Munka nincs – remény van

„szelídséggel fogadjátok a belétek oltott igét, amely megtarthatja lelketeket.” 

Jak 1:21b

A férjemnek nincs munkája. Összevonás következtében elveszítette az állását a cégnél, ahol 21 évig dolgozott. A bankszakmában gyakori a fúzió, házasságunk alatt megszoktuk az állásvesztés évente kísértő rémét. Tavaly nyáron végül is bekövetkezett, amitől tartottunk: megszűnt férjem állása, hazajött.

Érdekes fordulatot vett az életünk. Most már én kelek hamarabb reggelenként. Elmegyek dolgozni, ő marad. Legtöbbször ő főz, ő segített a lányunknak jelentkezni a főiskolákra, nagyobb részt vállal középiskolás fiúnk iskolai és sporttevékenységében, megjavította a kerti csapot. És épp most, mialatt ezt írom, kapom tőle az üzenetet: „Fahéj ízű fogselymet vegyek vagy a szokásosat?” Igen, többnyire ő intézi a bevásárlásokat is.

Nem ment és nem megy küzdelmek nélkül. A „mi lesz ha…” kérdések újra meg újra kéretlenül betüremkednek a gondolataink közé. A félelmeket, kétségeket váratlan anyagi terhek is szították. Elromlott a légkondicionálónk; kétszer volt csőtörés a házban, de a gázvezeték is meghibásodott, elromlott a garázsajtó, javíttatni kellett a kocsit, állatorvoshoz kellett vinni a kutyát.

De várakozunk. És reménykedünk. És még tovább várakozunk és reménykedünk.

Ma reggel Jakab levelét olvastam, és nagyon sok bátorítást kaptam Isten üzenetéből Jakab szavain keresztül. Új fényben látok két feladatot: húzódjam közelebb Istenhez, és forduljak Hozzá nagyobb alázattal.

Míg mi várakozunk és reménykedünk, Isten is vár. Vár engem, hogy hozzá forduljak erőért, reményért, békességért. Ezt a három dolgot csak Attól kaphatom meg, aki az életet adta nekem. Attól, aki a tenyerén tartja a világot. Attól, aki életre szólított minket. Ha én közelebb húzódom Hozzá, ő is közelebb jön hozzám. Nem mindig az én menetrendem szerint, nem mindig úgy, ahogy előre elképzelem, vagy ahogy várom, hanem a maga tökéletes terve szerint.

Az alázatos Hozzáfordulás nem azt jelenti, hogy mint egy robot kijelentem: „Biztos Neked van igazad, Istenem, és én tévedtem.” Az alázat azt jelenti, hogy felismerem, minden, ami bennem érték, Tőle és csakis Tőle származik. Én magam. Kívül-belül. El kell fogadnom, hogy nem ismerem az utat, az Ő irányítása, ereje, kegyelme nélkül nem tudok járni rajta.

Könnyű előrefutni, megtervezni a dolgainkat saját elképzeléseink szerint. Az utóbbi hét hónapban megtanultunk várni, reménykedni, hinni – túl az értelmünkön, túl a terveinken, túl a vágyainkon.

Megállni, várni, és arra a jóra figyelni, amit napról napra kapunk Tőle.

Ellenállni, és ha kell, elűzni a mindegyre ránk törő kételkedést és aggodalmaskodást.

Megtanulni és újratanulni, hogyan húzódjunk alázatosan egyre közelebb Hozzá, hinni Benne, és a többit Rábízni.

(Ha netán érdekel: a fahéjas fogselymet kértem.)

Uram, elismerem, hogy szükségem van Rád. Itt és most. Segíts, hogy az igazságra figyeljek. Ne engedd, hogy kételkedjem terveidben. Tudom, hogy félelmetesen csodálatosra alkottál. Alakíts tovább, és használj engem, Uram. Köszönöm, hogy mindazt rám bíztad, amim van. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2010.03.08., Holly Good www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)