Imádság lehet az ordítás is
„Földi életében könyörgésekkel és esedezésekkel, hangos kiáltással és könnyek között járult az elé, akinek hatalma van arra, hogy kiszabadítsa őt a halálból. És meghallgattatott.” Zsid 5,7
Huszonéves koromban volt két hamis elképzelésem.
Az egyik az volt, hogy Isten fájdalommentes élettel tartozik nekem gyermekkorom traumái miatt. Elég sérelemben és fájdalomban volt már részem, s úgy gondoltam, az a természetes, ha Isten megvéd a további szenvedéstől. Egy ideig úgy is tűnt, hogy egyetért velem: lediplomáztam, jó álláshoz jutottam, és találkoztam későbbi férjemmel, Patrickkel. Minden az én terveim szerint alakult.
A másik tévképzetem az volt, hogy csak kedvesen szólhatok Istenhez, nem oszthatom meg vele idegességemet, negatív érzelmeimet.
Egy rettenetes délután, amikor kicsi kék autómban ültem, kártyavárként omlott össze mindkét hamis elképzelésem. Hetekkel előtte életemben először kimondtam: gyermeket várok. A korai terhességi teszt halvány kék csíkja azt mutatta, hogy teljesült az álmom. Szexuális abúzust, elhanyagolást, három válást, egyik szülőm halálát megélt kisgyermekként alig vártam, hogy gyermekem legyen, és ezzel átírhatom a múltamat, és mindent újrakezdhetek – tökéletesnek képzelt felnőtt életemben.
Aztán görcsök jöttek, invazív ultrahang, és megfordult velem a világ, mikor orvosom fejcsóválva közölte: méhen kívüli terhesség.
Útban a kórház felé, ahol bizonyossá válhatott az életveszélyt jelentő diagnózis (ó, de kicsi babám életét már el is vette!), felordítottam, és minden dühömmel rákiáltottam Istenre.
Most bebizonyítottad, hogy nem szeretsz!
Gyásszal terhes üvöltés tört ki belőlem. Omlott a könnyem, a szívem összetört, méhem üres – mindezt vadul, kérdésekkel, forrongó dühvel Istenre zúdítottam.
Sosem voltam még ilyen őszinte Vele. Könyörögtem, hogy tegyen csodát, fordítsa meg a diagnózist, kértem, tartsa magát a szerződéshez, melyet szerintem megkötöttünk, hogy nem fogok többet szenvedni. Ordítottam mindaddig, míg bele nem fáradtam, s a hangom rekedt mormogásba fulladt.
Ziháló mellkassal, véraláfutásos szemekkel ültem a kocsiban két mérföldre a kórháztól, s a rám szakadt csend a kocsiban furcsa módon megnyugtatott. Arra készültem, hogy villámként csap le rám Isten haragja, de ez elmaradt.
Helyette megmagyarázhatatlan békesség töltött el. Akkor megértettem, hogy Isten tudott ellenséges érzelmeimről, mielőtt kimondtam volna őket. Nem érte váratlanul, és nyers dühöm nem bosszantotta fel. Ordító imám közöttünk feszült, de ott volt az erő is. Isten csodálatos ereje találkozott az én gyengeségemmel.
Nem végződött happy enddel kórházi látogatásunk. Rettenetes fájdalommal járt. Igazolódott, hogy a méhen kívüli terhesség véget vetett kisbabám életének, s én szembesültem a lehetőséggel, hogy talán soha nem lehet gyermekem.
Akkor és azóta megtanultam, hogy Isten nem tartozik nekem fájdalommentes élettel. Nincs olyan mérce, amit ha elérünk, megszerezzük ezt a kiváltságot. Mikor azt akartam, hogy Isten engedelmeskedjen elképzeléseimnek, az Ő szerepében tetszelegtem ahelyett, hogy elfogadtam volna rám vonatkozó ellentmondásosnak látszó terveit.
Az igazság az, hogy többet fejlődtem a szenvedés által, mint a könnyűnek tűnő időszakokban összesen. Életünk szépsége nem a fájdalommentességben rejlik, hanem annak megtapasztalásában, hogy Isten ott van velünk leggyötrőbb megpróbáltatásainkban is.
Isten háta elég széles, hogy elviselje őszinteségemet. Pontosan tudja, mi zajlik bennünk, minek játsszuk hát meg magunkat? A keresztény élet nem azt jelenti, hogy jó arcot mutatunk mindenhez, akkor is, ha nagyon rossz, amit átélünk. Rengeteg energiát fordíthatok a tökéletesség látszatára, és közben elfelejtem, hogy Isten ereje akkor nyilvánul meg legjobban, amikor a leggyengébb vagyok.
Mai alapigénkben Jézus megmutatja, milyen az őszinte imádság – tele lehet könyörgésekkel és esedezésekkel, hangos kiáltással és könnyekkel. „Földi életében könyörgésekkel és esedezésekkel, hangos kiáltással és könnyek között járult az elé, akinek hatalma van arra, hogy kiszabadítsa őt a halálból. És meghallgattatott” (Zsid 5,7). Ha Ő így imádkozott, hidd el, mi is megtehetjük.
Mennyei Atyám, bocsásd meg, hogy úgy gondoltam, fájdalommentes élettel tartozol nekem. Erősíts meg, hogy tudjak mindig őszintén imádkozni. Köszönöm, hogy elég széles a hátad, hogy hordozni tudja őszinteségemet. Jézus nevében, Ámen.
Mary Demuth: When Hollering is Prayer, Encouragement for today, 2018.01.03.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2018/01/03/when-hollering-is-prayer, fordítás:eszmelkedesek.blogspot, kép?pinterest
Huszonéves koromban volt két hamis elképzelésem.
Az egyik az volt, hogy Isten fájdalommentes élettel tartozik nekem gyermekkorom traumái miatt. Elég sérelemben és fájdalomban volt már részem, s úgy gondoltam, az a természetes, ha Isten megvéd a további szenvedéstől. Egy ideig úgy is tűnt, hogy egyetért velem: lediplomáztam, jó álláshoz jutottam, és találkoztam későbbi férjemmel, Patrickkel. Minden az én terveim szerint alakult.
A másik tévképzetem az volt, hogy csak kedvesen szólhatok Istenhez, nem oszthatom meg vele idegességemet, negatív érzelmeimet.
Egy rettenetes délután, amikor kicsi kék autómban ültem, kártyavárként omlott össze mindkét hamis elképzelésem. Hetekkel előtte életemben először kimondtam: gyermeket várok. A korai terhességi teszt halvány kék csíkja azt mutatta, hogy teljesült az álmom. Szexuális abúzust, elhanyagolást, három válást, egyik szülőm halálát megélt kisgyermekként alig vártam, hogy gyermekem legyen, és ezzel átírhatom a múltamat, és mindent újrakezdhetek – tökéletesnek képzelt felnőtt életemben.
Aztán görcsök jöttek, invazív ultrahang, és megfordult velem a világ, mikor orvosom fejcsóválva közölte: méhen kívüli terhesség.
Útban a kórház felé, ahol bizonyossá válhatott az életveszélyt jelentő diagnózis (ó, de kicsi babám életét már el is vette!), felordítottam, és minden dühömmel rákiáltottam Istenre.
Most bebizonyítottad, hogy nem szeretsz!
Gyásszal terhes üvöltés tört ki belőlem. Omlott a könnyem, a szívem összetört, méhem üres – mindezt vadul, kérdésekkel, forrongó dühvel Istenre zúdítottam.
Sosem voltam még ilyen őszinte Vele. Könyörögtem, hogy tegyen csodát, fordítsa meg a diagnózist, kértem, tartsa magát a szerződéshez, melyet szerintem megkötöttünk, hogy nem fogok többet szenvedni. Ordítottam mindaddig, míg bele nem fáradtam, s a hangom rekedt mormogásba fulladt.
Ziháló mellkassal, véraláfutásos szemekkel ültem a kocsiban két mérföldre a kórháztól, s a rám szakadt csend a kocsiban furcsa módon megnyugtatott. Arra készültem, hogy villámként csap le rám Isten haragja, de ez elmaradt.
Helyette megmagyarázhatatlan békesség töltött el. Akkor megértettem, hogy Isten tudott ellenséges érzelmeimről, mielőtt kimondtam volna őket. Nem érte váratlanul, és nyers dühöm nem bosszantotta fel. Ordító imám közöttünk feszült, de ott volt az erő is. Isten csodálatos ereje találkozott az én gyengeségemmel.
Nem végződött happy enddel kórházi látogatásunk. Rettenetes fájdalommal járt. Igazolódott, hogy a méhen kívüli terhesség véget vetett kisbabám életének, s én szembesültem a lehetőséggel, hogy talán soha nem lehet gyermekem.
Akkor és azóta megtanultam, hogy Isten nem tartozik nekem fájdalommentes élettel. Nincs olyan mérce, amit ha elérünk, megszerezzük ezt a kiváltságot. Mikor azt akartam, hogy Isten engedelmeskedjen elképzeléseimnek, az Ő szerepében tetszelegtem ahelyett, hogy elfogadtam volna rám vonatkozó ellentmondásosnak látszó terveit.
Az igazság az, hogy többet fejlődtem a szenvedés által, mint a könnyűnek tűnő időszakokban összesen. Életünk szépsége nem a fájdalommentességben rejlik, hanem annak megtapasztalásában, hogy Isten ott van velünk leggyötrőbb megpróbáltatásainkban is.
Isten háta elég széles, hogy elviselje őszinteségemet. Pontosan tudja, mi zajlik bennünk, minek játsszuk hát meg magunkat? A keresztény élet nem azt jelenti, hogy jó arcot mutatunk mindenhez, akkor is, ha nagyon rossz, amit átélünk. Rengeteg energiát fordíthatok a tökéletesség látszatára, és közben elfelejtem, hogy Isten ereje akkor nyilvánul meg legjobban, amikor a leggyengébb vagyok.
Mai alapigénkben Jézus megmutatja, milyen az őszinte imádság – tele lehet könyörgésekkel és esedezésekkel, hangos kiáltással és könnyekkel. „Földi életében könyörgésekkel és esedezésekkel, hangos kiáltással és könnyek között járult az elé, akinek hatalma van arra, hogy kiszabadítsa őt a halálból. És meghallgattatott” (Zsid 5,7). Ha Ő így imádkozott, hidd el, mi is megtehetjük.
Mennyei Atyám, bocsásd meg, hogy úgy gondoltam, fájdalommentes élettel tartozol nekem. Erősíts meg, hogy tudjak mindig őszintén imádkozni. Köszönöm, hogy elég széles a hátad, hogy hordozni tudja őszinteségemet. Jézus nevében, Ámen.
Mary Demuth: When Hollering is Prayer, Encouragement for today, 2018.01.03.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2018/01/03/when-hollering-is-prayer, fordítás:eszmelkedesek.blogspot, kép?pinterest
Egy depressziós embernek ez azt jelenti, hogy soha semmilyen körülmények között nem vagyok biztonságban? Nincs aki megmentsen, hiába kérem, ha Ő nem akarja. Akkor minek kérni. Tudom, ez nagyon keserűen hangzik, de a teljes félelem és rettegés uralkodik el rajtam szinte mindig.
VálaszTörlésÉn ezt az igét kaptam,amikor megszabadított Róma 8:15. Remélem neked is segít
TörlésKöszönöm szépen!
TörlésA depresszió rettenetes tud lenni! Keress egy jó lelkigondozót vagy keresztény pszichológust. Van kiút, de Istennel csak! Imádkozom érted!
TörlésEgyetértek az előttem szólóval, kellenek az orvosok is de Isten is. Nélküle nem megy. Imádkozom érted!
TörlésAnnyira megértelek, kedves Névtelen-társ. Bizakodjunk azért.
VálaszTörlésIgen, próbáljuk meg!
TörlésMindig es mindenkor bizzatok Istenben! Elhozza nektek a megnyugvast. A depresszio egy demon. Terjetek meg es keressetek valakit,aki segit megszabaditani tole.
VálaszTörlésKöszönöm szépen!
TörlésMegertelek. El kell mondanom,hogy de igen, biztonságban vagy. Isten tenyereben mindig az van. Biztonság és gondoskodás. Még a látszat ellenére is,mert a Sátán hazugsaga az,hogy ez nem igy van. Hogy Isten nem jó, nem szeret és nem is akar nekunk jót. Isten alapvetően jó. Ezért bármi,amit Ő tesz vagy megenged,az jó kell,hogy legyen,a látszat és az erzeseink ellenére is.Csak várjunk rá bizalommal,amíg magyarázatot ad, mi célból. Bantalmazo neveloapa es gyenge anya gyermekekent nőttem fel,nemrég vesztettem el en is pocaklakómat. Adta es elvette. De mindezek ellenére mondom es batoritalak, van biztonság, Gondoskodás, Vigasztalás!! Kapaszkodj Bele és küzdj a csuggeszto érzések ellen és tudd, nem vagy egyedül ebben,nagyon sokan aterzik es megertik az érzéseidet es, hogy nehéz. De legjobban es igazán egyedül Isten tudja.
VálaszTörlésSzeretnék Veled beszélgetni.Ismerem az érzéseidet,és senkinek nem kívánom
VálaszTörlésMONIKA PARDITKA
Nem vagyok fent kozossegi oldalakon, emailen felvehetjuk a kapcsolatot, ha beszelgetni szeretnel errol. t.zsanna@hotmail.com
TörlésNem ertettem en sem miert engedte meg nekem is Isten ugyanezt. Ketszer volt mehen kivuli terhessegem. De hiszem hogy egyszer mikor ott leszek vele a menyben majd megtudom. Nagyon nehez idoszak volt szamomra is. De az Ur felemelt, mellettem volt es van szuntelen, es te melletted is ott van aki ezt olvasod,meg ha nehez probakon is kell atmenjunk sokszor. Ő szeret bennunket. Dicserjuk Őt es bizzunk benne teljes szivunkbol. Megeri. Csodalatos a mi Istenunk! Amen
VálaszTörlésMindenkinek köszönöm a hozzászólásokat! Nagyon jólestek a bátorító szavak, és hogy ennyien törődünk egymással.Köszönöm még egyszer: az első Névtelen hozzászóló.
VálaszTörlésMindenből van kiút Istennel, csak Vele. Amikor szomorú vagyok, felteszem Istennek a kérdést, hogy miért szeret, akkor is, amikor gonoszul viselkedek, miért akar vígasztalni? Törődjön mással s engem hagyjon elveszni. De az Úr Jézus érezhetően mellettem van és letörli könnyeimet és nyugalmat ad.
VálaszTörlés