Az imádság otthona
„És így tanította őket: Nincs-e megírva, hogy az én házam imádság háza lesz minden nép számára?” (Mk 11,17a) Sokáig küzdöttem az imával. Nem igazán tudtam, mit kellene mondanom, vagy egyáltalán mi értelme van. Hiszen Isten úgyis mindent tud, nem? Számít egyáltalán, amit mondok? Középiskolában volt egy keresztény barátnőm, aki szinte minden helyzetben imádkozott. Teljesen mindegy volt, mennyire tűnt reménytelennek vagy éppen jelentéktelennek egy dolog, ő mindig azt mondta: „Imádkoznunk kellene.” Őszintén szólva, sokszor nem tartottam vele. Akkor még nagyon az elején jártam az Istennel való kapcsolatomnak, és próbáltam megtalálni a saját utamat. Akkoriban – és még sokáig később is – az ima gyakran időpazarlásnak tűnt. Nem lenne jobb inkább tenni valamit? Nincs valami konkrét lépés, amit megtehetnék? Mit ér az, ha csak itt ülök, és halkan elmondok pár mondatot? Évekkel később azonban elolvastam Ézsaiás könyvének egyik versét (Ézsaiás 31:1), és hirtelen minden a helyére került. Ráj...
