Mit tegyünk, amikor félelem fog el bennünket?
„megijedt Jósáfát, az Urat kezdte keresni, és böjtöt hirdetett egész Júdában.”
2Krónikák 20:3
Semmi sem teszi úgy próbára a bizalmunkat Istenben, mint a félelem.
Az a feszültség, amikor arra vársz, hogy végre visszahívjon az orvos.
Az a fájdalom, amikor azt látod, hogy a gyermeked olyan döntéseket hoz, amelyek ártanak neki.
Azok az álmatlan éjszakák, amikor csak járkálsz fel-alá, és azon gondolkodsz, hogyan fogod kifizetni a számlákat, amelyek egyre csak gyűlnek.
Mindannyian átélünk olyan helyzeteket, amelyek félelmet és bizonytalanságot keltenek bennünk. A lényeg azonban nem az, hogy félünk-e, hanem az, hogy mit kezdünk ezzel a félelemmel.
Hálás vagyok azért, hogy egyik kedvenc bibliai királyom, Jósafát király életéből megtanulhatjuk, hogyan nézzünk szembe a félelemmel. Története a Biblia kevésbé ismert részein olvasható, de számomra éppen az a legkülönlegesebb benne, hogy minden körülmények között az Úrba vetette a bizalmát.
Igaz, egyszer rossz döntést hozott, amikor a fia feleségül vette a gonosz Aháb király lányát. Ennek ellenére a Biblia úgy mutatja be, mint egy jó királyt, aki Dávid példáját követte. Nem a hamis isteneket kereste, hanem az Urat, ezért Isten vele volt (2Krónikák 17:4–6).
Ez persze nem jelentette azt, hogy ne kellett volna félelmetes helyzetekkel szembenéznie.
A 2Krónikák 20. fejezetében azt olvassuk, hogy három nép összefogott ellene, és hatalmas sereggel indultak Júda ellen. Jósafát országa ehhez képest sokkal kisebb volt. Emberileg nézve minden oka megvolt arra, hogy kétségbeessen. Mégsem ezt tette.
Mindig megérint, ahogyan reagált erre a kilátástalan helyzetre:
„megijedt Jósáfát, az Urat kezdte keresni, és böjtöt hirdetett egész Júdában.”
2Krónikák 20:3
Jósafát valóban megijedt. Ez teljesen természetes emberi reakció volt. Ugyanakkor ott volt benne egy mély, szilárd elhatározás is: az, hogy Istenhez fordul. Ez az elhatározás nem akkor született meg, amikor bajba került, hanem korábban, az Istennel való mindennapi kapcsolatában formálódott. Amikor eljött a nehéz helyzet, ez vált az első reakciójává.
Én is erre vágyom. Arra, hogy amikor váratlanul nehézség ér, ne a pánik, ne az aggodalom vagy a saját megoldásaim keresése legyen az első, hanem az, hogy Istenhez forduljak. Őszintén szólva, még sokat tanulok ebben.
Amikor valami váratlan történik – egy rossz hír, egy fájdalmas csalódás vagy egy bántó mondat –, szinte érzem, ahogy elárasztanak az érzelmek. A barátaimmal beszélgetve rájöttem, hogy mindenkinek megvan a maga ösztönös reakciója. Van, aki haraggal válaszol. Van, aki legszívesebben elbújna a világ elől. Más pedig mindent azonnal meg akar beszélni, csak hogy újra békességet találjon.
Számomra sem mindig természetes, hogy elsőként az Urat keressem. De egyre inkább megtapasztalom, hogy ez az egyetlen út, amely valódi, természetfeletti erőt ad. Minél inkább Hozzá fordulok a mindennapok kisebb nehézségeiben, annál könnyebben teszem ezt akkor is, amikor igazán nagy próbatételek érnek.
Ez nem azt jelenti, hogy soha többé nem fogok félni. De azt igen, hogy nem kell a félelem irányítása alatt élnem. Lehetek egyszerre ijedt és mégis rendíthetetlenül Istenre hagyatkozó. Kimondhatom ugyanazt, amit Jósafát is mondott:
„Nem tudjuk, mit tegyünk, csak rád tekintünk.”
2Krónikák 20:12
Imádság
Drága Uram! Köszönöm, hogy emlékeztetsz rá: a félelemnek nem kell eltávolítania Tőled. Sőt, éppen a félelem lehet az, ami még közelebb visz Hozzád, és még mélyebb bizalomra tanít. Ma úgy döntök, hogy Rád emelem a tekintetemet, és Benned reménykedem. Te vagy az Isten, aki mellettem állsz, velem vagy minden helyzetben, és végtelen szeretettel szeretsz. Jézus nevében, ámen.
Forrás:
Daily Devotion
What To Do in the Face of Fear
By Lysa TerKeurst
President and Chief Visionary Officer of Proverbs 31 Ministries
JULY 23, 2026
Megjegyzések
Megjegyzés küldése