NÉGY JÓ TANÁCS, HOGYAN IMÁDKOZZ FÉRJEDÉRT

„Fölkelnek előtte fiai, és boldognak mondják, ura pedig így dicséri: Sok nő végez derék munkát, de te felülmúlod mindegyiket!”


Péld 31,28-29

Küzdelmek, bukások, bűnök, árulások, fájdalmak, sebek, csalódások, összeomlás, vereség.
Ez mind együtt jár az élettel, de a házasság erőt ad nemcsak az elviselésükhöz, hanem Isten kegyelméből ahhoz is, hogy megtanuljuk legyőzni őket. Mi is megéltük mindezt a házasságunkban, s most mégis erősebbek vagyunk, mint valaha.
Az, hogy hogyan reagálunk az élet kihívásaira, mindig fontosabb maguknál az eseményeknél. A nehéz időszakok akadályok, amiket megenged Isten az életünkben, hogy megtanuljuk a mélyebb titkokat, amikkel túljuthatunk rajtuk, és megtapasztalhatjuk a győzelem túláradó örömét.
Mennyire igaz a mondás, hogy minden sikeres férfi mögött ott áll egy nagyszerű nő! Most, közel 50 év házasság után felkértek, osszam meg feleségem, Darlene titkát. Nem kifejezetten a tudását, hanem azt, amit rajtam és értem gyakorolt évtizedeken át.
Az, hogy kivé és milyenné válik a férjed, nagymértékben függ attól, mennyire segíted őt – erre figyelmeztet mai alapigénk. Azok a feleségek, akik ebben a szerepükben kivirágoznak, biztosan hallanak valami hasonlót férjüktől, gyermekeiktől: „Fölkelnek előtte fiai, és boldognak mondják, ura pedig így dicséri: Sok nő végez derék munkát, de te felülmúlod mindegyiket!” Péld 31,28-29.
Mik hát a titkok, amikkel Istenhez fordulhatsz férjedért? Következzék a négy kedvencünk:

1. titok: Kérd Istent, hogy segítse férjedet a munkájában.
Isten úgy huzalozta a férfiakat, hogy sikeresek akarjanak lenni abban, amit csinálnak. Tudd meg férjedtől, mi az, amit most el akar érni, hova szeretne pillanatnyilag eljutni a munkájában, karrierjében. Általánosságot bárki imádkozhat, de csak a te szíved tudja, mi az, amitől táncolni és dalolni volna kedve.

2. titok: Kérd Istent, segítse férjedet megoldani a problémáit.
Ha úgy látod, most nincs megoldandó problémája a férjednek, várj holnapig, és lesz! Lehet az egy nehezen elviselhető főnök, lehet pénzhiány, kísértés a bűnre, vagy épp küzdelem a csüggedés ellen. Képzeld el, mit fog érezni férjed, ha megtudja, hogy annyira fontos neked, hogy te is nekiveted a vállad a teher elmozdításának.

3. titok: Kérd Istent, hogy alakítsa Krisztusarcúvá a férjed
Ez a leghathatósabb imádság. Zsörtölődés helyett, arra kéred Istent, tegye meg azt, amit leginkább szeretne: alakítsa férjedet Krisztushoz hasonlóvá jellemében, viselkedésében. Válassz ki egy jellemvonást (mint a türelem, szeretet, jóság), amiben tudod, hogy férjed javulni szeretne, és arra fókuszálj imádságodban.

4. titok: Kérd Istent, segítse férjedet közelebb kerülni Krisztushoz.
Ha ez bekövetkezik, Isten Lelke minden területen meg fogja erősíteni a férjedet. Kérd, hogy vezesse bűnbánatra őt, hogy megtapasztalhassa az Atya hihetetlen irgalmát, együttérzését, szeretetét.





Te egy drágakő vagy, kedvesem, aki olyan erővel rendelkezik, mely minden elképzelhető mértéknél jobban befolyásolni tudja férjedet. Igen, Isten figyelme rád szegeződik. És a szíve hozzád hajlik. Tapasztald meg, mennyire gondos Atya Ő, ha mindent elé viszel imádságban.

Bruce Wilkinson
fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu
fotó:https://www.pexels.com/hu-hu/foto/fekete-feher-tajkep-kezek-szeretet-4035863/

Megjegyzések

  1. Ez Nagyon jó nagyon igaz nagyon köszönöm

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szép köszönöm szépen

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szépen köszönöm

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm szépen, irgalmas Istenünk van.

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm Istenem,hogy nálad nincs lehetetlen!Ebben bízom egyedül!
    Ámen

    VálaszTörlés
  6. Hálásan köszönöm! Ámen!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése