Csendesedj el

 "Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten! Magasztalnak a népek, magasztal a föld." Zsoltárok 46:11

Egyedül álltam egy parkolóban, és néztem, ahogy a legjobb barátom elhajt a telefonommal, laptopommal, tabletemmel és minden más készülékemmel együtt. Ezzel hét képernyőmentes hét kezdődött,  bencés szerzetesek és amish farmerek között.

Eszembe jutott Isten meghívása a kulcsversünkben, a Zsoltárok 46:11-ben: „Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten! ...”.

Arra gondoltam: évtizedek óta talán ez lesz az első alkalom, hogy - igazán függetlenítve magam - képes leszek megérteni, mit is jelent ez.

A csendben lenni olyasmi, amit manapság nehezen tudunk megélni. Az átlagember naponta öt órát tölt a telefonját bámulva. Az elvonulásom idején én több mint hetet töltöttem vele. Mindannyian érezzük az állandóan online élet fojtogató káoszát.Ezért úgy döntöttem, kísérletezek, hogy megnézzem, mi változik, ha eltávolítom azt a dolgot, ami hét órát vesz el a napomból.

Az első néhány napban, amikor nem volt képernyő, gyorsan rájöttem, hogy Isten sokkal többet - és sokkal hangosabban - beszél, mint gondoltam. A probléma az volt, hogy az élet hangerejét túlságosan felhangosítottam.

Hogyan tudunk olyan változtatásokat eszközölni, amelyek csökkentik az élet hangerejét?

Én így kezdtem: vettem egy ébresztőórát, hogy az keltsen fel a telefonom helyett. A telefonom nincs bedugva az ágyam mellett. Az első órában, amikor felkelek, nem nézek rá. Isten igéjével töltöm az időt, nem mások szavaival. Nincsenek más hangok, amelyek elvonnák a figyelmemet Isten hangjától. Ha megengeded, hogy Isten legyen az első és egyetlen, akibe reggel belekapaszkodsz, ahelyett, hogy a számtalan értesítést néznéd, az megváltoztatja a napjaid irányát.

Ez csak egy a sok változás közül, amit az életemben véghez vittem azóta, hogy befejeztem a kísérletemet. Annyi mindent elfelejtettünk a képernyőkkel töltött napok miatt — olyan dolgokat, mint a csodálkozás, az elmerülés, a magány élvezete, az unatkozás, az észrevétel és az ízek élvezete.

De leginkább azt tanulom, hogy Istent túl kicsi dobozba tettük. A kulcsige végén Isten azt mondja: „Magasztalnak a népek, magasztal a föld” (Zsoltárok 46:11). A zsoltáros ezt a felismerést a csendességről szólva tette meg. Lehet, hogy nemcsak az élet zaja tart vissza minket Isten magasztalásától, hanem az élet gyors tempója is.

Elképesztő lehetőség áll előttünk arra, hogy újra kapcsolatba lépjünk azzal, akivé Isten teremtett minket — hogy újra beleszeressünk az életbe, amelyet úgy élhetünk meg, ahogyan teremtve lett.

Atyám, felajánlom Neked a napomat. Köszönöm az ajándékokat, amik a képernyőim túloldalán várnak rám. Újítsd meg és éleszd fel bennem azt a képességet, hogy észrevegyek, csodálkozzak, gyönyörködjek és ízlelgessem a mai napot. Segíts, hogy ezt a napot úgy éljem meg, ahogyan Te szántad. Dicsérlek Téged. Jézus nevében, ámen.

 

 


 

 

 

 

 

Forrás:

by Carlos Whittaker 

Be Still 

Daily Devotion

October 25, 2024

https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2024/10/25/be-still

Fotó: canva.com

 

Megjegyzések