Földet érni

„Bízd gondjaidat az Úrra, ő majd megerősít, nem hagyja, hogy az igaz meginogjon!” Zsolt 55,23

Miért van az, hogy néha magammal a legnehezebb őszintének lennem?
Általában derűs, optimista ember vagyok. Félig telinek szeretem látni az életet. A jót szoktam keresni a körülményekben, az emberekben.
Szerintem ez a hozzáállás jó tulajdonságnak számít.
Ám néha az üveg félig üres. Néha meg kell látnom a kevésbé jót a körülményekben. Olykor el kell ismernem a kevésbé jó meglétét az emberekben.
Nem kell sokat foglalkozni vele, nem kell negatívvá válnom. De meg kell engednem magamnak az őszinteség szabadságát. Az őszinte gondolatok, érzések, fájdalom feldolgozását.
Különben egy csomó, majd egy lyuk keletkezik bennem. És a külső mosoly nem illik a bensőmben lévő víznyelőhöz.
Egyedül én vagyok olyan bolond, akinek ez gondot okoz? Nem hiszem. Meggyőződésem, hogy nagyon sokan vannak körülöttem, akik arcukon mosollyal járkálnak, de lelkükben ott a lyuk, ami beszippanthatja őket.
Álmodtad már, hogy esni kezdesz, zuhansz lefelé, és hirtelen felébredsz, mielőtt földet érnél?
Kislány koromban, amikor barátnőm és én úton a hinta és a libikóka között megosztottuk egymással játszótéri bölcsességeinket, elmondtam neki, hogy volt egy ilyen zuhanós álmom. Nem először, sokszor. Suttogva válaszolt: „Tudod, az a jó, hogy felébredsz, mielőtt földet érnél. Mert különben meghalsz.”
Akkor és ott megfogadtam, hogy sosem fogok ide eljutni. Mindig vigyázni fogok álmodás közben.
Elég kimerítő így aludni.
És kimerítő így élni is. Kerülve a földet érést. Nem ismerni el, hogy néha az emberek és az élet igenis nagyon elkeserítő lehet.
A föld létezik. És néha földet érünk. Néha nem tudunk időben felébredni.
Ez a nyersen őszinte felismerés az emberekről és az eseményekről kiábrándító lehet, átélhetjük visszalépésként lelki utunkon, én mégis azt hiszem, hogy láthatjuk kedvezőbb színben is.
Minden ilyen esetet tekinthetünk növekedési alkalomnak az Úrra való hagyatkozásban. Fogadjuk el örömmel a lehetőséget, ami alapigénk szerint a miénk: vigyük az Úr elé az érzéseinket, és kérjünk Tőle segítséget. Azt mondja az 55. zsoltár 23. verse: „Bízd gondjaidat az Úrra, ő majd megerősít, nem hagyja, hogy az igaz meginogjon!” Így hát szaván fogtam az Urat. Imádkozás közben beszámoltam az érzéseimről egy friss helyzettel kapcsolatban. Uram, belém szúrt. Érzem a szúrást. Ahogy bánt velem, az helytelen. Amit mondott, az nagyon fájt. Segíts, kérlek!
Mialatt imádkoztam, és őszintén beszéltem Istennek az érzéseimről, azt az indítást kaptam, hogy ne csak Neki mondjam el, hanem az illetőnek is, aki megbántott. Isten arra késztetett, hogy érjek földet, vállaljam be, amit mindig olyan nagyon igyekeztem elkerülni.
Leültem az illetővel. Őszinte voltam. Magamhoz és hozzá. Elértem a földet, és most örülök, mert a bensőmben lévő víznyelő szája zsugorodni kezdett.
És tudjátok mi a legjobb az egészben? Nem haltam meg!

Uram, köszönöm, hogy törődsz életem minden apró részletével. Ámulatba ejt, ahogy átveszed magadra a terheimet. Hála és dicséret Neked, Uram! Jézus nevében, Ámen.

(forrás:eszmelkedesek.blogspot.com
Lysa TerKeurst: Hitting the Bottom
Encouragement for today, 2014.02.13.
www.proverbs31.org
fotó:pinterest)