Életed öt területe, ahova a Sátán be akar hatolni


Semmit sem akar inkább a Sátán, mint behatolni életed bizonyos területeire, és ott uralomra jutni. Mindent megpróbál, hogy elmozdítson a középpontból, hogy elvonja figyelmedet, és alkalmatlanná tegyen Isten országára.
25 év női missziós szolgálat után hiszem, hogy van néhány terület, ahol nemcsak nőknél, de mindnyájunknál elindítja támadását. Ha tisztában vagyunk stratégiájával, résen lehetünk, és visszaverhetjük, mikor megközelíti a támadási pontokat.
Íme az öt terület, ahova be akar jutni a Sátán:

1. A szíved – hogy ne csak Istené legyen.

Nem véletlenül van benne a Szentírásban: „Nagy gonddal őrizd a szívedet, mert hiszen belőle indul ki az élet” (Péld 4,23). A Sátán tudja, hogy ha nem Isten van az első helyen a szívedben, akkor ő is benyomulhat oda. Isten első parancsa az Ószövetségben ez volt: „Ne legyen más istened rajtam kívül!”(Kiv 20,3). És Jézus ezt megismétli az Újszövetségben, mikor megkérdezik, melyik a legfőbb parancsolat: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből” (Lk 10,27). A Sátán legnagyobb vágya megakadályozni, hogy „teljes” lelked Istené legyen, ezért állandóan személyeket, dolgokat stb. lebegtet a szemed előtt – bármit, amiből hamis istent támaszthat eléd, anélkül hogy felismernéd, mi zajlik. Sóvárogj hamis isten után, legyen az karrier, házastárs vagy szerető, valamilyen álom vagy cél, hobbi vagy életstílus. Sok ember a testét imádja, és hosszú időt tölt annak külső alakításával, ahelyett, hogy hagyná Istent belül munkálkodni. Az ételért, a pénzért, valamilyen szabadidős tevékenységért, a gyermekeinkért, valamilyen szerért, egy érzésért (pl. hogy szerelmesek legyünk vagy életvidámak) rajonghatunk jobban, mint Istenért. Őrizd a szívedet, tartsd Krisztust életed trónján, hogy a Sátán ne tudjon becsempészni a helyére semmit.

2. Aggodalmaid – hogy ne bízz maradéktalanul Isten szeretetében és gondviselésében.

A Sátán azt akarja, hogy idegeskedj, hogy ne pihenj meg Isten gondoskodásának biztonságában. A nők inkább az időszakos dolgokért aggódnak – a kifizetendő számlákért, azért, hogy felfigyel-e rájuk valaki, hogy lehet-e gyermekük, valamiért, amit mondtak nekik, a külsőjükért és így tovább. A férfiak inkább a munkáért stresszelnek, a családfenntartásért, azért, hogy megtörténik-e az áttörés életük különböző területein. És akkor még nem is beszéltünk az egészségi problémákról, az idősödő szülők ápolásáról, és más gondjainkról, amelyek mind betüremkednek Isten helyére, sőt néha rávesznek, hogy haragudjunk Istenre miattuk. Ne hallgass a Sátán „Mi lesz, ha…?” bekéredzkedést biztosító jelszavára és a kételyek hullámaira, amiket lelked felé küld. Isten utasítása így szól a Filippi 4,6-7-ben: „Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.” Tarts ki az imádságban, Istennel beszéld meg a gondjaidat, és már előre köszönd meg, amivel válaszolni fog. Így nem lesz módja a Sátánnak aggodalmakkal, félelmekkel átvenni az uralmat a lelkeden.

3. Gondolkodásmódod – legyen olyan, mint a világé.

Elképesztő, mily sokan vannak, akik vallják, hogy ismerik és követik Istent, mégsem különböznek a nagytöbbségtől gondolkodásmódjukban. Örül a Sátán. Szeretné, ha annyira beszippantana a világ, hogy elveszítsd a kapcsolatot Isten igéjével. Egy-egy szerelmes dal szövege, kedvenc sztárod kijelentései, baráti jótanácsok (olyanoké is, akik hívőnek vallják magukat, de bölcsességük nem Biblia-alapú) – ezek lehetnek a Sátán eszközei. Az Írás utasítása így szól: „ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes” (Róm 12,2). Valamint: „ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jóhírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe! Amit tanultatok és átvettetek, hallottatok és láttatok is tőlem, azt tegyétek, és veletek lesz a békesség Istene!” (Fil 4,8-9). A Sátán inkább azt akarja, hogy a világra hallgatva gyötrődjék a lelkünk, semhogy Isten szavára figyeljünk. Őrizd gondolkodásmódodat, mártózz meg mindennap Isten igéjében. Csak így tudod megakadályozni, hogy a Sátán és a világi gondolatok behatoljanak elmédbe.

4. Beszéded – szavaiddal szétszakítasz másokat.

Isten azt akarja, hogy az ő szószólói legyünk – olyan emberek, akik szavaikkal segítenek, gyógyítanak. A Sátán viszont nagy szerepet szán a szánknak a rombolásban. Néhány kritikai megjegyzés, egy kis panaszkodás, pár pajzán kiszólás egy kevés pletykával keverve – és már meg is engedtük neki, hogy legalább olyan hatékonyan részt vegyünk a széthúzásban, mint nemhívő társaink. A Sátán tudja, mekkora kárt tudunk okozni a nyelvünkkel, ha nem rendeljük Isten ellenőrzése alá. Legyen bár ítélkezés, pletyka vagy rosszindulatú megjegyzés, beszédünk nem az igazságot fogja szolgálni. Reteszeld be ezt az ajtót a Sátán előtt azzal, hogy megfogadod Isten utasításait az Ef 4,29-ben: „Semmiféle rossz szó el ne hagyja ajkatokat, hanem csak olyan, amely alkalmas az épülésre, hogy amiben kell, javára váljék hallgatóitoknak.” Az 1Tessz 5,18 pedig így tanít: „Adjatok hálát mindenért, mert Isten ezt kívánja mindnyájatoktól Krisztus Jézusban.” Gyakran mondjatok köszönetet, szavaitok mások építésére és ne rombolására váljanak. Ezzel csökkentitek, majd megsemmisítitek az ítélkező és panaszkodó szellemet, melyen keresztül a Sátán uralkodni tud az életetekben.

5. Tested – hogy ne Isten dicsőségét szolgálja

Miért van az, hogy elkeseredésükben az emberek túleszik vagy leisszák magukat, vagy különféle szerekhez nyúlnak? Miért van az, hogy fiatal lányok megvagdossák vagy kiéheztetik magukat, amikor érzelmi válságba jutnak? Azt hiszem, a Sátán ilyenkor a testünk ellen fordít minket, egyfajta Isten elleni bosszúból. Testünk értékes Isten szemében. „Okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek” (Róm 12,1). A Sátán tudja, hogy Isten saját templomának tartja testünket, és ezért szeretné, ha megőriznénk szentnek, egészségesnek az Ő dicsőségére (1Kor 6,19-20). Testünk szentül tartása istentiszteleti aktus (Róm 12,1). Mivel testünk Istennek van szentelve, a Sátán nagyon szeretné, ha kárt okoznánk benne, megcsonkítanánk, kiéheztetnénk, és különböző szerekkel pusztítanánk. Ne engedjétek be az életetekbe. Azzal sem, ahogy öltözködtök. Azzal sem, hogy milyennek látjátok magatokat. Azzal sem, ahogy bántok magatokkal. Kérjétek Istent, adjon egészséges viszonyulást a testetekhez, hogy gondozzátok és őrizzétek, mert ameddig lehetséges, benne szolgálhatjátok itt a földön Istent.


Mi lesz tehát a stratégiád, most, hogy már ismered a támadási pontokat? Isten komoly védelmi rendszert biztosít nekünk Pál utasításaiban az efézusi szentekhez (Ef 6,11-18). „Öltsétek föl az Isten fegyverzetét, hogy az ördög cselvetéseinek ellenállhassatok.” Érdekesnek találom, hogy a fegyverzetnek ebben a szakaszban felsorolt minden egyes darabja Jézusnak egy-egy vonása. Más szóval tehát: vedd magadra a Krisztus-képűséget. Lakj Krisztusban, öltözz fel jellemébe és igazságába, és akkor vissza tudod verni az ellenség támadásait.

http://www.crosswalk.com/faith/spiritual-life/5-areas-of-your-life-satan-wants-to-enter.html?utm_content=buffer92554&utm_medium=fbpage&utm_source=facebook&utm_campaign=cwupdate
Cindi McMenamin
fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu
fotó:https://www.pexels.com/hu-hu/foto/varos-termeszet-no-kez-6798812/

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések