Olvasói gondolatok - Áldás

Eltévedtem. Nem találtam az utat. Éreztem, hogy rossz irányba haladok, mert bár válaszokat kerestem, de csak egyre több kérdésbe botlottam. Egyre több rossz mondat zakatolt a fejemben és úgy éreztem, hogy egyre kevesebb ember van körülöttem. Személyes, mély kapcsolódásra vágytam ebben a helyzetben valakivel. Valakivel, aki jól ismer, elfogad, tudja, hogy most ez a konfliktus, amit átéltem, mennyi régi sebet tépett fel bennem. Aki látja, hogy egy védtelen kislány lettem, akit bántanak, nem értenek meg, akit kirekesztenek, aki nem tudja és nem is akarja megvédeni magát. Szeretetre volt szükségem, ölelésre, halk szavakra, elfogadásra. Biztonságra. Ahhoz viszont, hogy ezt fogadni tudjam, túl kellett volna látnom a sebeimen. A régieken és az újakon. De nem tudtam.

Mint ahogy imádkozni sem. Ezzel utat nyitottam egy nagyobb küzdelemnek. Mert egy idő után nem a megbántottságommal, a megbántóimmal, nem emberekkel, helyzetekkel, önmagammal küzdöttem már, hanem Istennel és a Vádlóval. („Mert a mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak.” Ef. 6,12)

Nehezen fogalmaztam meg, hogy mi az, ami a legjobban fáj: Úgy éreztem, hogy elveszítettem az Áldást. A Bibliához menekültem. Elolvastam minden részt, ami az Áldásról szól. 

De most vádolt az Ige, nem biztatott. Azt éreztem, hogy alkalmatlan vagyok, és nem lehet enyém a hit. Keserűség volt bennem és félelem. 

Aztán eszembe jutottak pillanatok, amikor áldottnak éreztem magam.

Pár évvel ezelőtt egy hatalmas olaszországi templomban sétálgattunk. A templom több szegletében a lelkészek áldást osztottak. Sorban álltak az emberek. Mi nem álltunk sorba. De az egyik lelkész épp letette a szolgálatát és menetközben megállt, rátette a kezét a fiaim fejére és megáldotta őket. Nem értettem, hogy mit mondott, csak éreztem.

Erre vágytam, hogy valaki álljon meg, tegye a fejemre a kezét, és áldjon meg. Ez a vágy résnyire nyitotta a szemem, hogy megláthassam a segítőimet. A társaimat, akik igyekeztek mindvégig fogni a kezem. Akiknek sírhattam, beszélhettem, akikkel hallgathattam. Az imát, amit egy áldott embertől kaptam. A lányokat, akik imádkoztak értem. A sok beszélgetést, levelet, időt, türelmet, szeretetet. Azt a lélekemelő beszélgetést is, ahol végre meg mertem fogalmazni az érzéseim, kérdéseim. Az áhítatot, ahol egy-egy mondat épp nekem szólt.

Most már éreztem némi erőt magamban, hogy kitakarítsam a lelkem. Ezt kézzelfogható dolgokkal kezdem általában. A fürdőszobaszekrény, az íróasztalom, aztán a leveleim következtek. A levelek közt találtam egy régi rövid e-mailt. Egy kedves embernek írtam biztatásul az ő nehéz helyzetében még egy évvel ezelőtt. Ez állt a levélben:

1. Nézd meg, hogy mit adott neked Isten, mi van a kezedben.

2. Fejts le róla mindent, ami rátapadt és gátol.

3. Ne veszítsd el a Fókuszt.

4. Arra próbálj ráérezni, hogy mit tenne a helyedben Jézus.

5. Ha becsukod a szemed és rátekintesz a szolgálatodra, ahol fényesnek, napsütésesnek látod, az a tiéd.

6. Azt tedd, amiről úgy érzed, hogy Jézus mosolyog, ha látja.

7. Nem a templomban végzett ingyen munkával szolgáljuk Istent, hanem az egész életünkkel. Az legyen kerek és teljes.

8. Amit kaptál azt ne tartsd vissza. Add a magad csendes, alázatos, módján. Halkan, észrevétlenül, ha úgy szeretnéd, de add.

És még egy dolog: imádkozz azért az emberért, aki bántott. Minden nap. Csak pár percet, de minden nap 1-2 hétig. Ne a kapcsolatotokért, hanem érte. Hogy áldja meg őt Isten, vezesse, segítse. Simogassa meg lelke ráncait. Vigyázzon rá.

Először nehéz lesz. De ne add fel.

Nagyon rácsodálkoztam erre a levélre, mert nem szoktam ilyen bátran, nyíltan megmondani valakinek, hogy mit tegyen. Fájt ugyan, hogy a társam, akinek írtam, már nincs mellettem, de azt éreztem, hogy a saját soraim halkan, lassan biztatni kezdenek.

Végre imádságra tudtam nyitni a lelkem. Imádkoztam azokért, akik bántottak és azokért is, akiket én bántottam. Mert az áldatlan napokon megbántottam egy-két embert.

Most már tudom ezt. És azt is, hogy áldás lehet egy biztató szó, egy ölelés, egy beszélgetés, egy pár sor, amiben kifejezi valaki együttérzését. 

Vagy egy ima, amit nekem írnak. Ami végig velem volt a küzdelmemben, és ma már hittel mondom el:

Drága Teremtőm!

Köszönöm, hogy TE akartál, TE formáltál és TE szólítottál meg! 
Ezért legjobban RÁD szeretnék figyelni, amikor RÓLAM van szó! TE tudod, mennyi seb ért, ismered érzékeny szívem, félelmeimet, egész lelkemet. Mivel TE ismersz, nem értesz félre. Ez olyan jó! Minden reakciómat mélyen érted. NÁLAD vagyok biztonságban, HOZZÁD menekülök.

Kérlek, erősíts meg BENNED és a TETŐLED kapott elhívásban! NEKED szolgálok, és TE adtál ehhez sok ajándékot - NAGY ÉRTÉK VAGYOK TEBENNED! 
Törékeny cserépedényed vagyok, kincsedet hordom! Vigyázz rám! Takarj be, amikor bántanak, védj meg, tedd erőssé lelkemet, pajzsoddal óvj meg a gonosz keserű nyilaitól!

Őrizzen meg a TE minden értelmet meghaladó békességed! 
Ámen! 

(Rácz Kornélia)




Megjegyzések

  1. Annyira szívhez szóló gondolatok!A lelkem mélyéig hatottak,rávilágítottak saját életem áldásaira.Oly sokat kaptam tőled Istenem,segíts jó sáfára lenni drága ajándékaidnak!Ámen

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Veled imádkoztam az utolsó pár sort, szívemből szóltál.

      Törlés
  2. Nagyon szép gondolatok, a Bibliából is idéztél, ez nagyszerű, hiszen azt kéne olvasnunk mindig, mert Isten nekünk adta prófétái, apostolai szavain keresztül. Én csupán azzal nem értek egyet, hogy egy földi ember, akár pap, akár ki legyen az, áldott ember, és áldást tud osztogatni. VÉleményem az, hogy EGYEDÜL ISTEN tud megáldani embereket a Földön. Gondolj csak a pedofil papokra horribile dictu, a napokban is bocsánatot kért a pápa (ezzel mondjuk nem megy senki semmireígy, értelme sincs). Az egész írás viszont nagyon hasonlít az én érzéseimre, én is érzékeny, könnyen sértődő vagyok sajnos, amiben változni szeretnék mindenképpen - és abban, hogy nekem is nemrég volt ilyen élményem, hogy haragudtam azokra, akik bántottak. Tényleg nem szabad, viszont tényleg nehéz (de nem lehetetlen) imádkozni értük - akár minden nap is. Jézuskövetőknt ezt is kell tennünk. Köszönöm, hogy olvashattam! Isten áldjon!!

    VálaszTörlés
  3. Hálás vagyok, hogy olvashattam. Még sokszor fog segíteni lelki vívódásaimban ez az írás. Áldjon meg az Isten!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések