Sasszárnyakon

„De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak el, járnak, és nem fáradnak el.” Ézs 40,31

Gyermekeim felszaladtak a meredek ösvényen, észre sem vették, hogy édesanyjuk lemaradt. „Én leszek az első!” – hallottam versengő kiáltozásukat. Leültem egy sziklára, fejemet a térdemre hajtottam, és potyogtak a könnyeim.
Sokszínű azálea bokrok, méltóságteljes, árnyas fák tették a parkot kedvenc kirándulóhelyünkké. Régóta nem jártunk itt, a kemoterápia, a sugarazások, két műtét nem hagyott rá időt és alkalmat. A kezelés végre befejeződött, és semmire se vágytam, csak hogy az élet visszatérjen a rendes kerékvágásba. De gyenge voltam. Ami régen könnyen ment, most lehetetlennek tűnt. Például felmenni a meredek, sziklás ösvényen a dombtetőre. Azelőtt együtt futottunk fel nevetve a gyerekekkel. Most csak sétálni tudtam, s az út felénél ezt sem bírtam tovább. Az energiaszintem nullára süllyedt.
Ültem a sziklán, és megszólítottam Istent: „Lesz-e még egyszer olyan az élet, mint régen volt? Leszek-e én valaha is a régi?”
Ezen a héten ünneplem 20. évfordulóját a rákból való gyógyulásomnak. Szinte hihetetlen! Kis gyermekeim felnőttek már, három tündéri unoka boldog nagymamája vagyok! Visszatekintve tudom, hogy a mellrák sok mindentől megfosztott. A biztos jövőtől. A gyermekeim biztonságától. Egy időre az egészségemtől.
De nem tudta elvenni a hitemet. Mikor a fenti jelenetre gondolok, nem csak egy magányos anyukát látok a sziklán ülni; látom Istent, aki szorosan átkarolja.
Vannak időszakok, amikor a saját erőnk nem elég, amikor úgy érezzük, a szárnyunk lekonyul, elnehezedik. Ezzel üzen nekünk Isten, hogy bízzuk Rá magunkat. Igaz, nem volt erőm felmászni a meredek ösvényen, de Istenben bízva feltöltődtem érzelmi energiával.
Fenti igénkben azt ígéri Isten, hogy amikor ellankadunk, ha bízunk Benne, szárnyra kapunk, mint a sasok. Hogyan lehetséges ez egyáltalán? Úgy érthetjük ezt a képet, hogy szárnyunkat felemeli, és szelet gerjeszt, amely alulról megtámasztja. Nem a saját erőnkből kelünk szárnyra, hanem az Ő hatalma emel ki engem is, téged is elesettségünkből.
Hónapokba telt, míg annyira helyre jöttem, hogy fel tudtam szaladni a dombon. De az ösvény, amin ez alatt az idő alatt járni tanultam, a Szentírás lapjain vezetett, Isten Igéjéhez, amely bátorítást nyújtott a reménytelenséggel küzdő édesanyának. Két súlyos műtét, az őket követő kemoterápia és sugarazás megfosztott saját fizikai erőmtől, de közben lelkileg felerősödtem Isten ígéreteitől. Naplót vezettem a folyamatról. Istenre hagyatkoztam, hogy töltsön fel energiával, amikor gyengének éreztem magam. És örülni tudtam a legkisebb győzelemnek is.
Mikor fellapozom azt a régi naplót, nem egy rákos anyukát látok, hanem egy hívő fiatalasszonyt, aki Istenre bízza magát egy nehéz időszakban.
Kimerültél? Gyengének érzed magad? Nem vagy egyedül. Bízz Benne, Ő felemeli a szárnyadat, feltölt új erővel, ahogy napról napra Rábízod magad.

Atyám, elfáradtam, nem megy tovább egyedül. Figyelmemet elfordítom arról, amit nem tudok elvégezni, és Rád tekintek. Ígéreteidre. Igédre. Emeld meg a szárnyamat a Te erőddel, és segíts, hogy újra repülni tudjak. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2011.12.26., www.proverbs31.org,T. Suzanne Eller, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)