A kegyelem története – már nem vagyok az, aki egykor voltam

 „Mi azért szeretünk, mert ő előbb szeretett minket.”

1János 4,19

Jézus akkor is szeretett, amikor én magam sem szívesen gondolok vissza arra, aki egykor voltam.

Szeretett akkor is, amikor harag vezérelt. Amikor csalódásaim keserűséggé formálták a szívemet. Amikor összetörtem, és mások szeretetében, elismerésében próbáltam megtalálni azt az értéket, amelyre annyira vágytam.

Szeretett akkor is, amikor olyan döntéseket hoztam, amelyeket ma már másképp hoznék meg. Amikor a saját fájdalmam miatt én is fájdalmat okoztam másoknak. És akkor is, amikor nem akartam Istennel foglalkozni, amikor távolodni próbáltam Tőle, és azt hittem, nélküle is boldogulok.

Jézus mindezeken keresztül szeretett engem.

Néha megállok, és visszagondolok arra az emberre, aki régen voltam. Eszembe jutnak a hibáim, a rossz döntéseim, a gondolataim, a belső küzdelmeim, amelyekről talán senki más nem tudott. Vannak emlékek, amelyekre szégyenkezve tekintek vissza, és vannak pillanatok, amikor csak arra tudok gondolni, mennyi minden lehetett volna másképp.

De amikor visszanézek, már nemcsak a hibáimat látom. Egyre inkább azt is felismerem, hogy Jézus szeretete akkor sem hagyott el, amikor én magam sem tudtam, hogyan találhatnék vissza Hozzá.

Akkor is szeretett, amikor nem imádkoztam. Amikor a Bibliám érintetlenül pihent, és nem kerestem Isten közelségét. Amikor egészen másfelé indultam, mint amerre Ő hívott.

Ő akkor is ott volt.

Milyen csodálatos a kegyelem! Jézus nem várta meg, amíg jobb emberré válok, hogy aztán szeretni tudjon. Nem kellett előbb rendbe hoznom az életemet, legyőznöm minden gyengeségemet, vagy méltóvá válnom a szeretetére.

Ott szeretett, ahol éppen voltam, viszont annyira szeretett, hogy nem hagyott ott, ahol talált.

Nem azért jött, hogy elítéljen, hanem hogy megmentsen. Nem azért hívott magához, mert már minden rendben volt bennem, hanem azért, mert nélküle nem tudtam igazán megváltozni.

És lassan formálni kezdte a szívemet.

Ahol korábban keserűség lakott, ott megtanított megbocsátani. Ahol a félelmeim és a bizonytalanságom irányítottak, ott megtanított egyre inkább Benne bízni. Ahol régen csak a saját erőmre támaszkodtam, ott megmutatta, milyen az, amikor az Ő ereje hordoz.

Ez nem jelenti azt, hogy most már tökéletes vagyok.

Még mindig vannak küzdelmeim. Még mindig hibázom. Vannak napok, amikor a régi reakcióim, félelmeim vagy indulataim újra előtérbe kerülnek. Néha még mindig nehéz jól szeretni, elengedni, megbocsátani vagy türelmesnek maradni.

De már nem vagyok ugyanaz, aki egykor voltam.

Nem azért, mert mindent jól csinálok, hanem azért, mert Jézus nem mondott le rólam. Mert dolgozik bennem akkor is, amikor a változás lassúnak tűnik. Mert újra és újra visszahív magához, és megtanít arra, hogy a múltam nem kell, hogy meghatározza a jövőmet.

Az életem nem a hibáim története, hanem a kegyelem története.

Amikor Jézusról beszélek, nem azért teszem, mert különbnek gondolom magam másoknál. Nem azért, mert már mindent megértettem, vagy mert nincsenek gyengeségeim.

Azért beszélek Róla, mert tudom, milyen volt nélküle élni. Tudom, milyen, amikor a saját erőmből próbálom összetartani azt, ami belül már széthullott. És azt is tudom, milyen, amikor az ember végre megengedi Neki, hogy belépjen a legfájóbb, legrejtettebb részekbe is.

Ha ma több békesség van bennem, mint régen, az Ő ajándéka. Ha képes vagyok újrakezdeni, az Ő kegyelme. Ha a sebeim ellenére is tudok szeretni, ha a nehézségek után is van bennem remény, és ha a bukásaim után újra fel tudok állni, az mind arról beszél, hogy Jézus munkálkodik bennem.

És ha valaki ma valami jót lát az életemben, szeretném, ha nem engem csodálna, hanem azt a kegyelmet, amely engem is újra és újra felemel.

Mert én tudom, honnan indultam. Tudom, mennyi mindenen kellett átvezetnie Istennek. És tudom, hogy nélküle nem lennék az az ember, aki ma vagyok.

Talán te is visszanézel néha az életedre, és vannak olyan fejezetek, amelyeket legszívesebben kitörölnél. Talán vannak döntéseid, amelyeket megbántál, szavaid, amelyeket visszavonnál, vagy időszakok, amelyekre nehéz szívvel gondolsz vissza.

De kérlek, ne feledd: Jézus nemcsak azt az embert szereti, akivé egyszer majd válhatsz. Ma is szeret téged, ott, ahol most vagy.

Nem kell elrejtened Előle a múltadat. Nem kell úgy tenned, mintha minden rendben lenne. Hozzá viheted a szégyenedet, a fájdalmadat, a kérdéseidet és mindazt, amit még te magad is nehezen tudsz elfogadni.

Az Ő szeretete nem azt jelenti, hogy minden maradhat a régiben. Azt jelenti, hogy nem kell egyedül végigmenned a változás útján.

Jézus szeretete felemel, megbocsátásra hív, gyógyít, és napról napra formál.

Már nem vagyok az, aki egykor voltam. És ezért minden dicsőség Jézusé.

Nem azért, mert én olyan erős lettem, hanem mert Ő hűséges maradt. Nem azért, mert soha többé nem bukom el, hanem mert tudom, Kihez fordulhatok, amikor újra segítségre van szükségem.

Ez az én történetem. A kegyelem története.

És ha Jézus az én életemben képes volt elkezdeni ezt a munkát, akkor ma is van remény a te számodra.

Mert az Ő szeretete nem a múltadnál ér véget. Talán éppen ott kezdődik egy új fejezet, ahol végre átadod Neki mindazt, amit eddig egyedül próbáltál hordozni.

A múltad része a történetednek, de Jézusé az utolsó szó. 

Mélybenéző kérdések:

Van olyan része a múltadnak, amelyre nehéz visszagondolnod? Elhiszed, hogy Jézus akkor is szeretett, amikor még nem tudtad, hogyan engedd közel magadhoz?

Mi az, amit ma szeretnél átadni Neki, hogy tovább formálhassa a szívedet?

Imádság

Jézus, köszönöm, hogy nem akkor kezdtél el szeretni, amikor esetleg méltónak érezhettem magam a szeretetedre. Köszönöm, hogy akkor is szerettél, amikor távol voltam Tőled, amikor hibáztam, és amikor még nem értettem, mennyire szükségem van Rád.

Kérlek, segíts, hogy ne a múltam szégyene határozza meg azt, ahogyan ma magamra tekintek. Taníts elfogadni a kegyelmedet, őszintén szembenézni a hibáimmal, és engedni, hogy tovább formáld a szívemet.

Köszönöm, hogy nem mondasz le rólam, és nem hagysz magamra a változás útján. Szeretnék egyre inkább Hozzád hasonlítani, és úgy szeretni másokat, ahogyan Te szeretsz engem.

Ami jó van bennem, legyen a Te munkád bizonysága. És amikor valaki az életemre néz, hadd lássa meg benne a Te kegyelmedet.

Köszönöm, Jézusom, hogy  nem hagysz meg annak, aki egykor voltam.

Ámen.