Ha ma nem kapnál virágokat
Jobb az Úrban bízni, mint emberekben reménykedni.(Zsoltárok 118:8)
Évekkel ezelőtt egy hideg Valentin napon, óvatosan megemeltem az ablaktörlőt, hogy magamhoz vegyek egy megfagyott rózsaszín rózsát. Első éves voltam az egyetemen, megálltam a kocsimmal, hogy még a reggeli órám előtt egyek pár falatot, és izgatottan gondolkodtam azon, hogy ki küldhette nekem ezt a meglepetést. Szívem hatalmasat dobbant a várakozásban.
Beindítottam a kocsit, hogy felmelegedjen, összedörzsöltem a tenyeremet, mielőtt kinyitottam a virághoz kapott kártyát. A rózsa … az anyukámtól volt. A szavai kedvesek és bátorítók voltak. Akkor miért éreztem mégis ürességet legbelül?
Az igazság az volt, hogy azt reméltem a rózsa egy titkos csodálómtól van. Egy fiatal férfitól, nem az anyukámtól. Mivel a legutóbbi randevúm kínos volt, sok idővel a korábbi után, egy új szerelemre vágytam, ami feltölt. Bűntudatom és magányom frusztráló keverékké egyesült.
Úgy éreztem magam, mint egy csésze aminek nincs alja.
Bármit is raktam a csészébe, nem éreztem tele magam. Rózsák, csokoládé, könyvek, TV műsorok, fantáziák, és még a kapcsolatok sem tudták feltölteni. Úgy tűnt, a magány az egyetlen, ami betölti ezt a feneketlen teret, és fáradt voltam állandó, kísérteties jelenlététől.
Amikor négy éves voltam a szüleim elváltak, és attól a naptól fogva, amikor az apukám elment,a magány állandó vendége lett a szívemnek és az elmémnek. Bár szerettem volna, ha elmúlik, nem volt erőm felszámolni. A magány valósággá vált minden alkalommal, amikor olyan szerelemre és figyelemre vágytam, ami oly keveset adott.
Aztán a középiskolában idegesítettek a virágok és az ajándékok, amelyeket február 14-én láttam a kávézóban felsorakoztatva. Egyik sem nekem szólt. Hittem az ördög által suttogott hazugságban - soha egyik sem lesz a tiéd. Mindig magányos leszel.
15 évvel később a megfagyott rózsa reggele után, egy tanácsadó irodájában ültem. Miután hallgatta a folyamatos történeteimet az állandó magány érzéséről, megkérdezte: „A kapcsolatok nagyon fontosak a számodra, ugye?” Egyszerű, nem ítélkező kérdése a lelki utam sarkalatos pontja volt.
Pár nappal a tanácsadói alkalom után, Isten egy új szemléletmódot adott: Talán a kapcsolatok túl fontosak a számomra. Bár feleség, három gyermekes anya és sokak barátja voltam, mégis magányosnak éreztem magam. De Isten megmutatta nekem az igazságot, amit meg kellett tanulnom az Igéjéből: Jobb az Úrban bízni, mint emberekben reménykedni. (Zsoltárok 118:8)
Túl sokáig kerestem az embereket, akik feltöltenek engem. De a férjem, gyerekeim, legjobb barátaim és a kiscsoportos társak nem tudták betölteni az űrt. Nem azért lettek teremtve, hogy teljesen kitöltsék a szükségleteimet. Kezdtem rájönni, hogy csak Isten szolgálhat menedékül, biztonságos helyemként és üdvösségemként.
Bár az emberek csodálatosak, mégsem mindenhatóak. Nem mindig állnak rendelkezésre, amikor szükségünk lenne rájuk, és egyikük sem nyújt teljes megértést.
Azonban Isten mindenható (Jelenések 1:8) , mindig jelen van (5 Mózes 31:6), mindentudó(1. Krónikák 28:9). Ahogyan az Ő munkálkodását tanulmányozzuk, meglátjuk, hogy Isten készen áll, képes és fel akar minket tölteni a szeretetével. Ezt úgy tudjuk meg a legjobban, ha elrejtőzünk vele egy menedékhelyen.
Minél több időt töltök Isten jelenlétében, annál kevésbé függök a kapcsolatoktól. A szeretteimmel töltött idő bónusszá vált a bensőséges, szeretetteljes Jézussal való kapcsolatomban. Már nincs szükségem arra, hogy az emberek igazolják szeretetüket felém Valentin napon, vagy az év bármelyik más napján. Isten a mi menedékünk magányos időkben, és ez több mint elég bizonyíték arra, hogy szeret bennünket.
Atyám, köszönöm, hogy soha nem hagysz el amikor egyedül érzem magam. Bevallom, hogy megpróbáltam betölteni az űrt kapcsolatokkal és olyan dolgokkal amik soha nem elégíthetnek meg teljesen. Emlékeztess arra, amikor elrejtőzöm Veled egy biztonságos helyen, hogy általad tökéletes békére lelhetek. Találkozz itt velem, a szerető Jelenléteddel. Jézus nevében, Ámen.
foto: pinterest
.jpg)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése