Újra együtt

„A felhőkön velük együtt elragadtatunk a magasba Krisztus elé, és így örökké az Úrral leszünk.”

1 Tessz 4,17

Mikor meghalt a férjem, bennem is meghalt valami vele együtt. Fájdalom és félelem vett körül azokban a sötét napokban. Sajgott a lelkem, elhagyatottnak, üresnek, magányosnak éreztem magam. Szörnyen hiányzott.
Néha annyira vágytam gyöngéd érintésére, hogy ez a vágy csúfot űzött velem. Egyszer láttam egy férfit, aki hasonlított a férjemre, és ugyanolyan piros terepjárót vezetett, mint ő. Mérföldeken át követtem a kocsit. A szívem eltelt reménnyel, minden más megszűnt körülöttem, a világ végéig is követtem volna, csak érjem utol azt az autót.
Mikor végül egy piros lámpánál mellé soroltam, a tekintetünk találkozott, és képzelgésem csúfos véget ért. Mintha valaki gonosz tréfát űzött volna velem. A valóság elgyengített, félrehúzódtam egy parkolóba, ledőltem az ülésre, és zokogni kezdtem. Ahogy lement a nap, egyre hűvösebb lett a kocsiban. Felültem, begomboltam a kabátomat, és elindultam hazafelé – a férjem nélkül, egyedül.
Óriási hiányérzet volt bennem, ha arra gondoltam, nem látom többé Portert. Talán ismered ezt az érzést, te is elvesztettél valakit. Hadd vigasztaljalak egy igazsággal: azok számára, akik ismerik és szeretik az Urat, az elválás csak időleges. Nem végső búcsú, hanem „viszontlátásra”.
Pál apostol biztosította erről a tesszaloniki híveket.
„Először a Krisztusban elhunytak támadnak fel, azután mi, akik életben maradtunk. A felhőkön velük együtt elragadtatunk a magasba Krisztus elé, és így örökké az Úrral leszünk.” (1Tessz 4,16b-17.)
Ez a biztatás nekünk is szól. Három szó ad reményt, vigaszt és biztonságot a megtört szívűeknek Pál kijelentésében: mi, velük és együtt.
Mi (a földön élők), akik még élünk, elragadtatunk a magasba velük (akik a mennyben vannak) együtt (a két csoport találkozik).
Ez az ige az egyesülésről kinyilvánítja, hogy Isten gyermekei soha nem tapasztalják meg a végleges elszakadást egymástól. Ez jó hír! Egy napon te is meg én is újra együtt leszünk szeretteinkkel, akik hittek Jézusban, amíg a földön éltek. Micsoda nap lesz az!!
Amikor valóban fel tudtam ezt fogni, a szívem megnyugodott. Bár továbbra is nagyon hiányzott a férjem, a bánat szorítása lazult, már nem fuldokoltam tőle.
Ma már nem égeti a gyász a lelkemet. Él bennem az Isten ígéretéből fakadó remény, hogy egy nap újra együtt leszek Porterrel és a nagyszüleimmel. Ebbe a reménybe kapaszkodom, és ez enyhíti a halál fullánkjának marását. Jóleső várakozással tekintek előre.
A gyászban is van remény. Azok, akik elfogadják az Urat Megváltójuknak, nem búcsúznak el véglegesen. Csak azt mondják: „Viszontlátásra!”


Uram, köszönöm, hogy megosztottad velünk a dicsőséges újratalálkozásról szóló igazságot. Köszönöm, hogy nem a halálé a végső szó. Mikor mélyen gyötör a bánat, juttasd eszembe reményt nyújtó igazságodat: újra látni fogom eltávozott szeretteimet. Jézus nevében, Ámen.

Micca Campbell: Reunited
Encouragement for today, 2013.11.06.
www.proverbs31.org
fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu
fotó:https://www.pexels.com/hu-hu/foto/fekete-feher-szemely-kezek-sotet-2821040/

Megjegyzések

  1. Köszönöm a megerősítést Uram, kérlek, adj türelmet, kitartást melletted, hogy újra talalkozhassak szeretett lányommal, Katával. Addig add azt a nyugalmat, hogy kebleden biztonságban van, jobb hely veled lenni, mint itt a földön sokszor szenvedni. A Jézus nevében hallgasd meg fohászomat. Ámen.

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm Úram Jézus Krisztus hogy a halállal nincs vége az életnek, mert aki hisz ha meghal is él és a lélek él és találkozunk, ámen.

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm Drága Jézusom, hogy reményteljes jövőt és örök életet ígértél azoknak akik Beléd vetett hittel élnek. Legyőzted a halált és találkozásunk lesz veled és előrement szeretteinkkel. 🙏❤️Halál hol a te fullánkod? Jézus Krisztus él és élek én. De nem én, mert él nennem a Krisztus. Ámen

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések