Én vagyok az ajtó
"...én vagyok a juhok ajtaja." János 10:7 Jézus tudatosan választotta ezt a képet. Az ajtó nem pusztán egy részlet volt — a biztonságot, az összetartozást és a védelmet jelentette. Kijelölte a határt: hol ér véget a veszély, és hol kezdődik a menedék. Az ókori pásztorok világában az ajtó kulcsszerepet töltött be. Éjszakánként a pásztor gyakran a juhakol bejáratába feküdt. A saját teste lett a határ. Egyetlen állat sem juthatott be anélkül, hogy át ne lépett volna rajta, és egyetlen juh sem kóborolhatott ki anélkül, hogy észre ne vette volna. A védelem személyes volt — és ára volt. Ez az a szerep, amelyet Jézus magára vesz. Amikor azt mondja: „Én vagyok az ajtó”, ismét azt a nyelvet használja, amellyel Isten önmagát jelentette ki. Saját jelenlétét nevezi meg annak a helynek, ahol biztonság és élet van. Nem kívülről mutatja az utat a menedékhez — Ő maga áll a nyílásba. Ő az a pont, ahol véget ér a veszély, és elkezdődik az élet. Amikor Jézus azt mondja: „Én vagyok az ajtó”,...
