Az Ellenség terve megrontásodra

„mivel minden, ami a világban van - a test kívánsága, a szem kívánsága és az élet kevélysége - nem az Atyától van, hanem a világból”.

1Jn 2,16

Az egyik dolog, amiért rendszeresen imádkozom, hogy tegyen éberré Isten az ellenség mesterkedéseire. Fel akarom ismerni a csapdáit, hogy el tudjam kerülni őket.
Hiszem, hogy Isten válaszához tartozott, amit felismertem egy nap Éva megkísértésének történetét (Ter 3) és mai alapigénket tanulmányozva: „mivel minden, ami a világban van: a test kívánsága, a szem kívánsága és az élet kevélysége, nem az Atyától van, hanem a világból” (1Jn 2,16).
Összehasonlítottam ezt a két részletet a Bibliából, és igazi megvilágosodást éltem át arról, hogyan környékez meg minket a Sátán. Három megközelítési tervvel dolgozik szívünkön. És ugyanezt a tervet használta akkor is, amikor Jézust kísértette meg a pusztában a Mt 4,1-11 szerint! Mindez azt mutatja, hogy bár az ellenség hatalmas, támadása előrelátható, kiszámítható.
Nézzük meg közelebbről, hogy működött Éva történetében és Jézus esetében:

1. Érd el, hogy vágyakozzanak valami testi kielégülés után oly mértékig, hogy ez lefoglalja őket. Legyen az szex, drogok, alkohol vagy táplálék.

Évát a Sátán gyümölccsel kísértette meg, „amit jó volna enni …” (Ter 3,6b).
Jézust kenyérrel kísértette meg böjtölés közben (Mt 4,3-4).
A Sátán bármelyik érzékszervünket meg tudja kísérteni, amivel többet foglalkozunk – az ízlelést, szaglást, hallást, érintést vagy látást. Isten azt mondja, hogy az érzékelés jó. Azért adta, hogy örömet okozzon – Isten akaratán belül. De kalandozzunk csak Isten szándékán kívülre, és érzékszerveink arra csábítanak, hogy ne Isten akarata szerint elégítsük ki szükségleteinket.

2. Annyira vágyjanak a birtoklásra, hogy végül boruljanak le az anyagiasság istene előtt.

Évát úgy kísértette a Sátán, hogy felhívta figyelmét valamire, „ami csábítja a szemet, és kívánatos” (Ter 3,6).
Jézusnak megmutatta és felajánlotta neki birtoklásra a világ országait (Mt 4,8-10).
A Sátán felvillantja szemünk előtt az újabb, nagyobb, látszólag jobb dolgokat, és próbálja felkelteni bennünk a vágyat a birtoklásukra. Arra csábít, hogy azt gondoljuk: „Teljesebb lesz tőle az életem. Boldog leszek tőle.” Aztán a megszerzett dolog elhasználódik, eltörik, megöregszik, és kiderül, milyen múlandóak az anyagi dolgok.

3. Váljanak büszkévé arra, amit megszereztek, vagy amit tesznek. Foglalkozzanak a társadalmi státuszukkal, nyűgözze le őket saját fontosságuk. Gőgjük csápjain át szívd ki belőlük az életet.

Sátán tudást ígért Évának, amivel Istenhez válik hasonlóvá (Ter 3,4-5).
Jézust azzal csábította, hogy vesse le magát a templom tetejéről, és parancsolja meg az angyaloknak, hogy őrizzék meg, ne essék bántódása (Mt 4,5-7). Nagyon hatásos mutatvány lesz, Jézus rangja és jelentősége nagyot fog nőni a világ szemében.
Ugyanígy minket is csábít, hogy mások fölé helyezzük magunkat. Helytelenül úgy gondoljuk, fontossá kell válnunk, számítanunk kell a világ szemében. Emiatt igyekszünk kitűnni, figyeljenek fel ránk, dicsérjenek, hódoljanak nekünk az emberek, simogassák büszkeségünket. És nem átallunk dicsekedni nagyságunkkal.
Ó, drága testvérem, ideje megállnunk, és tudomásul vennünk, hogy nincs szükségünk a Sátán bilincseire. Fölötte állunk mesterkedéseinek. Az ellenség hatalma semmivé foszlik Isten szabadság-ígéreteinek fényében.
Óriási különbség van abban, ahogy Éva és Jézus válaszolt a Sátánnak. Éva beszélgetni kezdett vele, és hagyta, hogy mesterkedéseinek hálójával körbefonja. Jézus ellenben minden egyes kísértésre Mózes 5. könyvéből idézett: „meg van írva…”, és Isten igazságával befogta a Sátán száját.
Mi hogyan válaszolunk?
Rajtunk áll.
Percről percre, döntésről döntésre, lépésről lépésre Isten mindennél nagyobb igazságához fordulunk, vagy hagyjuk, hogy a Sátán megkötözzön hazugságaival?


Uram, köszönöm, hogy feltártad előttem az ellenség stratégiáját. Lehet bármilyen gonosz, nem győzhet az életem fölött. Nem, ha segítesz, hogy az igazságban és világosságban járjak. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: The Enemy’s Plan Against You
Daily Devotion, 2019.03.14.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2019/03/14/the-enemys-plan-against-you
fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu
fotó:https://www.pexels.com/hu-hu/foto/tajkep-termeszet-mezo-videki-taj-1146706/

Megjegyzések

  1. Kijózanító szavak, legyenek figyelmeztetésül minden ember számára.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések