Hagyd, hogy a jó hír valóban jó hír legyen!
Jó hírt kaptál. Jól sikerült az előadásod. A nehéz beszélgetés sokkal jobban alakult, mint vártad. Akkor miért nem tudsz egyszerűen örülni neki? Annyi időt töltöttél aggódással, imádkozással és azzal, hogy a legrosszabbra készültél. Azt gondoltad, ha végre kiderül, hogy minden rendben van, végre fellélegezhetsz. És talán meg is tetted. Úgy négy másodpercig. Aztán az elméd máris talált valamit, amin tovább aggódhatott. „Most jók az eredmények… de mi van, ha valami megváltozik?” „Véget ért az előadás… de jövő hónapban újabb vár rám.” „Nem haragudott meg rám… de mi van, ha legközelebb mégis megharagszik?” És az aggodalom máris továbbáll a következő „mi van, ha…” kérdéshez, mintha a jó hír csupán egy rövid megálló lett volna az útján. Milyen kimerítő ez! Hiszen amikor minden jó dolgot azonnal követ egy „de mi van, ha…”, alig marad egy pillanatunk arra, hogy igazán befogadjuk azt, amire olyan sokáig vágytunk, és amiért annyit imádkoztunk. Néha azt hisszük, hogy ez a felelősségteljes go...
