Mit tartasz vissza Istentől?

 „Ne bántsd a fiút!” — mondta az angyal. „Ne árts neki semmilyen módon, mert most már tudom, hogy igazán féled Istent. Nem tagadtad meg tőlem még a fiadat sem, az egyetlen fiadat.”

1Mózes 22:12 (NLT)

Valahányszor a gyermekeim nagyobb adag édességhez jutnak, egy érdekes dolog történik: nem számít, mennyi van nekik, mindig kérnek egymástól egy kóstolót.

Nemrég figyeltem, ahogy a fiam megkérte a húgát, adjon neki egy darabot az édességeiből. A lány beleegyezett — de előtte titokban átválogatta a vödrét, és kivette belőle a kedvenc cukorkáit.

Ez a jelenet megmosolyogtatott, ugyanakkor az Úr elindított egy gondolatot bennem: milyen gyakran viszonyulunk mi is így Istenhez. Szeretjük Jézust, és Neki szenteljük az életünket, mégis visszatartunk bizonyos „kedvenc darabokat”, félve attól, mi történne, ha mindent rábíznánk. Talán visszatartjuk a munkánkat, bizonyos kapcsolatainkat, a gyermekeinket vagy a legmélyebb álmainkat.

Néha kívülről úgy tűnik, hogy teljes szívvel Istent követjük, mégis ott lapul bennünk egy csendes bizonytalanság: „Uram, tényleg biztonságban vannak Nálad életem legfontosabb részei is?”

Az Ószövetség pátriárkája, Ábrahám a Szentírás egyik legcsodálatosabb Istenbe vetett bizalmát mutatta meg. Isten megígérte Ábrahámnak a fiát, Izsákot, akinek leszármazottai áldást hoznak majd a világra. És Isten csodálatos módon beteljesítette ezt az ígéretet, noha Ábrahám és a felesége, Sára már igen idősek voltak.

Ám ezután egy teljesen felfoghatatlan fordulat következett: Isten azt kérte Ábrahámtól, hogy áldozza fel Izsákot.

Ha én lettem volna Ábrahám helyében, bevallom, ez a parancs megtorpanásra késztetett volna. De Ábrahám azonnal engedelmeskedett.

Amikor Ábrahám feltette Izsákot a faoltárra, és felemelte a kést, hogy kioltsa az életét, Isten angyala közbelépett:

„Ne bántsd a fiút!” — mondta az angyal. „Ne árts neki semmilyen módon, mert most már tudom, hogy igazán féled Istent. Nem tagadtad meg tőlem még a fiadat sem, az egyetlen fiadat.” (1Mózes 22:12)

Ábrahám készségesen megnyitotta a kezét, és mindent átadott Istennek, még a legdrágább fiát is. Az Írás azt mondja, hogy annyira bizonyos volt Isten jóságában, annyira szilárdan hitt abban, hogy Isten képes beteljesíteni ígéreteit, hogy „Ábrahám arra gondolt, hogy Isten a halálból is képes feltámasztani” (Zsidók 11:19a, NLT).

Én ilyen hitre vágyom — és úgy gondolom, te is. Mert ez az a sziklaszilárd hit, amely elvezet ahhoz a bőséges és beteljesedett élethez, amelyet Jézus megígért (János 10:10)! Nem tapasztalhatjuk meg mindazt, amit Isten számunkra tartogat, ha közben ragaszkodunk a „kedvenc darabjainkhoz”.

Jézus önmagunk teljes átadását kéri. Ábrahám azért helyezte készségesen a fiát arra a fára, mert ismerte Istent — azt az Istent, aki évszázadokkal később a saját Fiát helyezte egy fakeresztre —, és tudta, hogy Ő gondosan őrzi a legdrágább kincsét.

Ugyanez igaz rád és rám is, kedves testvérem. Az az Isten, aki semmit sem tart vissza tőlünk, méltó arra, hogy életünk minden részét rábízzuk.

Istenem, sajnálom, hogy visszatartottam Tőled életem bizonyos részeit. Segíts, hogy mindent Rád bízzak, megnyugodva jóságodban és gondviselésedben. Jézus nevében, Ámen.

Proverbs31 Ministries Daily Devotions: What are You Withholding from God? by Meredith Houston Carr, May 19, 2026,