EGY FELETTE NAGY TITOK BIZTONSÁGÁBAN ÉLNI
„Annakokáért elhagyja az ember atyját és anyját, és ragaszkodik az ő feleségéhez; és lesznek ketten egy testté. Felette nagy titok ez, én Krisztusról és az Egyházról mondom.”
Ef 5,31-32
Julia rémülten, elbizonytalanodva nézett körül.
„Hol van David?” – kérdezte a balján ülő vendégtől. Jobbról David rátette kezét az övére, és megszólalt: „Itt vagyok. Nincs semmi baj.” Egy gyöngéd mozdulattal megnyugtatta, Julia világa újra békéssé, biztonságossá vált.
Valamivel korábban ott álltam, és néztem, ahogy Julia becsoszog a szobába, érzelemmentes, mozdulatlan arccal, mintha maszkot hordana. Hiába próbált egy közös ismerősünk felkészíteni a találkozásra, megdöbbentem a rombolástól, amit az Alzheimer végzett ezen a nálam csak pár évvel idősebb asszonyon.
Emlékei milliárdjait veszítette már el Júlia, de amint a férje megfogta a kezét, két dolgot biztosan tudott: szeretik és biztonságban van.
Ellentétes érzelmek kavarogtak bennem, ahogy néztem ezt a két embert. „Megható, milyen hűségesen szereti a férje – gondoltam. - Fogadom, hogy az esküvő napján nem gondolta volna, hogy ilyen fájdalmat kell majd elviselnie.”
Gondolataim visszakanyarodtak arra a tavaszi délutánra, mikor talpig fehér csipkében ott álltam a legjóképűbb férfival szemben, akivel valaha találkoztam. Átható tekintete összekapcsolódott az enyémmel, miközben az eskü szavait mondta, és fogadta az én örömteli könnyek között mondott szavaimat.
Én, Amy, Téged, Barry, férjemül fogadlak …
A „férjem” szó új volt és ragyogott akkor, de a házassággal kapcsolatos tapasztalataim még csak arra korlátozódtak, hogy milyen színű ruhát viseljek, és milyen csokrot készíttessek az esküvőre.
… mindvégig melletted leszek
Nem tudtam még, hogy a jövő, amire készülök, egyszer majd nagyon-nagyon hosszú útnak fog tűnni mindkettőnk számára. Nem tudtam, hogy teljes erőnkkel kapaszkodnunk kell majd egymásba.
jóban-rosszban …
Azon a boldog napon el nem tudtam volna képzelni, hogy a rossz létezik, pedig óhatatlanul jönni fog. Nehéz az élet egy sérült világban.
gazdagságban-szegénységben …
Az esküvői ünnepség gazdagságában nem láthattam előre, hogy lesz idő, amikor több lesz a számla, mint a pénzünk rá. Nem tudtam a lemondásokról, amiket vállalnunk kell majd.
egészségben-betegségben …
Nem jutott eszembe a „rák” szó vagy az Alzheimer, miközben csendben ismételtem a lelkész szavait barátaink előtt.
szerető és hűséges hitvesed leszek …
Kedvesem szeme ragyogását nézve nem gondoltam rossz leheletre, bosszúságra. Teljes pompájában virult a szerelem, egymás dédelgetése szeretetben, hűségben nevetségesen könnyű feladatnak tűnt – mielőtt életünk közös térbe került volna.
míg a halál el nem választ.
Két életteli fiatal mondja ki e szavakat. Nem tapasztaltuk még meg az élet törékenységét, a halál még olyan nagyon messzinek tűnik.
Isten engem úgy segéljen.
Akár egy hónapja, akár évek vagy évtizedek óta élsz házasságban, tudod, hogy a házasság sokkal nehezebb, mint ahogy elképzelted – ugyanakkor sokkal jobb is. Titok rejlik ezekben az ünnepélyesen kimondott szavakban. Két különálló lény eggyé válik. A hűség elvezet az összetartozáshoz. A védelem biztonságot ad. Pontosan ez az, amit Krisztus nyújt nekünk.
Eskünk megtartása szemlélteti Krisztus erejét bennünk. David gondoskodása, melyet Julia sosem tud már viszonozni, tökéletesen ábrázolja ezt az igazságot.
Rosszra fordult a jó? Szegénységgé a gazdagság? Betegségbe váltott a fiatalság és egészség? Kétségtelenül nehéz. De most arra kérlek, öleljük magunkhoz a feszültséget, ami összeköti hajdani álmainkat a most megélt valósággal. Maradjunk hűségesek ígéretünkhöz, hogy eggyé válunk férjünkkel, és bizonyítsuk ezzel Krisztus bennünk működő erejét. Álljunk egymás mellett összefogózva a titokban és a biztonságban, melyet esküszavaink rejtenek.
Istenem, segíts, kérlek, hogy szilárdan álljak az egység nagy titkában, melyet a házastársaknak adsz. Segíts, hogy bízzam Benned, és szeressem őt hűségesen az élet megpróbáltatásai között. Jézus nevében, Ámen.
(Amy Carroll: Living in the Safety of a Profound Mistery, Encouragement for today, www.proverbs31.com, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)
Könnyek közt olvasom ezt az igeszakaszt...A hazasságom évek óta próbálom megmenteni,de nem történik semmi... most már erőm sincs ,úgy érzem!
VálaszTörlésImádkoztam a férjemért ...de az Úr mindezideig nem hallgatott meg .
Elfáradtam,baratnőim!
Kérlek imadkozzatok értem!🙏🙏
Köszönöm