Isten közel van - 4. nap : Célt találni a sötétségben

 Kész a szívem, Istenem, kész a szívem arra, hogy énekeljek és zengedezzek!

57. Zsoltár 7. vers

Tudom, nem tűnik túl kereszténynek, - miután eljutottunk idáig a sorozatunkban,-  hogy beismerjük:  még mindig egy kicsit gyanakodva tekintünk Istenre, miközben teljes odaszánásunkkal azon igyekszünk, hogy az Ő ígéreteibe kapaszkodjunk. 

Őszintén bevallom nektek, hogy én bizony időnként küszködök ilyen érzelmi hullámzásokkal. 

Talán, sokan közületek, szívetek teljes szeretetével kezeteket a magasban tartva dicsőítitek Istent vasárnap délelőttönként, megvallva, hogy Atyánk egy hűséges és jó Isten, de ugyanezen a napon este már a könnyáztatta arcotokat a párnáitokba temetitek, mert olyan valósággal kell szembenéznetek az életetekben, mely nagyon elkeserítő és reménytelennek tűnő. 

Amikor életünk epizódjai egyáltalán nem igazodnak Isten ígéreteihez, könnyen meg tudjuk kérdőjelezni az Ő terveit, és nagyon könnyen megingunk az Igéjének igazságában, amikor sötétség vesz körül bennünket. 

Mélyedjünk el egy kicsit az 57. Zsoltárban, melyet Dávid egy olyan élethelyzetében írt, amikor a mindennapjainak történései és Isten ígéretei szöges ellentétben voltak egymással. 

Ekkor Dávid már felkent jövendőbeli királya volt Izráelnek. (1. Sámuel 16:1-13), ennek ellenére hűségesen szolgálta a még trónon lévő Saul királyt, aki sajnálatos módon ezt a szolgálatot és engedelmességet üldöztetéssel és halálos fenyegetésekkel „köszönte” meg. Dávidnak menekülnie és egy barlangban bujdosnia kellett Saul féltékenysége miatt. 

A Biblia tanúsága szerint Dávid nem magányosan bujdosott. A felkent és a trónját még el nem foglaló királyt lehangoló csapat vette körül. (1.Sámuel 22:1-2) A 400 férfi elnyomott, eladósodott, elkeseredett volt. Nem éppen ilyen társakra vágysz életed megpróbáló időszakában, amikor a tekintetedet felfelé, Isten felé kellene emelni. 

Nem hibáztatnám Dávidot egy percre sem, ha kétségbeesésében így kiáltott volna Istenhez: „Semmit sem értek Uram! Itt vagyok, zilált és megtört emberekkel körülvéve. Barlangban kell bujdosnunk. Legyőzöttnek és reménytelennek érzem a helyzetünket.” 

Azt látjuk, hogy az 57. Zsoltárban a panaszkodás mellett a hálaadás hangja is felcsendül. Dávid nem szépíti a helyzetének a kilátástalanságát, de nem engedi, hogy lelke a kétségbeesés állapotában gyötrődjön. Ehelyett hálát ad Isten lényéért és jelleméért. Emlékezteti önmagát arról, hogy ki is Isten valójában: Ő olyan Isten, aki az ember mellé áll, (2.vers), olyan Isten, aki megmenti a hozzá kiáltót (3.vers), és aki hűséges és állhatatos szeretettel fordul az ember felé. (3., 10. vers) 

Annak ellenére, hogy Dávid lelke „meggörnyedt” életkörülményei súlya alatt (6.vers), nem marad ebben az állapotban, hanem engedi, hogy Isten megerősítse őt Igazságával. Ezért tud aztán Dávid lelkesen felkiáltani a 7.versben : „Kész a szívem, Istenem, kész a szívem arra, hogy énekeljek és zengedezzek! „ 

A barlangban, ahol minden remény és álom semmivé válhatott volna Dávid számára, figyelmét Istenre irányította. És amikor ezt megtette, a lelke is felemelkedett. Mert hiába volt Dávid ekkor már felkent király, a föld bölcsőjében, a barlangban találkozott igazán Istennel, és itt formálta Isten a szívét alkalmassá arra, hogy később a nemzetet vezesse. 

A sötétség és kilátástalanság tökéletes hely volt Dávid jellemének formálódására. Ugyan így, számunkra is azok a körülmények, melyeket szeretnénk mihamarabb magunk mögött tudni, jó képzési terep lehet. Nekünk kell azonban döntenünk, hogy ezt az időszakot bennünket, jellemünket formáló helynek tartjuk, vagy lelkünk temetőjeként éljük-e meg? Valami születik, vagy valamit gyászolunk ekkor? A figyelmünk középpontjában Isten jóságát helyezzük, vagy engedjük hogy a fájdalmunkban és reménytelenségünkben a sebeinket nyalogassuk? 

Tudom, kedves barátom, hogy nem egyszerű megélni az embert próbáló helyzeteket. Tudom milyen elbátortalanító lehet, ha az új esztendő nem hozta el azt az áttörést, amire számítottál. Mégis tudatosítsuk magunkban, hogy minden életszakaszunknak célja van – még azoknak is, amelyek értelmetlennek tűnnek számunkra. Kérjük Istent, hogy teremtsen bennünk egy új kezdetet – engedjük, hogy végezze el bennünk, hogy az ígéretei teljesüljenek az életünkben. Ahelyett, hogy kétségek között megkérdőjelezzük Istent, inkább dicsőítsük Őt. 

Isten felmagasztalása az életkörülményeinket nem valószínű, de a szívünket mindenképpen megváltoztatja. 

Atyám, Istenem! Kérlek, emlékeztess engem arra az igazságra, hogy soha sem felejtkezel el rólam, és soha sem hagysz magamra engem. Figyelemmel kísérsz ebben a jelenlegei kilátástalannak tűnő helyzetemben is, és kijelentésed szerint, céllal vagyok itt. Még a Fiad, Jézus is megtapasztalta a sír sötétségét. De itt nem fejeződött be Jézus története, és én meg szeretnék erősödni abban a hitemben, hogy az enyém sem fog itt véget érni, mert lesz megoldás, lesz kiút számomra is. Kérlek teremts életet és világosságot ott, ahol minden veszni látszik, Uram. És végezd el bennem mindazt, amit csak te tudsz elvégezni. Jézus nevében, Ámen 

(Forrás: 5 Days to Knowing God is Close By Lysa TerKeurst 

DAY 4: Finding Purpose in the Darkness fotó: Pinterest.com)