Jézus utolsó mondatai a kereszten
 A hagyomány szerint, „Krisztus utolsó hét szava” azok a kijelentések,
 amelyeket Jézus tett, amikor a kereszten haldoklott, és amelyeket a 
négy evangélium örökített meg a számunkra. Mivel a keresztre feszítés 
nagyon fájdalmas módja volt a halálnak, így a beszéd hihetetlenül nehéz 
lehetett. Minden kimondott szó óriási erőfeszítésbe került és ezek 
egyenként is az Ő Golgotai áldozatának jelentéséről taníthatnak 
bennünket.
Megbocsátás 
„Atyám, bocsáss meg nekik, hisz nem tudják, mit tesznek.” Luk 23:34 
Jézus
 ezekkel a szavakkal imádkozott az Atya Istenhez, bocsánatért könyörögve
 azon emberek számára, akik keresztre feszítették őt. Jézus azért halt 
meg, hogy bűnbocsánatot szerezzen mindenki számára, aki hisz Őbenne.
Megváltás
„Bizony mondom neked, még ma velem leszel a paradicsomban.” Luk 23:43
Jézus
 ezeket a szavakat mondta a mellette keresztre feszített egyik latornak,
 biztosítva a bűnbánó bűnözőt arról, hogy Jézussal lesz a halála után. 
Az ő halálával, Jézus arra hív minket, hogy csatlakozzunk vele az 
örökkévalósághoz.
 Könyörület 
„Asszony, ímhol a te fiad! … Ímhol a te anyád!” János ev. 19:26-27 
Jézus,
 míg haldoklott, édesanyjához, Máriához és az ő szeretett tanítványához 
is szólt, arra kérve barátját, hogy töltse be a gondoskodó fiú szerepét 
az ő édesanyja életében. Jézus bemutatta az ő szeretetét és 
gondviselését az övéi fizikai és érzelmi szükségleteit illetően még 
akkor is, amikor szenvedett. 
 Gyötrődés 
Én Istenem, én Istenem! miért hagyál el engemet? Máté 27:46 
Jézus
 így kiáltott az Atyához délután három óra körül, még mielőtt meghalt. 
Máté és Márk evangéliuma is feljegyzi az arámi nyelven elhangzott 
mondatot: „Eli, Eli lemá sabachtháni”, idézet a 22. Zsoltár első 
verséből. 
Szenvedés 
„Szomjazom” János 19:28 
Jézus
 teljes emberi mivolta jelenik meg az ő kijelentésében a szomjúságról. 
Korábban visszautasította a fájdalom csillapító hatású, epével 
elegyített bort. Ehelyett Jézust savanyú borral (ecetes) itatták egy 
izsóp ággal. Mózes második könyvében a pászka ünnepekor, az izraeliták 
izsóp ággal festették fel a szeplőtlen bárány vérét az ajtófélfára, 
ezzel biztosítva a védelmet a pusztító csapástól.
Diadal 
„Elvégeztetett” 
Ez
 az utolsó előtti kijelentés volt Jézus győzelmi felkiáltása: 
Tetelestai, a görög szó jelentése: „Elvégeztetett”. Ő bevégezte a munkát
 amiért jött, szenvedett és meghalt az övéi helyett, hogy 
megbékélhessünk Istennel. 
 Megbékélés 
„Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet!” Lukács 23:46 
Jézus
 utolsó mondata a kereszten a 31. Zsoltár 5. versére utal, a bizalom 
imája. Jézus önként adta oda életét (János 10:18), az ő népe iránti 
szeretetből, engedelmeskedve az Atyának.



Megjegyzések
Megjegyzés küldése