Isten kezében van az irányítás

 Az én juhaim hallgatnak szómra, én is ismerem őket, ők meg követnek engem. Örök életet adok nekik, úgy, hogy soha el nem vesznek, senki sem fogja kiragadni őket a kezemből.  Atyám, aki őket nekem adta, nagyobb mindeneknél és senki sem képes kiragadni őket Atyám kezéből.
János 10:27-29


A Szentírás a pásztor és a juhok képét használja arra, hogy illusztrálja Isten kapcsolatát az Ő népével. Ez a pásztori kapcsolat pedig egy gyönyörű analógia. A bárányok a veszély láttán általában összezárnak és elmenekülnek. Csordaösztönük miatt képesek a vezérjuhot akár a pusztulásba is követni. Azonban a követés ezen ösztönének köszönhetően azt is meg tudják tanulni, hogy kövessék a pásztort.

A pásztor mindent kockára tesz azért, hogy megvédje a nyáját. Ismeri a szükségeiket és nem kíméli a saját jólétét azért, hogy garantálja biztonságukat. Megvédi őket az ellenségeiktől, és megnyugtatja őket amikor félnek. A pásztornak megalkuvást nem tűrő, veszélyes, és alázatot kívánó feladatokkal is szembe kell néznie.

Jézus önként vállalta a mi nyájunk pásztorának feladatkörét azért, hogy örök életet biztosítson nekünk. Bárányaiként az a feladatunk, hogy eléggé lecsendesedjünk ahhoz, hogy meghalljuk a hangját, és lenyugodjunk annyira, hogy átadjuk Neki a kormányt.

Az élet mely területein vagy hajlamosabb a tömeget követni ahelyett, hogy nyugton maradnál, és megengednéd Istennek, hogy Ő irányítson? Hogyan tud a tömeg követése még több aggodalomhoz vezetni? A mi Mennyei Atyánk mindennél drágábbnak tart bennünket. Az Ő szeretetében megpihenhetünk. Próbálj meg egy olyan esetre gondolni a múlt hétről, amikor Isten gondoskodott rólad. Az Ő hűsége végtelen.

Mennyei Atyám, köszönöm Neked a Te gondoskodásodat. Köszönöm, hogy elküldted Fiadat azért, hogy az én Jó Pásztorom legyen. Mutasd meg, hogy életemnek melyek azok a területei, ahol Helyetted magamban vagy másokban bízok! Segíts meglátni azokat a területeket, ahol éppen most tapasztalhatom meg a Te gondoskodó kegyelmedet. Jézus nevében, Ámen.




(forrás: Youversion - Bibliaolvasási terv
Félelem és Aggodalom
https://my.bible.com/hu/reading-plans/11262/day/15
fotó:pinterest)

Megjegyzések

  1. Hú ez nagyon jó! Most vagyok azon a helyen mikor valóban szükség lenne, hogy megtaláljam a biztonságot. Azt a helyet, személyt aki ezt megtudja adni. Bármikor oda tudjak menni a nyugalomért a biztonságért, köszönöm!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések