„Azt hiszem, egy nap majd visszatekintünk erre az életre, és rájövünk, hogy ez volt az egyetlen hely, ahol a vihar közepén imádhattuk Istent.”
„Azt hiszem, egy nap majd visszatekintünk erre az életre, és rájövünk, hogy ez volt az egyetlen hely, ahol a vihar közepén imádhattuk Istent.” Nemrég hallottam valakitől ezt a gondolatot, és azóta sem tudok szabadulni tőle. Mert egy napon nem lesznek többé viharok. Nem lesznek többé rákdiagnózisok. Nem lesznek temetések. Nem lesznek pánikrohamok. Nem lesznek széthulló kapcsolatok. Nem lesz többé várakozás egy telefonhívásra. Nem lesznek álmatlan éjszakák, amikor hajnali kettőkor azon töprengünk, vajon hogyan fog mindez végződni. Nem lesz többé kérdés, hogy hol van Isten. Vele leszünk. Látni fogjuk Őt. A hitnek nem kell majd a sötétségbe nyúlnia, és bíznia abban, hogy Valaki ott van. Nem kell majd emlékeztetnünk magunkat arra, mi az igaz, amikor minden körülöttünk ennek az ellenkezőjét látszik bizonyítani. Tudni fogjuk. De itt, ezen a földön nem mindig tudjuk. Itt néha úgy imádjuk Istent, hogy közben megszakad a szívünk. Néha azt mondjuk: „Istenem, bízom Benned”, miközben minden ér...
.jpg)