Hogy kezeljem a fájdalmas emlékeimet az idei karácsonyi szezonban?

A kegyelem pedig mindegyikünknek a Krisztus ajándékának mértéke szerint adatott.

Efézus 4:7

Előfordult már veled, hogy a mély fájdalmak "előtte" és "utána" alapján határoztad meg az életedet?

A borzalmas időszak. A beszélgetés, ami megdöbbentett. A sokkoló felfedezés napja. A kapcsolat, amiről azt remélted, hogy hosszú távra szól, de nem így történt. A nap, amikor a barátod kisétált az életedből. A bántó beszélgetés. A megjegyzés, ami mintha a lelkedbe égett volna. A nap, amikor minden megváltozott.

Az a megjelölt pillanat az időben. Az élet előtte. Az élet most. Lehetséges egyáltalán továbblépni egy ilyen dologból?

Mélyen, egészen személyesen megértem ezt a fajta meghatározó megrendülést. Azt is ismerem, hogy a karácsonyi időszak hogyan tudja felnagyítani ezt a fájdalmat.

Az ünnepi készülődésben és az ünneplésben hiányoznak azok, akik már nem részei az életünknek. A díszek és fényképek, amelyeknek örömöt kellene okozniuk, helyette a gyász érzését keltik bennünk. Az egykor kedves emlékek ma már csak arra szolgálnak, hogy növeljék a szakadékot a volt és a jelen között.

Mit kezdjünk tehát ezekkel az emléktárgyakkal és emlékekkel? Azokkal, amelyekben valamikor volt valami jó, voltak szép dolgok, és vannak szép emlékek, még akkor is, ha a jó rosszra fordult, és feltétlenül szükség volt a befejezésre... Nézzük át az otthonunkat, és dobjunk ki mindent? Van-e mód arra, hogy az integritásunkat megtartva továbblépjünk? Van-e mód arra, hogy hagyjuk, hogy valaki elhagyjon minket anélkül, hogy gyűlölnénk? Van-e mód arra, hogy egy rossz búcsú mégis "jó" búcsú legyen?

Érdekes, hogy a mindennapi elköszönés az 1500-as évek végén az volt, hogy "Isten veletek". (God be with you- angolul)  Ennek a kifejezésnek a rövidítése a "Godbwye" volt, amiből végül a "viszlát" lett.

Nemrégiben az a gondolat foglalkoztatott, hogy a búcsúzásnak inkább egy Istennel való útra engedésnek kellene lennie, mint egy becsapott ajtónak, egy megsemmisült kapcsolatnak és egy pocsolyában vergődésnek. Lehetséges, hogy a búcsúzás több legyen, mint egy megvetéssel teli lezárás? Ezen gondolkodtam. Amikor Jézus végignézte, ahogy a gazdag ifjú uralkodó elmegy, vajon milyen tekintet volt a szemében?" (Máté 19:22) Vajon mi lehetett a tekintetében, amikor Péter megtagadta Jézust és elhagyta Őt, közvetlenül azelőtt, hogy Jézus a keresztre ment volna, milyen volt számára a búcsú? A búcsú, amelyet Jézus biztosan egy összetört testen és egy összetört szíven keresztül súgott? (Márk 14:71-72) Vajon milyen lehetett, amikor Júdás áruló szívvel csókolta meg Jézus arcát, eladta Őt, majd véget vetett saját életének? (Máté 26:47-49) Hogyan búcsúzott el Jézus? Az örökkévalóságnak ezen az oldalán soha nem fogom megtudni a választ.

De van egy gondolatom. Azt hiszem, Jézus úgy búcsúzott el, ahogyan a fájdalmat, az árulást, az elutasítást és az elhagyatottságot megelőzően is élt. Bár a kapcsolatok minden bizonnyal megváltoztak, Ő nem hagyta, hogy a búcsú megváltoztassa Őt. Hagyta, hogy az emberek elmenjenek anélkül, hogy elengedte volna azt, aki Ő volt. Még akkor sem hagyta, hogy a búcsú megváltoztassa Őt, amikor az emberek ellene fordultak. Ő mindig ugyanaz maradt.

És bár én leszek az első, aki elismeri, hogy közelében sem vagyok Jézus tisztaságának és tökéletességének, viszont azt nem akarom, hogy az életemben lévő búcsúkat úgy éljem meg, mintha soha nem is töltöttem volna időt Jézussal.

A múltban nem voltam túl jó ebben. De szeretnék fejlődni.

Barátom, súghatok valamit, amit most tanulok?

Ha továbbra is egy helyben toporogsz, hibáztatod azt a személyt, aki elment és örökké az általa elkövetett dolgok alapján határozod meg az életedet, az csak növeli a fájdalmat. Ami még rosszabb, az tovább vetül másokra is. Minél inkább felemészt bennünket a fájdalmunk, annál jobban fog irányítani minket. És sajnos, a feloldatlan fájdalmunk azokat fogja a legjobban bántani, akik a legkevésbé érdemlik meg, hogy megbántódjanak.

Nem módosíthatjuk a valóságot azzal, hogy megpróbáljuk kierötetni magunkból a gyógyulást. Nem érdemes megjátszani magunkat, hogy rendben vagyunk azzal, ami történt. De eldönthetjük, hogy azok, akik megbántottak minket, nem dönthetnek arról, hogy mit kezdjünk az emlékeinkkel. Az életünk lehet a szép és a fájdalmas méltóságteljes kombinációja. Nem kell egyiket sem határozottan címkével ellátnunk - lehet egyszerre mindkettő.

Talán az az elengedés is része annak, ami nehéz a továbblépésben. De mi van, ha lehetséges elengedni, amit el kell engednünk, de közben mégis magunkkal vihetjük azt, ami szép, jelentőségteljes és igaz számunkra? És talán a továbblépésnek ez a kevésbé nehéz változata, ami megkönnyíti, hogy eljussunk a megbocsátás helyére, lehetővé téve, hogy Isten kegyelme szabadon áramolhasson rajtunk keresztül, ahogyan a mai kulcsvers is beszél róla. (Efézus 4:7)

Elég trauma történt már. Ezért, mivel nem akarom, hogy bármi más elszakadjon vagy lecsupaszodjon, el kell döntenem, hogy mi marad és mi megy.

Erre van szükségem. Ez az, amit akarok. Szeretnék egy kicsit több "Isten legyen veled" búcsúztatást.

A történtek néhány emléke valószínűleg mindig fájdalmas marad és egyáltalán nem lesz jó. De az "Isten legyen veled" gondolat valami jóra irányulót tényleg belehelyezett a szívemben. És a karácsony közeledtével belopja magát a gondolataimba, az eseményyek feldolgozásaiba, sőt a beszélgetéseimbe is.

Aztán a minap este szó szerint csak lehunytam a szemem, és elképzeltem Jézus kezét. Gondolatban elkezdtem az összes emléket egyenként az Ő erős, ácsmunkára fogott, szögekkel átszúrt, kegyelemmel teli kezébe helyezni. Kértem az Urat, hogy segítsen nekem minden egyes emlék fölött azt suttogni: "Isten legyen veled".

Ez még nem rendezett le mindent. De kezdet volt, és hiszem, hogy Jézus dolgozik bennem és gyógyítja a szívemet.

Ezt kívánom nektek is, bárhogyan alkalmazható ez a fenti kép a ti fájdalmas képeitekkel, emlékeitekkel, az együttlétek idejével összefüggésben.

Ez nem könnyű, édes barátom. De határozzuk el ma, hogy nem akarjuk hagyni, hogy a fájdalom írja a jövőnket.

Istenem, Te nagyon személyesen és mélyen megérted a szívfájdalmat, amikor azt látod, hogy valaki, akit szeretsz, elhagy. Ahogy visszatekintek arra, ami volt, és előre tekintek arra, ami lesz, tudom, hogy Te vagy a menedék és a biztonságos hely, ahol feldolgozhatom érzéseimet. Köszönöm, hogy ilyen közel vagy hozzám ebben az időszakban. Rád nézek, és hiszem, hogy ma néhány lépést előre tudok tenni, és azt súgom: "Isten veled" azoknak, akik sebeket hagytak a szívemben. Ezzel nem azt mondom, hogy nincs bajom azzal, amit tettek - tudom, hogy végül Te fogod őket felelősségre vonni a bűneikért. De azt mondom, hogy újra teljes mértékben élni akarok. Te mindenből képes vagy végül is a jót kihozni, és  bízom abban, hogy Te a mostani helyzeteben is így fogsz tenni. Jézus nevében, Ámen.

(Proverbs31 Ministries Daily Devotion, Lysa TerKeurst: What Do I Do With All of These Painful Memories This Christmas Season?)