Mit kezd Isten a nehéz helyzetekkel?

„Tudom, hogy mindent megtehetsz, és nincs olyan szándékod, amelyet meg ne valósíthatnál.”

 Jób 42,2

Az elmúlt évben sok nehézséggel kellett megküzdeniük olyan embereknek, akik közel állnak hozzám: az otthonuk elárverezése, csődbe ment vállalkozás, üres hűtő, kiszáradt benzintartály jelezték ezt. Barátok és családtagok házassága került veszélybe, van, akinek letartóztatták a gyermekét, a másik már több mint egy éve munkanélküli, kocsik robbantak le, gyülekezetek estek szét. Mikor ennyi rossz dolog történik, megkísérthet a gondolat, hogy Isten nem tudja eltörölni a fájdalmat, felépíteni, ami leomlott, megjavítani mindent, ami összetört. Vajon be tudja illeszteni szenvedésünk darabkáit egy reményteljes jövő kirakójába?
Ha abból indulunk ki, amit a körülmények sugallnak, arra a következtetésre juthatunk, hogy Isten nem tud jót kihozni a minket ért bajból. Vagy, hogy nem akar. Pedig az igazság az, hogy Isten tud és akar változtatni a körülményeinken.
Akár átalakítja mostani helyzetünket, akár nem, van hatalma arra, hogy jövőt és reményt adjon, és ez soha nem változik! Igéjéből vonhatjuk ezt le, ami ugyanerről szól. Ezért fontos azonnal lépni, mikor érezzük, hogy az Isten hatalmában való kételkedés beszivárog a gondolataink közé. Mit tegyünk ilyenkor?
Nekem nagyon sokat segít, ha a Jób 42,1-2-re gondolok: „Felelt Jób, és ezt mondta az Úrnak: Tudom, hogy mindent megtehetsz, és nincs olyan szándékod, amelyet meg ne valósíthatnál.”
Isten hűségének Bibliából vett bizonyítékai támaszt nyújtanak, mikor körülöttünk minden összeomlani látszik. Ha arra gondolunk, mi mindent tett másokért, megerősödünk hitünkben, hogy értünk is megteheti. Nézzünk néhány példát a Szentírásból Isten megváltó tervére népe egyes fiaira, lányaira vonatkozóan:
Jób elvesztette családját, otthonát, vagyonát és egészségét, de közben Isten mindannak, ami elpusztult, kétszeresét készítette elő a történet végére neki (Jób 1-2 és 42,10).
József börtönbe vetett rabszolga volt, de Isten terveiben már Egyiptom második uraként szerepelt (Ter 39,19-21 és 41,41).
Ruth otthontalan, gyermektelen, fiatal özvegyasszony volt, de Isten már készítette új otthonát Boáz szívében, aki aztán feleségül vette. Isten azt is tudta, hogy Ruth a szép-szép-szépanyja lesz Jézusnak (Ruth 1,4-5 és 4,13-17).
Mikor Dávid házasságtöréssel elbukott, Isten már készítette az alapot, amin felállhat, és megbánhatja, amit tett (2Sám 2,4 és Zsolt 51).
Mikor Péter hitét vesztve megtagadta Krisztust, Isten tudta, mekkora szerepe lesz Péternek a keresztény egyház megalapozásában, és hogy ezreknek fogja hirdetni Krisztust (Mk 14,66-72 és ApCsel 2,38-41).
Míg Mária haldokló fiát nézte a kereszten, Isten pontosan tudta, hogy Jézus feltámad, és elfoglalja trónját a mennyben! (Jn 19,25-30 és Jel 3,21).
Bármilyen szörnyű, kilátástalan volt a helyzet, Isten mindegyiket reményteljes jövőre változtatta.
Isten képes megfordítani, újjáépíteni, feléleszteni, megújítani. Légy készen terveire, amik már működésbe léptek ebben a nagyon nehéz helyzetben, amiben vagy. Bízz Benne. Minden helyzetet, körülményt kézbe tud venni, hogy neked hasznodra, Neki dicsőségére váljék!

Uram, köszönöm hűségedet, amit minden nemzedéknek bizonyítottál, és köszönöm azt is, hogy mindezeket leírták, és így számunkra is megmaradtak a történetek, amikor a szörnyű múltat reményteli jövővé alakítottad. Tedd meg, kérlek, az én életemmel is. Jézus nevében, Ámen.




(Forrás:Samantha Evilsizer: What Can God Do with Difficult Circumstances? Encouragement for today, 2013.11.05. www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)

Megjegyzések

  1. Koszonom Uram csodas valaszt a csuggedesemre! Dicsoseg Neked! Orsi nagyon koszonom h tovabbra is felteszed ide! Ezt az oldalt konnyen kezeli a telefonom. Es nem utolso sorban szemet gyonyorkodtetoen szep. Erika

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Erika! Nagyon hálás vagyok azért, hogy a mai áhítat vigaszt nyújtott számodra. :-)
      Nagyon szívesen feltöltöm mindaddig párhuzamosan a bejegyzéseket, míg az új oldal formálódik, szépül.
      Áldott, pihentető hétvégét kívánok számodra!
      Szeretettel,
      Orsi

      Törlés
  2. Köszönom a bátorítást, nagyon szeretem ezt az oldalt, mert mindig van üzenet számomra.:-D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is bátorítást, vigaszt jelentettek a fenti szavak. :-)
      Örülök kedves Olvasó, hogy újra és újra betérsz hozzánk! Isten áldását kívánom számodra. Szeretettel, Orsi

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések