Amikor legszívesebben feladnád

Az Úr angyala másodszor is visszatért, megérintette, és ezt mondta: Kelj föl, egyél, mert erőd felett való út áll előtted!
1Királyok 19:7


,,Elegem van''-gondoltam, miközben a plafont bámultam.
Hosszú nap volt. Nem a saját ágyamban feküdtem. A lábam is fájt.
Viszont, ha őszinte vagyok, nem ezek voltak a valódi problémáim. Az igazság az, hogy szerettem azt, ahol a szolgáltam. Hálás voltam a nőkért, akik megnyitották előttem az otthonukat. A lábam sem fog fájni reggel, főleg ha legközelebb kényelmesebb cipőt választok.

A valódi probléma az volt, hogy már a határaimat feszegettem.

A Királyok 1 részének 18. fejezetében Isten arra hívta el Illést, hogy elvigyen egy üzenetet Aháb Király számára. Amikor a király megkérdőjelezte az üzenetet, akkor Illés meghívta őt és 450 embert, akik Baal hamis prófétái voltak, hogy csatlakozzanak hozzá a Karmel hegyen. Ott arra kérte Baal profétáit, hogy imádkozzanak az istenükhöz, hogy bocsásson tüzet a semmiből az elhelyezett áldozatra. Nem használt az imádságuk.

Ezután Illés 4 vödör vízzel locsoltatta meg az elhelyezett áldozatot. Majd felnézett a Menny felé és imádkozott. Tűz szállt le és felemésztette az áldozati bikát. Nem sokkal ezután a várva várt eső is megérkezett a száraz pusztaságra.

Jól hangzik igaz? Kivéve, hogy a történet nem ér itt véget. Illés hazatért és nem sokkal ezután azt látjuk, hogy aggódik, gyenge és legszívesebben feladná.

Ekkor jelent meg egy angyal.

Az Úr angyala másodszor is visszatért, megérintette, és ezt mondta: Kelj föl, egyél, mert erőd felett való út áll előtted!
1Királyok 19:7


Nem emlékeztette arra, ami pár napja történt. Nem dorgálta meg. Az angyal csak arra emlékeztette Illést, hogy egy kicsit meg kell állnia és fel kell töltődnie. Kétség sem fért hozzá, hogy Illés folytatni fogja a munkáját.

Viszont pihenésre volt szüksége és feltöltődésre mielőtt új lépést tesz előre.

Amikor visszatekintek arra a pillanatra, ahol az erőm végességét éreztem, hálás vagyok Istennek, hogy ott találkozott velem.
Ahelyett, hogy megbüntetett volna, mert fel akartam adni, emlékeztetett arra, hogy semmit nem kell önerőből megtennem.

Három választási lehetőségem volt:
1)mehetek tovább
2)feladatom
3)feltöltődhetek

Ha Isten elhívása után futsz te is-akár mint édesanya, vagy nagyszülő, testvér, szolgálod a környezeted, gyülekezeted, közösséged-és belül fáradtnak érzed magad, ne kárhoztasd magad, emberből vagy.

Ugyanúgy ahogyan te is bátorítasz másokat, a te Mennyei Atyád tanácsol téged. Amikor úgy érzed, feladnád, akkor itt az ideje annak, hogy feltöltődj. Akár fizikailag is megpihenhetsz. Ez akár jelentheti egy kellemes vacsora elfogyasztását is. Lehet akár egy szünet, vagy időtöltés Istennel. Sokunk számára ezek közül az összeset jelenti.

A legszebb üzenet minden közül pedig az, hogy a gyönyörű munka várni fog rád, miután feltöltődtél és megkaptad mindazt, amire szükséged van a folytatáshoz.


Mennyei Atyám, elfáradtam testileg és lelkileg is. Úgy érzem, ha megállok feltöltődni, az olyan, mintha feladnám, de tudom valójában nem így van. Bölcs döntés lenne megpihenni. Ma ahelyett, hogy feladnám, lelassítok, hogy feltöltődhessek. Jézus nevében, Ámen.





(forrás: girlfriendsingod.com
Suzie Eller-When You Feel Like Giving Up
https://girlfriendsingod.com/when-you-feel-like-giving-up-3/
fotó:pinterest.com)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések