Szeretnek téged

„Nézzétek, mekkora szeretettel van irántunk az Atya: Isten gyermekeinek hívnak minket, és azok is vagyunk.”

1Jn 3,1a

Nem az vagy, amit teszel.
Nem az vagy, amit birtokolsz.
Nem az vagy, amit mások mondanak rólad.
Te Isten szeretett gyermeke vagy.
Ez a te egyetlen valódi identitásod.
Bár sok státuszunk van: szülők, csoportvezetők, vállalkozók, bűnösök és szentek vagyunk, Isten csak egy dolgot lát bennünk: szeretett gyermekeit.
Tudatunkkal talán el is hisszük, hogy azok vagyunk. Hallottuk már eleget. De sokan küzdünk azzal, hogy ezt tudattalanul is elfogadjuk. Lelkünk mélyén egy párbeszéd zajlik magunkkal, ami anélkül, hogy észrevennénk, gyakran befolyásolja érzelmeinket, elhatározásainkat. Azt halljuk, hogy nem felelünk meg, legyünk többek, tegyünk többet, legyünk jobbak. Mert csak akkor leszünk érdemesek a csatlakozásra, az elfogadásra.
Emlékszem, mikor tudatosultak bennem először ezek a lelkemben kavargó tudatalatti szólamok. A feleségemnek meséltem a gyermekkoromról, amikor valami csínyt követtem el. A tudatom számára a történet vicces volt. Egy rokonunkat sikerült úgy felbosszantanom, hogy nem akárminek nevezett. Nevetve folytattam a történetet: „Képzeld, úgy feldühödött, hogy azt mondta, nem vagyok más, mint egy …”. És ekkor valami bizarr dolog történt. Ahelyett, hogy kimondtam volna a szót, hirtelen zokogni kezdtem.
Ritkán sírok, de akkor este zokogtam, mint aki nincs magánál, alig tudtunk hazajutni. Fájdalmas, de egyúttal katartikus és megvilágosító élmény volt.
Hihetetlen dologra jöttem rá. Oly régóta hurcolom magammal azokat a szavakat, és sosem gondoltam rájuk tudatosan. A lelkem mélyén ott volt az az összezavarodott kisgyerek, aki nem tudja, valóban olyan hasznavehetetlen-e, amilyennek akkor mondták.
Mind hordunk magunkban szavakat, amelyeket ránk mondtak. Valaki, akit szerettünk, vagy akit épp gyűlöltünk. Talán ki sem mondták, csak éreztették. Mondhatjuk mi, hogy Isten szeretett gyermekei vagyunk, de a mélyben ott szól egy elutasító hang. Találjuk meg. Hozzuk a felszínre. Gondoljuk és érezzük át, aztán adjuk oda az Úrnak. Gyakorlattal képesek leszünk erre, s helyettesíteni tudjuk „a szeretett szavával”, ahogy Henri Nouwen fogalmazta.
Hallottam egyszer egy előadását arról, hogy nem az határoz meg, hogy mit teszünk, hogy mink van, vagy mások mit mondanak rólunk. Mi, akik Jézust követjük, Isten szeretett gyermekei vagyunk. Tudtam, hogy ezt lelkem mélyéből el kell hinnem. Meg kellett rá tanítanom a szívemet. Ezért megfogalmaztam hitvallásként, hogy gyakorolhassam. Valahányszor imádkoztam, lassan, mintha meditálnék, elmondtam ezeket a szavakat. Idővel, ahogy mindennapjaim részévé vált, észrevettem, hogy minden más gyakorlatnál jobban segít, hogy életem egyre inkább krisztusivá váljon. Megosztom veletek ezt a kis szöveget:
„Nem az vagyok, amit teszek.
Nem az vagyok, amim van.
Nem az vagyok, amit mások mondanak rólam.
Isten szeretett gyermeke vagyok.
Ez az, ami vagyok.
Ettől nem foszthat meg senki.
Nincs miért aggódnom.
Nincs miért rohannom.
Bízhatom barátomban, Jézusban, és megoszthatom a világgal az Ő szeretetét.”
Kedves barátom, téged nagyon szeretnek. Elég az, amit teszel. Elég vagy te magad. Isten igéje eszünkbe juttatja, hogy: „Nézzétek, mekkora szeretettel van irántunk az Atya: Isten gyermekeinek hívnak minket, és azok is vagyunk” (1Jn 3,1a).
Könnyen összehasonlítjuk magunkat másokkal, mások életével, s arra jutunk, hogy kevesebbet érünk. Pedig ez messze nincs így. Akit tökéletesnek hiszünk, egészen biztosan nem az. (Ismerd meg közelebbről, és rájössz.) Tegyük meg, ami tőlünk telik, és aztán adjuk át az Úrnak. Lazítsunk, és járjunk a kegyelem könnyed ritmusában. Higgyük el, hogy szeret Isten. Felejtsük el elégtelen voltunkkal kapcsolatos félelmeinket, és éljünk minden percet Jézus barátságának örömében.


Atyám, Tied vagyok. Szemed fénye, szeretett gyermeked. Köszönöm, hogy bár tudod minden félelmemet, aggódásomat, tökéletlenségemet, mégis szeretsz. Nem az számít, amit én teszek, hanem amit Krisztus tett értem. Annál nincs nagyobb szeretet. Jézus nevében, Ámen.

Bobby Schuller: You Are Beloved
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2018/07/31/you-are-beloved
fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu
fotó:https://www.pexels.com/hu-hu/foto/no-gyaloglo-hatso-nezet-fuves-terulet-8916792/

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések