Vadvirágok az út menti árokban
Örülni fog a puszta és a szomjú föld, vigad a pusztaság, és kivirágzik, akár egy liliom. Ézsaiás 35:1 Elgondolkodom azon, vajon hány pillanatot mulasztunk el csak azért, mert kizárólag a sarat látjuk. A koszt, amin át kell gázolnunk. A problémákat, amelyeket meg kell oldanunk. A gyászt, amelyet hordoznunk kell. A gyógyulást, amely úgy tűnik, soha nem akar véget érni. A számlákat, a diagnózisokat, a csalódásokat, a felelősséget, az imákat, amelyekre még mindig nem érkezett válasz. Annyira arra összpontosítunk, ami nehéz, hogy elfelejtjük felemelni a fejünket. És őszintén? Azt hiszem, ez teljesen érthető. Az élet néha nagyon nehéz. Nem a filmekből ismert, látványos dráma ez. Nem az a fajta, amely hangosan hirdeti magát. Inkább a hétköznapok csendes súlya, amely lassan ránehezedik a vállunkra, míg végül annyira hozzászokunk, hogy már észre sem vesszük. Még mindig helytállsz. Még mindig vacsorát készítesz. Válaszolsz az üzenetekre. Iskolába viszed a gyerekeket, befizeted a számlákat, gond...
