Isten lábnyoma

A háborgó Vörös-tenger közepén, ahol a víz mindkét oldalon védőfalként állt, Isten népe száraz lábbal haladt az úton.

Ezek az emberek, akiknek egy mustármagnyi hitük volt csupán, követték azt az Istent, Akit szemükkel nem láttak. Mózes Isten nevében vezette őket. Isten pedig Mózes botja által nyilatkoztatta ki Önmagát.

A nép életét kockáztatva menekült, miközben az ellenség vadul üldözte őket, a végzet és a halál fenyegetését lehelve a sarkukban, s ők mégis rettegve, lépésről lépésre haladtak tovább az előttük álló félelmetesnek tűnő ismeretlenben.

Amit szemükkel nem láthattak, az egy olyan Isten rejtett lábnyomai voltak, Aki nem engedte, hogy nélküle egyetlen lépést is tegyenek ezen az ijesztő helyen. Minden egyes lépésükkel közelebb kerültek Isten tökéletes tervének beteljesüléséhez, amelyet az életükre vonatkozóan készített.

Isten bennünket sem azért visz ismeretlen élethelyzetekbe, hogy elpusztítson és tönkretegyen minket, hanem azért, hogy saját magunk, első kézből tapasztalhassuk meg az Ő nagyságát, dicsőségét és kegyelmét. És az úton haladva megtanít minket arra, hogy még ha fizikai szemünkkel nem is látjuk, bízzunk abban, hogy Ő soha nem hagy magunkra bennünket útközben, hanem az út minden egyes lépésénél mellettünk jár, amíg mi is el nem érjük a számunkra elkészített reményteljes célt.

Olyan Istent szolgálunk, akiben annak ellenére bízhatunk, hogy fizikai szemünkkel nem látjuk Őt, vagy nem értjük az adott élethelyzetben munkálkodását.

Isten lábnyoma mindig az Ő népe között volt, és lépteinek nyoma itt van közöttünk most is.

„Utad a tengeren át vezetett, ösvényeid a nagy vizeken, lépteid nyoma nem látszott.

Mint nyájat, úgy vezetted népedet Mózes és Áron által.”

Zsoltárok 77: 20-21

Forrás: Ruth 2:16 Girl