Az Isten, aki lehajol… és felegyenesedik

„Mikor pedig Jézus felegyenesedett, és senkit sem látott az asszonyon kívül, így szólt hozzá: "Hol vannak a vádlóid? Senki sem ítélt el téged?"
Ő így felelt: "Senki, Uram." Jézus pedig ezt mondta neki: "Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!"” (János 8:10-11)


Vádlás – a gonosz kedvenc eszköze. Annyiszor fogja megismételni a házasságtörő asszony forgatókönyvét, ahányszor csak megengeded neki: végigvonszol a városon és besározza a neved. A tömeg közepére állít, és hangszórón keresztül kürtöli szét a bűnödet: Ezt a személyt tetten érték miközben felelőtlenséget… ostobaságot… becstelenséget… paráznaságot… követett el.

Azonban nem az övé az utolsó szó. Jézus már kiállt érted.

Lehajolt. Egészen mélyre. Olyan mélyre, hogy istállóban született, ácsműhelyben dolgozott, és egy halászhajóban aludt. Olyan mélyre ereszkedett, hogy közösséget vállalt a bűnösökkel és a leprásokkal. Annyira mélyre hajolt, hogy hagyta, hogy leköpjék, arcul üssék, átszegezzék és lándzsával átszúrják. Annyira mélyre, hogy eltemessék.

Azután felegyenesedett. Felemelkedett a halál szorításából, József sírjából, és szembenézett a Sátánnal. Felegyenesedett. Magasra. Kiállt az asszony mellett és elhallgattatta a vádlóit. És most ugyanezt teszi érted is.

„Most pedig az Atya jobb oldalán ül, és közbenjár értünk az Atyánál!” (Róma 8:34, EF) Hagyd, hogy ez az igazság beleivódjon a tudatodba. Isten jelenlétében, Jézus Krisztus a védelmedre kel. Magára veszi papi szerepét. „Hatalmas Főpapunk van, aki Isten családját kormányozza! Ezért őszinte szívvel és a hit bizonyosságával közeledjünk Istenhez! Hiszen a szívünket Jézus vére megtisztította a rossz lelkiismerettől, ahhoz hasonlóan, ahogy a tiszta víz lemossa testünkről a piszkot.” (Zsidók 10:21-22, EF)

Tiszta lelkiismeret. Tiszta szív. Szabad a vádlásoktól. Szabad a kárhoztatástól. Nem csak a múlt hibái miatt, hanem a jövőbeli bukások miatti kárhoztatástól is.


„Ezért minden időben meg tudja menteni azokat, akik az ő segítségével jönnek Istenhez. Hiszen Jézus örökké él, és mindig segít nekünk, ha Istenhez jövünk, mert a mi érdekünkben emel szót Isten előtt.” (Zsidók 7:25) Krisztus szakadatlanul közbenjár érted.

Jézus a KEGYELEM szavaival tapossa el az ördög kárhoztatását.

https://www.ahitatok.hu/max-lucado/653-az-isten-aki-lehajol-es-felegyenesedik.html
fotó: pinterest

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések