Alakítsd ki önmagad

„Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk.” Ef 2,10


„Alakítsd ki önmagad egy igazi művész keze és szeme által.”
Ahogy becsuktam magam mögött a váróterem ajtaját, ezt a mondatot láttam meg először. Egy plasztikai sebész reklámja volt. Tudtam, hogy ez az orvos olyasmire utal, ami minden nő vágya: hogy szép legyen, hogy szeressék, hogy elfogadják.
Legtöbb nő számára ez csak vágy marad. Nem látjuk szépnek, értékesnek magunkat. Ha tükörbe nézünk, csak a szeplőket látjuk. Hagyjuk, hogy mások határozzanak meg minket. Néha a kultúránk. De legtöbbször épp azok, akiket szeretünk: szüleink, barátaink, házastársunk. Szavaik hatására elhisszük, hogy értéktelenek, haszontalanok vagyunk emberként, nőként, akár Isten gyermekeként is.
Pedig Isten erősnek és szépnek alkotott minket, isteni tervet készített mindegyikünknek még a születésünk előtt. Egyedül Istennek van joga arra, hogy kialakítson, meghatározzon minket. Senki másnak.
Egyetlen igazi művész van, s az ő neve Isten.
Isten az alkotó.
Miután elolvastam azt a reklámot, égető vágyat éreztem arra, hogy összeszedjem, mi is az, ami meghatározza egy nő igazi egyéniségét. Az Igazság, amit Isten igéjében találtam, erőteljes volt, életalakító. Feltehettem volna a gyűjteményemet a fürdőszoba ajtajára is, de úgy döntöttem, inkább megosztom veled.
Íme, ilyen vagy:
- Isten a saját képére alkotott (1Móz 1,27).
- Csodálatosnak alkotott (Zsolt 139,14).
- Értékes vagy Teremtőd szemében (Iz 43,4).
- Megváltott és megbocsátott neked (Ef 1,7).
- Új teremtmény lettél Krisztusban (2Kor 5,17).
- Isten előtt szent és feddhetetlen vagy (Ef 1,4; 1Kor 1,30).
- Isten kiválasztott (1Pét 2,9).
- Isten remekműve vagy (Ef 2,10).
- Célja van annak, hogy megteremtett Isten, jótettek várnak rád Isten országában (Ef 2,10).
Rólad van szó, te vagy Isten alkotása – szépnek és erősnek, egyedi terv szerint, sajátos céllal alkotott.
Nem akarom, hogy úgy hajtsd ma este álomra a fejedet, hogy ne tudd, ki vagy te Krisztusban. Imádkoztam Istenhez, hogy mutassa meg neked, ki vagy – nem a szüleid, a házastársad, a gyermekeid, a barátaid vagy a világ szemében, hanem hogy ismerd meg, ki vagy te ATYÁD SZEMÉBEN!

Uram, köszönöm, hogy Te vagy az Alkotóm. Köszönöm, hogy Benned, és csak Benned, megtalálom igazi önmagamat. Atyám, nyisd fel a szememet, hogy megláthassam, ki vagyok Benned. Segíts, hogy minden igazság, amit ma tanultam, életem valóságává váljon. Jézus nevében, Ámen.


                                           

(forrás:eszmelkedesek.blogspot.com
Encouragement for today, 2012.03.02.
www.proverbs31.org


Wendy Blight
fotó:pinterest.com)

Megjegyzések