Megalázta magát. Fil 2,8

 Jézus nagyszerűen tanít az alázatos szívűségre. Mindennap tanulnunk kell Tőle! Nézd, amint a Mester kendőt köt magára, és megmossa tanítványa lábát! Krisztus követője, nem indít ez alázatra téged? Nézd Őt, mint a szolgák szolgáját, akkor biztosan nem leszel öntelt! Egész élettörténetét összefoglalja ez az egy mondat: megalázta magát. A földön sorra vette le tiszteletet parancsoló ruháit, míg végül meztelenül feszítették keresztre. Nem üresítette ki magát ott egészen, nem ontotta vérét, nem áldozta fel magát mindannyiunkért, míg végül nincstelenül helyezték el egy kölcsönkért sírba? Milyen mélységes megaláztatás érte Megváltónkat! Hogyan lehetnénk akkor mi büszkék? Állj a kereszt alá és számold a vércseppeket, amelyek megtisztítottak! Nézd a töviskoronát, megkorbácsolt hátát, amelyről patakokban ömlik a vér, nézd durva vasszegekkel átütött kezeit és lábait! Nézd a gúnytól és megvetéstől szenvedő egész lényét, az arcvonásain kirajzolódó belső gyötrelmet, keserűséget és kínt! Halld megrendítő kiáltását: Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet? (Mt 27,46)

Ha mindez nem késztet arra, hogy leborulj a kereszt előtt, akkor nem is láttad igazán. Ha Jézus jelenléte nem indít alázatra, akkor nem ismered Őt. Olyan elveszett voltál, hogy semmi más nem menthetett meg, csak Isten egyszülött Fiának áldozata. Gondolj erre, és ahogy Jézus megalázta magát érted, borulj te is alázattal lábaihoz! Krisztus irántunk tanúsított csodálatos szeretete jobban ösztönöz bennünket alázatra, mint bűntudatunk.

Adja az Úr, hogy lélekben odaálljunk a Golgota keresztje elé, akkor nem az önteltség és a gőg jellemez majd, hanem alázatosak leszünk, mint aki nagyon szeret, mert sok bűne bocsáttatott meg. (Lk7,47) A büszkeség meghal a kereszt alatt. Üljünk oda, tanuljuk meg a leckét, aztán keljünk fel és éljünk aszerint!

szöveg: C.H. Spurgeon, Reggel és este, napi áhítatok

fotó: pexels.com