Engedd, hogy Isten az legyen, aki

Annyiszor imádkoztunk vigasztalásért, miközben bezártuk az ajtót a Vigasztaló előtt.

Békességért könyörögtünk, mégis görcsösen ragaszkodtunk a szorongásunkhoz, mert féltünk elengedni azt.

Vágytunk arra, hogy valaki igazán ismerjen bennünket, miközben elrejtőztünk az elől a Barát elől, aki lelkünk minden elzárt szobáját már régóta ismeri.

Szeretett testvérem, engedd, hogy Isten az legyen, aki.

Ő a Vigasztaló.

Nem egy távoli szemlélő.

Nem valaki, aki a menny erkélyéről figyeli a könnyeidet.

Belép abba a szobába, ahol a gyász már helyet foglalt, és nem hajlandó távozni.

Leül az özvegy mellé és a megfáradt ember mellé.

Letérdel a kórházi ágyak mellett.

Sebhelyes kezeivel összegyűjti lelked összetört darabjait.

Nem sietteti a gyászodat.

Nem fogy el a türelme a kérdéseid miatt.

Nem sóhajt fel a gyengeséged láttán.

Ő ismeri a fájdalmat.

Tudja, milyen sírni.

Ott állt egy sír előtt, és megsiratta a halált, mielőtt legyőzte volna azt.

Ezért engedd, hogy megvigasztaljon.

Ne kérj bocsánatot azért, hogy szükséged van arra, amit Ő örömmel ad.

Nem kell saját erődből egybe tartani magad, Isten örökkévaló karjai várnak téged.

Ha csak könnyeket tudsz elé vinni, vidd oda a könnyeidet.

Ha már csak egy halk suttogás maradt benned: „Segíts rajtam!”, tudd, hogy a menny ezt az imát soha nem hagyta válasz nélkül.

Ő a Barát.

Nem olyan, aki csak napsütésben marad melletted, és eltűnik, amikor kitör a vihar.

Ő az a Barát, aki Jóbbal együtt ül a hamuban.

Ő az a Barát, aki együtt jár a tüzes kemencében a héber ifjakkal.

Ő az a Barát, aki Pétert a kudarc után a parázs mellett keresi meg, és nem elítéli, hanem étellel kínálja.

Ő az a Barát, aki ismeri életed minden fejezetét, és mégsem csukta be a könyvet.

Ismeri azokat a gondolatokat, amelyeket szégyellsz.

Ismeri azokat az imákat, amelyeket már nem mertél tovább imádkozni.

Ismeri azokat az éjszakákat, amikor a sötétséget nézted, és azon tűnődtél, vajon észrevette-e valaki, hogy darabokra hullasz.

Ő észrevette.

Ott volt.

Egyetlen pillanatra sem hagyta el a szobát.

Ezért engedd, hogy Ő legyen a Barátod.

Beszélj hozzá azokról a dolgokról is, amelyeket túl jelentéktelennek gondolsz.

Mondd el neki azokat a félelmeidet is, amelyek kimondva talán ostobán hangzanának.

Vidd elé azt a fájdalmat, amelyet már olyan régóta hordozol, hogy szinte észre sem veszed, milyen nehéz.

Nem kell lenyűgöznöd Őt ahhoz, hogy továbbra is szeressen.

Ő a Béke.

Nem csupán a káosz hiánya.

Ő a béke a káosz közepén.

A tanítványok azért találták alva a viharban, mert a vihar nem teszi idegessé Őt.

A szelek ismerik a hangját.

A hullámok ismerik a nevét.

Az egész teremtett világ felismeri Annak a tekintélyét, aki szavával hívta létre.

És ugyanez a Krisztus ma is életünk hurrikánjainak közepén áll, és ezt mondja:

„Békesség! Némulj el!”

Nem mindig a viharnak.

Néha nekünk.

Van, hogy a tenger tovább tombol, miközben a lélek elcsendesedik.

Van, hogy a csoda nem az, hogy kettéválnak a vizek.

Hanem az, hogy ráébredsz: át tudsz menni rajtuk anélkül, hogy elsüllyednél, mert maga a Békesség jár melletted.

Ezért engedd, hogy átjárjon.

Engedd, hogy betöltse azokat a helyeket, amelyeket eddig a félelem foglalt el.

Engedd, hogy elárassza azokat a zugokat, amelyeket a szorongás évek óta bérel magának benned.

Engedd, hogy lecsendesítse zakatoló gondolataidat úgy, ahogyan az este csendje ráborul a hegyekre.

Soha nem arra teremtettek, hogy a holnap terhét a válladon hordozd.

Van egy Isten, aki nem szunnyad és nem alszik.

Te megpihenhetsz.

Elengedheted az ökölbe szorított kezeidet.

Abbahagyhatod a lélegzeted visszatartását.

Mert a minden vigasztalás Istene közel van.

A Békesség Fejedelme közel van.

Az a Barát, aki közelebb van hozzád, mint egy testvér, itt van veled.

Engedd, hogy Isten az legyen, aki mindig is volt.

Menedék a vihar tépázta embernek.

Oltalom a kimerültnek.

Rejtekhely annak, akit üldöznek.

Gyógyító a sebesülteknek.

Atya az árvává lett szívnek.

Pásztor az eltévedt juhnak.

Nem kell kevésbé rászorulónak lenned ahhoz, hogy Hozzá mehess.

A szükséged nem zavarja az Ő természetét.

Éppen ott ragyog fel leginkább az Ő jelleme.

Ezért gyere fáradtan.

Gyere remegve.

Gyere a kérdéseiddel.

Gyere a sebeiddel.

Gyere reszkető hittel és remegő kezekkel.

És amikor megérkezel, nem csalódás vár majd az ajtóban.

Hanem Ő.

A Vigasztaló, aki meg akar vigasztalni.

A Barát, aki örömmel fogad.

A Békesség, amely úgy borít be, mint a folyó a hosszú aszály után.

Engedd, hogy Isten az legyen, aki.

És talán hosszú idő óta először…

engedd meg magadnak azt is, hogy szeressen téged úgy, ahogyan csak Ő tud.

- Sarah Trent