A kritika fáj
"A bölcsek nyelve tudást ad tovább, az ostobák szája meg balgaságot áraszt." Péld 15,2
Hangüzenet volt. Két kezemet a halántékomra szorítva azt kérdeztem magamtól: „Most ez miért kellett? Miért éppen ma?” Annyira a hatása alá kerültem a kritikának, hogy szerettem volna elbújni a világ szeme elől egy földalatti üregbe.
A kritika fáj. Nem számít, ki vagy, hányan biztatnak, és mennyire vagy jó hangulatban, mielőtt „az az e-mail”, „az a telefonhívás” megérkezik. A kritika cseppjei gyorsan és dühödt erővel árasztanak el mindent.
Mennyire szeretném, ha lenne valami ellenmérgem, amit ilyenkor bevehetnék. De nincs. Van viszont egy kis prédikációm magamnak ilyen esetekre.
Mikor valaki kritizál, az első, amit tisztán kell látnom, hogy segíteni akar vagy bántani.
Semmilyen kritika nem esik jól, de hasznos lehet, ha egy bölcs valaki segítőszándékkal mondja. „A bölcsek nyelve tudást ad tovább…” mondja a Péld 15,2a. Kit tartok bölcsnek ebben az értelemben? Szerintem bölcs az, aki
- törődik velem annyira, hogy nyíltan közölje velem a tényeket, és nem feltételezések alapján beszél;
- meg szokta beszélni dolgait Istennel, kedves, törődő hangon kommunikál;
- kritikáját irgalomba és alázatba csomagolja.
Az ilyen kritika célja, hogy segítsen bölcsességével, építsen, ne romboljon.
Ha a kritika rombol és fáj, az ige második felére gondolok: „az ostobák szája meg balgaságot áraszt” (Péld 15,2b). Az ostoba nem képes felfogni, érteni és értelmezni a dolgokat.
Legyünk tudatában, hogy az éles, értelmetlen kritika többet elárul a közlő bizonytalanságáról, mint a mi alkalmatlanságunkról.
Nem tudjuk begyógyítani a sebet, ami kiváltotta a kirohanását. De elhatározhatjuk, hogy nem húzódunk fel, higgadtak maradunk, és nem tetézzük a bajt. „A higgadt válasz elhárítja az indulatot, de a bántó beszéd haragot támaszt.” (Péld 15,1).
Legyen bár segítő vagy bántó szándékú – a kritika fáj. És nem tudjuk nyugodtan fogadni. Én sem éreztem higgadtnak magam, mikor visszahívtam az illetőt, akinek az üzenetétől vadul vert a szívem, és dobolt az agyam. De higgadtnak kellett maradnom akkor is, ha a lelkem csupa háborgás volt. Azt látom már, hogy a higgadt reagálással legalább annyi jót teszek magamnak, mint annak, aki bírált engem.
Uram, tudom, hogy te nem az ítélet és kritika Istene vagy. Taníts meg visszatartani az indulataimat, s rád hagyatkozni, amikor a körülöttem élők bántanak. Szeretném megtanulni, hogy elfogadjam az építő kritikát, s ne törődjek azzal, amelyik csak fájdalmat akar okozni. Tudom, hogy erre csak Veled vagyok képes, csak te segíthetsz, hogy én se ítélkezzem. Köszönöm szelíd meggyőzésedet és irántam való türelmedet. Jézus nevében, Ámen.
Encouragement for today, 2012.08.07.,www.proverbs31.org ,fordítás:eszmelkedesek.blogspot, kép:pinterest
Hangüzenet volt. Két kezemet a halántékomra szorítva azt kérdeztem magamtól: „Most ez miért kellett? Miért éppen ma?” Annyira a hatása alá kerültem a kritikának, hogy szerettem volna elbújni a világ szeme elől egy földalatti üregbe.
A kritika fáj. Nem számít, ki vagy, hányan biztatnak, és mennyire vagy jó hangulatban, mielőtt „az az e-mail”, „az a telefonhívás” megérkezik. A kritika cseppjei gyorsan és dühödt erővel árasztanak el mindent.
Mennyire szeretném, ha lenne valami ellenmérgem, amit ilyenkor bevehetnék. De nincs. Van viszont egy kis prédikációm magamnak ilyen esetekre.
Mikor valaki kritizál, az első, amit tisztán kell látnom, hogy segíteni akar vagy bántani.
Semmilyen kritika nem esik jól, de hasznos lehet, ha egy bölcs valaki segítőszándékkal mondja. „A bölcsek nyelve tudást ad tovább…” mondja a Péld 15,2a. Kit tartok bölcsnek ebben az értelemben? Szerintem bölcs az, aki
- törődik velem annyira, hogy nyíltan közölje velem a tényeket, és nem feltételezések alapján beszél;
- meg szokta beszélni dolgait Istennel, kedves, törődő hangon kommunikál;
- kritikáját irgalomba és alázatba csomagolja.
Az ilyen kritika célja, hogy segítsen bölcsességével, építsen, ne romboljon.
Ha a kritika rombol és fáj, az ige második felére gondolok: „az ostobák szája meg balgaságot áraszt” (Péld 15,2b). Az ostoba nem képes felfogni, érteni és értelmezni a dolgokat.
Legyünk tudatában, hogy az éles, értelmetlen kritika többet elárul a közlő bizonytalanságáról, mint a mi alkalmatlanságunkról.
Nem tudjuk begyógyítani a sebet, ami kiváltotta a kirohanását. De elhatározhatjuk, hogy nem húzódunk fel, higgadtak maradunk, és nem tetézzük a bajt. „A higgadt válasz elhárítja az indulatot, de a bántó beszéd haragot támaszt.” (Péld 15,1).
Legyen bár segítő vagy bántó szándékú – a kritika fáj. És nem tudjuk nyugodtan fogadni. Én sem éreztem higgadtnak magam, mikor visszahívtam az illetőt, akinek az üzenetétől vadul vert a szívem, és dobolt az agyam. De higgadtnak kellett maradnom akkor is, ha a lelkem csupa háborgás volt. Azt látom már, hogy a higgadt reagálással legalább annyi jót teszek magamnak, mint annak, aki bírált engem.
Uram, tudom, hogy te nem az ítélet és kritika Istene vagy. Taníts meg visszatartani az indulataimat, s rád hagyatkozni, amikor a körülöttem élők bántanak. Szeretném megtanulni, hogy elfogadjam az építő kritikát, s ne törődjek azzal, amelyik csak fájdalmat akar okozni. Tudom, hogy erre csak Veled vagyok képes, csak te segíthetsz, hogy én se ítélkezzem. Köszönöm szelíd meggyőzésedet és irántam való türelmedet. Jézus nevében, Ámen.
Encouragement for today, 2012.08.07.,www.proverbs31.org ,fordítás:eszmelkedesek.blogspot, kép:pinterest
.jpg)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése