Ne hagyd, hogy a félelem visszatartson.

"Megparancsoltam neked, hogy légy erős és bátor. Ne félj, és ne rettegj, mert veled van Istened, az Úr mindenütt, amerre csak jársz." Józsué 1:9




Olvasd el:
Józsué 1:1-9
Zsidók 13:5-9
Efézus 3:12-21

Jó eséllyel, most éppen elég sok nagy dolog előtt állsz. Érettségi, főiskola, karrier – csupa felnőttes dolog. Könnyen érezheted mindezt túl soknak. Sőt, talán úgy érzed, hogy nem is tudod, mit csinálsz!



Józsué hasonló vizeken evezett. A Biblia szerint, Mózes volt Izrael népének egyetlen valódi vezetője. Mózes volt az ÁSZ, Józsué pedig az ő segédje. Később, miután Mózes meghalt, a nép vezetésének egész terhe Józsuéra hárult. Elég nagy nyomásnak tűnik, nem?



Miközben Isten közölte utasításait Józsuéval, háromszor mondta a következőt:



„Légy erős és bátor.”



Isten tudta, hogy Józsué előtt hatalmas feladat áll, és azzal is tisztában volt, hogy ez Józsuét valószínűleg halálra rémíti. Isten viszont azt is tudta, hogy Neki már megvan a terve, és hogy mindig Józsuéval lesz. Ebből merített Józsué erőt és bátorságot: Tudta, hogy Isten az ő oldalán áll.



Van egy igazán klassz dolog ebben: Isten veled is ott lesz. Ahogy Józsuétól, Isten tőled is azt kéri, hogy erős és bátor légy, amint életed következő szakaszába lépsz.



Bármi is legyen, ami halálra rémít, akár az érettségi, akár a főiskola vagy a karriered elindításának gondolata, akár egy váratlan visszaesés következményei, vagy egész egyszerűen csak félsz a jövőtől, Isten veled van. Amint azt az első napon is említettem, nem mindig látjuk a teljes képet. Ennek ellenére rábízhatjuk Istenre a jövőnket, tudva, hogy az Ő tervei mindig jobbak, mint a mi sajátjaink.





Végül pedig tudd, hogy Istennek fontosabb vagy és Ő jobban szeret téged, mint azt te az értelmeddel felfoghatnád. Nem számít, mit hoz az élet, Isten sosem fog neked hátat fordítani, vagy magadra hagyni téged. Az élet változik, Isten azonban nem, ahogy az irántunk való szeretete sem. Ne feledd hát a következő igazságot: Isten terve nem lesz mindig egyértelmű számodra, viszont minden esetben jobb lesz annál, mint amit te kérsz, vagy amire te vágysz. Amikor ezt valóban megérted és elhiszed, akkor készen állsz bármire.


Life.Church - Switch - God's plan for your life - Isten életedre vonatkozó terve
Youversion- Bibliaolvasási terv


Megjegyzések

  1. Igen nekem is van amit előre nem látok és félek is tőle, mit fogok kezdeni magammal mikor már nem kell menni dolgozni és az ottani közösség is lassan eltávolodik! Ilyenkor tőr rám az egyedüllét félelme, amit imátkozással oldani tudok Isten ereje által. Az önbizalom hiány miatt a "Légy erős és bátor" üzenet mégjobban megzavar, hogy én tényleg lehetek erős és bátor? Ezt még forgatni kell magamban.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Andrea! Átérzem a félelmeidet, nem lehet egyszerű az új életszakaszodba lépni. Úgy gondolom, hogy önmagad erejéből nem leszel erős és bátor, (egyikünk sem az) viszont azt teljes bizonyossággal hiszem, hogy Isten életed új szakaszának minden percében veled lesz, és ez fog neked bátorságot és erőt adni. Kívánom, hogy megtapasztald Isten oltalmazó, vigasztaló és erőt adó jelenlétét és vezetését az életedben!
      Szeretettel a blog szerkesztői nevében: Orsi
      (Ui. : Egyik kedves olvasónk a soraidat látva írt nekünk. Szeretné az email címedet elkérni és felvenni Veled a kapcsolatot. Ő is hasonló élethelyzetben van és örömmel levelezne veled. Ha készen állsz erre, akkor várjuk email-edet a csendespercekistennel@gmail.com címre.)

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések