Mert ha élünk, az Úrnak élünk. (Róm 14,8)

 Ha Isten úgy akarta volna, mindegyikünk beléphetett volna a mennybe megtérése pillanatában. Ahhoz, hogy Isten felkészítsen bennünket az örök életre, nem feltétlenül szükséges hogy itt maradjunk. Lehetséges, hogy egy ember, aki még csak épp hogy hitre jutott Jézusban, máris elnyeri örökségét, és felkerül a mennybe, az örök fényben élő szentek közé. Viszont igaz, hogy megszentelődésünk hosszan tartó folyamat. Nem leszünk tökéletesek mindaddig, amíg le nem tesszük e földi testet és be nem lépünk a Szentek Szentjébe, mégis, ha az Úrnak úgy tetszett volna, tökéletlenből akár rögtön tökéletesre változtathatott volna, és azonnal a mennybe vihetett volna.

Miért vagyunk itt még mindig? 

Gondoljátok, hogy Isten csak egyetlen perccel tovább tartaná távol gyermekeit a paradicsomtól, mint amennyi szükséges? Miért harcol az élő Isten hadserege még mindig a csatamezőn, ha egyetlen roham elegendő lenne a győzelemhez? Miért vándorolnak gyermekei még mindig ide-oda egy nagy útvesztőben, ha elég lenne egy szó az Ő ajkáról, hogy elvigye népét reménye céljához, a mennybe? A válasz így hangzik: azért vannak még mindig itt, hogy az Úrnak élhessenek, és elvezethessenek másokat is az Úr szeretetének megismerésére. 

Isten magvetőnek szán minket, azért maradtunk itt a földön, hogy vessük a jó magot, szántóvetőnek, hogy felszántsuk az ugart, hírmondónak, hogy hirdessük a megváltást. Azért vagyunk itt, hogy a föld sója (Mt 5,13) legyünk, hogy áldására legyünk a világnak. Azért vagyunk itt, hogy Krisztust dicsőítsük életünk napjaiban. Azért vagyunk itt, hogy Neki dolgozzunk, Vele dolgozzunk mint Vele együtt munkálkodók. (2Kor 6,1) Tegyünk érte, hogy életünk e célt valósítsa meg. Éljünk komoly, hasznos, szent életet kegyelme dicsőségének magasztalására. (Ef 1,6) Eközben arra vágyunk, hogy vele lehessünk és naponta énekeljük:

 Veled óhajtok, Jézusom / Lenni amaz örömben;

Íme, reád várakozom / Menyegzői öltönyben. 

Vidáman nézek menny felé, / Szívem folyton csak arra kér:

Jövel hamar, Úr Jézus!

 

 szöveg: C.H. Spurgeon, Reggel és este, napi áhítatok

fotó: pexels.com