Így lesz télen-nyáron. (Zak 14,8)

 A nyárközép tikkasztó forróságának szele sem tudja kiszárítani az élő víz folyóit, amelyek Jeruzsálemből folynak; ahogy a harcias tél hideg szele sem tudta befagyasztani. Örülj, én Lelkem, megőrzött az Úr, hogy tanúbizonyságot tehess hűségéről! Változnak az évszakok, és változol te is, de az Úr mindig ugyanaz marad, és szeretetének folyója ugyanolyan széles, mély és bőséges mint egykor. Munkám gondjainak hevében és a próbák perzselő tüzében szomjazom kegyelme folyójának hűsítő vizére. Azonnal odamehetek, és olthatom szomjamat a kiapadhatatlan forrásból, mert télen-nyáron ontja vizét. A magasabban fekvő forrásokban sohasem kevés a víz, és - legyen érte áldott az Úr neve - az alacsonyabb helyeken sem apad el. 

Illés látta, hogy kiszáradt a Kerít-patak, de Isten ugyanaz a gondoskodó Isten maradt akkor is. Jób azt mondta, hogy a barátai olyanok, mint a csalóka csermely, de Istenében a vigasztalás bővizű folyamára talált. A Nílus ugyan biztonságot ad Egyiptom lakóinak, vize mégis változékony. Urunk azonban mindig ugyanolyan. Círus úgy foglalta el Babilont, hogy megváltoztatta az Eufrátesz folyásirányát, de nincs olyan hatalom, sem emberi, sem ördögi, amely eltéríthetné az isteni kegyelem áradását. Találhatunk régi kiszáradt, elhagyott folyammedreket, de azok a folyamok, amelyek Isten szuverenitásának és végtelen szeretetének hegyeiből erednek, mindig színültig tele vannak. Nemzedékek tűnnek el, de a kegyelem folyója változatlan. Isten folyója több joggal énekelheti, mint Tennyson versében a patak:

Az ember jő, megy -, én megyek

Előre csak örökkön.

Milyen boldog vagy én Lelkem, hogy ilyen csendes vizekhez vezet az Úr! Soha ne kóborolj el más vizekhez, nehogy Isten a szemedre vesse: Most is mi dolgod van Egyiptom útján, hogy a Nílus sáros vizét igyad? (Jer 2,18)

szöveg: C.H.Spurgeon, Reggel és este, napi áhítatok

fotó: pexels.com