A zajon túl - felismerni Isten hangját

„Az én juhaim hallják az én hangomat, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem.” 

János 10,27 

A hallásvesztés, amelyet hallókészülékkel próbálnak korrigálni, különös dolog. Néha hallok valamit, ami számomra elképesztően hangos és bántó, miközben mindenki más szerint teljesen „normális” a hangja. Máskor pedig mások hallanak valamit, ami nekik természetesnek tűnik, én viszont egyáltalán nem érzékelem.

Előfordul, hogy érzékelem a fülemben egy hang rezgését, de magát a hangot valójában nem hallom. Ez leginkább a magas hangoknál fordul elő, például a sípszónál, a füstjelző hangjánál vagy a madarak csicsergésénél.

Még hallókészülékkel is gyakran lemaradok a szavak elejéről és végéről. Az olyan szavak, mint a say, day, stay, way, vagy a speed, creed, believe, need, számomra mind egyformán hangzanak. Valójában csak az „é” vagy az „í” hangot hallom belőlük. A többit a szövegkörnyezetből próbálom kikövetkeztetni, vagy visszakérdezek, esetleg leolvasom a másik szájáról.

Az pedig már-már komikus, mennyire nehéz számomra, ha valaki betűz egy szót. Tudod, hány angol betű neve tartalmaz „é” vagy „í” hangot? Rengeteg.

Ha az ország egy másik részére utazom, az egész olyan lehet, mintha új nyelvet kellene tanulnom, mert a hangok és a szavak kiejtése annyira különböző.

Ha autóba ülök, vagy ami még rosszabb, repülőre szállok, szinte csak az út zaját vagy a motor zúgását hallom. Ülhet valaki mögöttem, mellettem vagy előttem – teljesen mindegy. Nem hallom, amit mond, hacsak nem fordulunk egymás felé, és nem nézünk egymásra beszélgetés közben.

Az akusztika is megváltoztatja, hogyan hallok. Egy magas mennyezetű templomban, repülőtéren vagy egy nagy áruházban a hangok rendkívül hangosak, miközben a beszéd szinte teljesen érthetetlen. Mintha a hangok tisztasága felúszna a mennyezetre, ott eltűnne, vagy visszapattanna onnan, mint egy kidobós labda, egyenesen a fejemnek. Nincs középút: vagy az egyik végletet tapasztalom, vagy a másikat.

Az időjárás is olyan tényező, amelyre nem számítanék. Az alacsony légnyomás forgó jellegű szédülést okoz, és gyakran a látásomat is zavarja. A gyors légnyomásváltozás pedig azt váltja ki, amit én csak úgy nevezek: „billegő padló szindróma”. (Ennek nincs köze a hallókészülékhez, egyszerűen a fülemmel függ össze.) Ráadásul az időjárás-változással járó napokon gyakran még kevesebbet is hallok. Kicsit olyan ez, mint az ásítás: amikor ásítok, egyáltalán nem hallok semmit. Semmit.

És mégis, hallókészülékkel vagy anélkül, az agyam meghallja Kim hangját, amikor beszél hozzám. Úgy tűnik, az agyam valahogyan ráhangolódott a hangjára, és akkor is felismerem, amikor mások beszédét szinte egyáltalán nem hallom. Még zajos környezetben is, amikor mindenféle hang zúdul rám, gyakran képes vagyok kihallani az ő hangját a többi közül.

Néha nagyon kell összpontosítanom, és tudatosan ki kell szűrnöm a zavaró hangokat, hogy meghalljam őt, de az ő hangját mindig megtalálom.

Valahogy így élem meg az Úrral való kapcsolatomat is.

A hallásvesztés olyan módon tanított meg erre, ahogyan azt korábban, amikor még nem veszítettem el a hallásom nagy részét, soha nem értettem igazán. Az, hogy az agyam Kim hangját tisztábban érzékeli mindenki másénál, annak a következménye, hogy mennyi időt töltöttünk egymással beszélgetve. Az agyam ismeri a hangját.

Jézussal is így van ez. Milyen csodálatos dolog felismerni az Ő hangját a csendben és a zajban egyaránt!

Talán éppen ez a legnagyobb ajándék, amelyet a hallásom elvesztése hozott az életembe.

Írta: Tami Riggenbach  

Magyar fordítás: Csendes Percek Istennel