Vesd az Úrra terhedet, és ő gondot visel rólad. (Zsolt 55,23)

 A törődés, még ha jogos tárgyra irányul is, bűnné válik, ha átlép egy határon. Megváltónk újra meg újra eszünkbe véste, hogy kerüljük az aggodalmaskodást, az apostolok pedig elismételték, ezért azt figyelmen kívül hagyni bűn.

 Az aggodalmaskodás lényege az, hogy magunkat bölcsebbnek képzeljük Istennél, a helyére tolakszunk, hogy elvégezzük azt, amit Ő akar megtenni értünk. Azt merészeljük gondolni, hogy megfeledkezik arról, ami fontos számunkra. Erőlködünk, hogy magunkra vegyük súlyos terhünket, mintha Ő nem tudná vagy nem akarná felvenni. A tanításával szembeni nyilvánvaló engedetlenség, és az hogy nem hiszünk a szavának, vagy elbizakodottan beavatkozunk gondviselésébe: mindez bűn. Sőt mi több, az aggodalmaskodás gyakran bűnös tettekhez is vezet. Az, aki képtelen nyugodtan rábízni az ügyeit Isten kezére, és saját maga cipeli a terheket, könnyen kerülhet abba a kísértésbe, hogy rossz eszközöket használjon önmaga megsegítésére. Ez a bűn vezet oda, hogy elhagyjuk Istent, mint tanácsadónkat, és helyette emberi bölcsességhez folyamodunk. A repedezett falú víztározókhoz megyünk az élő vizek forrása helyett (Jer 2,13), ez volt a régi Izráel egyik bűne. 

Az aggodalmaskodás miatt kételkedni kezdünk Isten szerető gondoskodásában, így meghidegül az iránta való szeretetünk, bizalmatlanság fog el, ezzel megszomorítjuk Isten Szentlelkét, emiatt pedig akadályoztatunk az imádságban, állhatatosságunk megromlik, életünk pedig énközpontúvá válik. Az Istenbe vetett bizalom hiánya oda vezet, hogy messze elkóborolunk tőle. Ha azonban egyszerű, gyermeki lélekkel bízunk ígéretében, és minden adódó terhünket rávetjük, akkor semmi miatt nem kell aggódnunk (Fil 4,6), mert Ő valóban gondot visel rólunk. Ez a bizalom az Ő közelében fog tartani, és sok kísértéssel szemben meg is erősít. 

Akinek szíve rád támaszkodik, megőrzöd azt teljes békében, mert benned bízik. (Ézs 26,3)

szöveg: C.H.Spurgeon, Reggel és este, napi áhítatok

fotó: pexels.com