Amikor Isten csendben van

"Miért csüggedsz el, lelkem, miért háborogsz bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok neki, szabadító Istenemnek!" Zsoltárok 42:12

Ahogy a percekből órákig tartó várakozás lett a sürgősségi osztályon, kétségbeesetten vágytam arra, hogy halljak valamit Istentől. A nyakamból a karomon végigsugárzó, gyötrő fájdalommal imádkoztam Istenhez enyhülésért, és vártam útmutatást, bátorítást, vagy bármilyen jelet, ami tudatja velem, hogy nem vagyok olyan egyedül, mint ahogyan éreztem.


Ehelyett csenddel találkoztam.


Összezavarodva azon, hogy Isten miért pont most nem válaszol - miközben egyedül voltam a kórházban a COVID-19 korlátozások miatt -, elkezdtem azon tűnődni, vajon velem van-e egyáltalán. Az elutasítás és az elhagyatottság gondolata mélyebben hatott, mint bármely fizikai seb, amit akkoriban átéltem.




Elfoglalt anyukaként gyakran vágyom a csendre, de állítom, hogy nincs rosszabb érzés annál, mint amikor úgy érzem, hogy a csend magától Istentől jön.




Mit tegyünk, amikor Istenhez imádkozunk - különösen, ha kétségbeesett szükségben vagyunk -, és csenddel találkozunk? Arra következtetünk, hogy Isten nem hallott meg minket? Azt gondoljuk, hogy Ő nincs ott, vagy ami még rosszabb, hogy nem érdekli?

A 42. zsoltár írója tudta, milyen érzés Istenhez kiáltani, és csak csend fogad. Ahelyett azonban, hogy Isten hallgatását elutasításként fogadta volna, az író továbbra is bízott Istenben és dicsérte Őt:

"Miért csüggedsz el, lelkem, miért háborogsz bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok neki, szabadító Istenemnek!" Zsoltárok 42:12

Ebből a zsoltárból három fontos módot tanulunk arra, hogyan közelítsük meg Istent, amikor úgy érezzük, hogy hallgat.


Keressük továbbra is Istent.

Természetes reakciónk, amikor úgy érezzük, hogy valaki elutasít minket, az, hogy elhúzódunk. A 42. zsoltár írója azonban éppen az ellenkezőjét tette. Ő úgy szomjazott Isten után, "mint a szarvas a folyóvíz után" (Zsoltárok 42:2). Nem hagyta abba Isten hívását. A zsoltáros megmutatja nekünk, hogy ne adjuk fel Isten keresését, még akkor sem, ha távolinak érezzük, mert Ő az egyetlen igazi forrás, amely kielégítheti lelkünket.




Emlékezzünk arra, mit tett Isten a múltban.

A Zsoltárok 42:5 egy erőteljes, egyszavas kulcsot tár fel az Isten kereséséhez, amikor úgy érezzük, hogy csendben van: "Emlékezem". A zsoltáros emlékezett arra, hogy az Úr házában dicsőítette Istent, és bár a zsoltáros most távol volt a templomtól, még mindig emlékezett Istenre. Lehet, hogy számunkra Isten most csendesnek tűnik, de ha megengedjük elménknek, hogy emlékezzen azokra az alkalmakra, amikor Ő szólt és mozgott az életünkben, bátorítani fogjuk lelkünket, hogy tudjuk, Isten csendje nem jelenti azt, hogy nem munkálkodik.




Helyezd a reményedet Istenbe.

A zsoltáros nem az érzéseibe vagy a körülményekbe helyezte reményét, hanem Istenbe. Annak ellenére, amit érzett, az író megmondta a lelkének, hogy mit kell tennie: "Bízzál Istenben..." (Zsoltárok 42:12). Olyan Istent szolgálunk, aki lehet, hogy csendben érzi magát, de soha nem mulasztja el, hogy gyermekei érdekében cselekedjen. Így még akkor is, amikor Isten kényelmetlenül elcsendesedik, van reménységünk, amely lehorgonyoz bennünket, amíg újra hallunk róla.

A kórházi váróterem volt az utolsó hely, ahol csendet vártam Istentől. És bár kísértésbe estem, hogy megkérdőjelezzem az Ő válaszképtelenségét, elég régóta járok Vele ahhoz, hogy tudjam, hogy bár nem értem a hallgatását, mindig bízhatok a jellemében. Ő bizonyítottan megmentett engem, bármi történjék is, és úgy döntöttem, hogy elhiszem, hogy ez a helyzet sem lesz másképp.




Ahogy visszatekintek, lehet, hogy nem úgy hallottam Istentől, ahogyan szerettem volna, de most már látom, hogy Ő velem volt - elvezetett az orvosokhoz, akikre szükségem volt, és megadta azt a gondoskodást, amit csak Ő tudott nyújtani abban a fájdalmas időszakban. Az a tény, hogy egyáltalán túléltem, elég bizonyság arra, hogy Isten egyszer sem hagyott el. A 42. zsoltár írójához hasonlóan megtanultam, hogy bár Isten néha hallgat, de soha nem hiányzik.




Drága mennyei Atyám, köszönöm, hogy soha nem hagytál el engem, és hogy életem minden időszakában velem jársz. Amikor úgy érzem, hogy csendben vagy, kérlek, emlékeztesd lelkemet, hogy soha nem vagy messze. Reményemet beléd helyezem. Jézus nevében, Ámen.

Forrás:

by Christina Patterson

Daily Devotions
When God Seems SilentJUNE 2, 2023

www.proverbs31.org

https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2023/06/02/when-god-seems-silent

Fotó: canva.com