajongnak.

Mary elmondása szerint sokan közülük nagy szenvedésen mennek át. Ők azok akik kitartóan a kereszt lábba kapaszkodnak amikor a próbák viharai tépázzák őket. Együtt kiáltanak Jóbbal: "Hiszen megölhet engem, de akkor is Benne reménykedem!" (Jób 13:15, angol fordítás szerint).

Isten nem személyválogató. Az Evangélium mindenki számára nyitott, de mégis úgy gondolom, hogy Isten különleges szeretettel fordul néhány ember felé, mint például Dávid felé is tette. Dávid volt az, aki teljes szívvel követte az Urat.

Drága Uram, szeretném megismerni legjobb barátaidat. Bemutatnál nekik?




(Forrás: Joni and Friends, Daily Devotional, God's Best Friends, http://www.joniandfriends.org/)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések