A vihar utáni csendre várva

„Ő pedig a hajó hátsó részében volt, és a vánkoson aludt. Ekkor felébresztették, és így szóltak hozzá: "Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk?" Ő pedig felkelt, ráparancsolt a szélre, és azt mondta a tengernek: "Hallgass el, némulj meg!" És elállt a vihar, és nagy csendesség lett.”

Márk 4: 38-39

Egy nemrégiben tett tengerparti kiránduláson a családommal egy este hatalmas viharnak lehettünk szemtanúi. Ahogy a szél süvített az arcomba, néztem a gomolygó felhők egyesülését a padlizsánlila színű égbolttal. A mennydörgés és a villámok szédítő táncba kezdtek, gyönyörködtetve szemünket és fülünket. A tenger olyan vadul kavargott és csapkodott, hogy úgy tűnt, soha többé nem csendesedik le.
Másnap azonban derűs szélcsendre ébredtünk. Béke telepedett a mélykék vízre, ahogy ismét lágyan a partnak csapódott. Ez a látvány órákkal korábban még lehetetlennek tűnt.
Bár szeretem a zivatarokat, sokkal kevésbé szeretem a metaforikus viharokat, amelyek megjelennek az életünkben, és felforgatják azt:

• A tönkrement kapcsolatok szele, amely folyamatosan a szívünket ostromolja.
• Az elérhetetlen elvárások áramlása, amely elárasztja a lelkünket.
• Az összetört álmok hulláma, amely azt az érzést kelti, hogy soha nem lesz jobb az életed.

Amikor ezek a viharok lecsapnak, elkerülhetetlennek tűnik a süllyedés és minden reményünk elveszni látszik. Biztos vagyok benne, hogy neked is volt már részed ilyen lelki viharokban. Talán most is benne vagy épp egyben.
Ahogy aznap reggel a békés tengerben gyönyörködtem, Isten egy történetet juttatott eszembe Márk evangéliumából, amikor Jézus és tanítványai áthajóztak a Galileai-tengeren. A semmiből hatalmas vihar söpört végig rajtuk, a tanítványok teljesen megrémültek, és meg voltak győződve arról, hogy megfulladnak. Jézus mégis békésen pihent:
„Ő pedig a hajó hátsó részében volt, és a vánkoson aludt. Ekkor felébresztették, és így szóltak hozzá: "Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk?" Ő pedig felkelt, ráparancsolt a szélre, és azt mondta a tengernek: "Hallgass el, némulj meg!" És elállt a vihar, és nagy csendesség lett.” (Márk 4: 38-39)
Legőszintébb pillanataimban a fülemben visszhangoznak a tanítványok kérdéséi: Uram, nem törődsz azzal, hogy mekkora fájdalmat érzek? Hogyan tudnék élni ennek a káosznak a közepén?
Mert amikor a víz emelkedni kezd, a félelem könnyen elárasztja a lelkünket, nem igaz? A mi emberi reakciónk, akárcsak a tanítványoké az, hogy a Jézusba vetett bizalmat felcseréljük a teljes pánikkal és kétséggel.
De Kedvesem, van jobb módja is a vihar feldolgozásának lelkünkben! A tanítványokkal ellentétben nekünk megvan az az előnyünk, hogy láthatjuk az egészet a helyes időben és a perspektívában. Ismerjük a történet végét. Tudjuk, hogy az akkor szunnyadó Megváltójuknak mekkora feltámadási ereje van. Ezért nem kell a mi viharjaink közepette a félelemnek engednünk.
Ehelyett a Szentírásból meríthetünk reményt, és lehorgonyozhatunk három alapvető igazságban:

1. A viharok nem esnek Isten irányításán kívül. Jézus nem azért aludt, mert közömbös volt a tanítványokkal szemben. Ehelyett békés nyugalom áradt belőle, amely isteni természetéből fakadt. Valóban, Ő parancsol minden vihar fölött, amivel szembe kell néznünk. Minden dolog az Ő szuverén uralma és éber gondviselése alá tartozik - beleértve a te nehézségeidet is.
2. A vihar nem tart örökké. Talán úgy érezzük, hogy soha többé nem lesz nyugalmunk. De ahogy a természeti viharok is elmúlnak, úgy Jézus is átvisz minket a lelki viharokon. Jézus lecsendesítette a szelet és a hullámokat. Ma ugyanezt a békét, csendet hívja a te harcodba is. Az Ő békéje a te örökséged, még a zord vizek közepette is.
3. A vihar elmélyítheti a hitünket. Fájdalmat okoz, de felforgatja a rossz hitfelfogást, a bálványokat és azokat a falakat is, amelyek a megszentelődésünket akadályozzák. Ha ezeket az akadályokat eltávolítjuk, a hit virágozhat, és a bizalom elmélyülhet. A mi szemünk talán csak romokat lát, de Isten látja az Ő fáradhatatlan megváltó munkáját a mi életünkben. A Galileai-tengeren Jézus arra használta a vihart, hogy tanítványait a mélyebb hitre ébressze. A viharaink által minket is ugyanerre hív.

Amikor úgy érezzük, hogy vereséget szenvedtünk, és úgy tűnik Jézus hallgat, akkor ragaszkodjunk ezekhez az igazságokhoz, és engedjük, hogy a kitartásunk által Isten befejezze bennünk a munkáját. Ma bízzunk teljes szívvel abban, hogy Isten velünk van a viharainkban, és türelmesen várjuk a mennyből jövő nyugalmat.

Jézus, köszönjük, hogy minden viharban erős horgonyunk vagy. Segítsd, hogy szívünk ragaszkodjon ahhoz az Igazsághoz, aki Te vagy. Növekedjünk a hitben, miközben várjuk, hogy újra béke járjon át minket. Jézus nevében, Ámen.

https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2021/10/28/waiting-for-the-calm-after-the-storm

https://www.pexels.com/hu-hu/foto/jeghegy-olvadas-tenger-hajnal-614501/