A kudarc nem egy örökké tartó állapot

Még a fának is van reménysége: ha kivágják, újból kihajt, és nem fogynak el hajtásai.

(Jób könyve 14:7)

Nem ismerek olyan embert, akinek életcélja a kudarc lenne, mégis a bukás életünk része, realitása. A siker kulcsa pedig nem az, hogy miként tudjuk megúszni ezeket a kudarcokat, hanem sokkal inkább, hogy miként kezeljük azokat.

Beethovennek a zenetanára egyszer azt mondta, hogy reménytelenül rossz zeneszerző.

Abraham Lincoln az Illinois állambeli közgyűlésben lévő helyért kampányolt, sikertelenül. Ezután egy vegyeskereskedést nyitott, ami csődbe ment néhány hónap múlva.

Walt Disney-t pedig egy újság szerkesztője elbocsátotta, mert nem tartotta elég kreatívnak.

A Ford Autógyár Henry Ford harmadik üzleti vállalkozása volt. Az első kettő csődbe ment.

Thomas Edisonnak az iskolában egy tanár azt mondta, hogy reménytelenül buta a tanuláshoz.

Emlékszem első sikertelen vizsgámra. Első osztályos voltam, amikor tanítónőnk, Mrs. Martin, elhatározta, hogy kikérdezi tőlünk az Amerikai Egyesült Államok neveit a fővárosaikkal együtt. Úgy tűnt, hogy örök időktől fogva tanuljuk ezeket a földrajzi neveket. Őszintén megvallva, nem szeretettem a Földrajz órákat, és általában végigábrándoztam az egészet. Miért is kellene megtanulnom olyan államok neveit, ahova nagy valószínűséggel soha sem fogok eljutni? A tankönyvemben lévő képek alapján ezek a helyek az én szememben mind-mind egyformák, és halálosan unalmasak voltak.

Annak ellenére, hogy a Földrajz nem volt a kedvencem, a dolgozatot mégis hibátlanul akartam megírni. Hogy miért? Még csak hat éves voltam, mégis ismertem az íratlan szabályt: Egy vizsga kudarca egyenlő azzal, hogy én magam egy csődtömeg vagyok.

Ezért aztán, amikor Mrs. Martin azt mondta, hogy pakoljunk el mindent az asztalunkról, és a kezünk ügyében csupán egy ceruza legyen, teljesen bepánikoltam. A táblára pillantottam, de semmilyen segítséget nem láttam rajta. Végignéztem osztálytársaimon, és láttam, hogy ők is igencsak kétségbe vannak esve, csakúgy, mint én.

"Egy kis dolgozatot írunk, hogy meglássuk, mit sikerült Földrajzból megtanulnotok." - magyarázta Mrs. Martin az eseményeket. Számomra három problémát vetett fel rövidke mondata. Először is, a szótáramban nem ismertem a "kis dolgozat" kifejezést. Második az volt, hogy senki sem hívta fel a figyelmünket arra, hogy dolgozatot fogunk írni, a harmadik problémám pedig konkrétan az volt, hogy nem emlékeztem az államok és fővárosaik nevére. Amikor szavakba öntöttem észrevételemet, Mrs. Martin rám mosolygott és így szólt: "Ez csupán egy röpdolgozat."

A margón jegyzem meg, hogy talán ez volt az a pillanat, amikor elhatároztam, hogy tanítónő leszek, és megfogadtam azt is, hogy én soha sem fogom tanítványaimat holmi röpdolgozatokkal terrorizálni.

A gyomrom összeszorult, és elkezdtem izzadni. Lázasan a könyvem után nyúltam, remélve, hogy talán egy-két nevet sikerül memorizálnom, mielőtt a tanárnő kiosztja a teszteket. "A könyveket nem használhatjátok!" figyelmeztetett bennünket Mrs. Martin. Teljesen megsemmisültem.

Amikor az Egyesült Államok vaktérképét megláttam, sírásra fakadtam. Mrs. Martin azonnal odafordult hozzám, az ölébe húzott, és átölelt. Megkérte a segéd tanítót, hogy vegye át a helyét, engem pedig átkísért az orvosi szobába.

Amikor végre abbahagytam a sírást, a tanárnő megkérdezte: "Drágám, mi a baj?" Még magam is megrettentem a válaszom hallatán: "Nem tudom az államok és a fővárosaik neveit." Nevetségesen egyértelmű volt a válaszom. "Csak felismersz néhányat közülük," próbált nyugtatni a tanárnő. Mire én így szóltam: "Néhányat egészen biztosan ismerek, de nem az összeset, ami azt jelenti, hogy nem fog sikerülni a dolgozatom." "Tegyél meg minden tőled telhetőt, aztán majd meglátjuk, hogy mi fog történni." Ezek után én persze megtettem minden tőlem telhetőt...és mégis egyest kaptam.

És tudod mi következett ezután? A világ nem omlott össze. Az általános iskolát kitűnő bizonyítvánnyal fejeztem be, a középiskolában könnyedén vettem az akadályokat, a főiskolára tanulmányi ösztöndíjjal vettek fel, a tanulmányaimat kitüntetéssel végeztem el, elnyertem az "év gyakorló tanára" címet, és végül tanítónőként tevékenykedtem.

Útközben pedig rengeteg kudarc ért.

A Bibliában elénk táruló emberek életében is kudarcokat és bukásokat láthatunk.

Ádám és Éva nyilvánvaló bűnt követtek el Isten ellen, majd megpróbálták hazugságukkal takargatni azt. Dávid házasságtörést követett el, később pedig Betsheba férjét a halálba küldte. Péter hivalkodóan hangoztatta Jézus iránti elkötelezettségét, kis idő múlva mégis megtagadta Őt, nem is egyszer, hanem háromszor. Az igazat megvallva, nagyon nehéz olyan bibliai személyt találni, aki a pályafutása alatt nem élt volna át kudarcot. Isten azonban csak azokat az embereket tudta hatalmas dolgok véghezvitelére használni, akik bukásaikból tanultak, és lelkileg növekedtek a tapasztalataik által.

Meggyőződésem, ha Isten szerint küzdjük meg hibázásainkat, akkor az a lelki növekedésünk hasznára válhat. Ezen időszakban érzett kétségbeesés pedig akkor fogja a javunkat szolgálni, ha arra késztet bennünket, hogy vágyódjunk Isten jelenléte, és életünkben megnyilatkozó hatalma után. Mert a kudarc nem tart örökké. Isten kegyelme azonban soha el nem múlik, hanem állandóan körbeölel bennünket.

Atyám, hiányosan, és tévedésekkel terhelten járulok Eléd. Tudom, hogy sokszor bűnt követtem el Ellened. Kérlek, bocsásd meg ezekért a tévedéseket. Köszönöm szeretetedet és kegyelmedet, mely elfedi bűneimet. Kérlek taníts ezekből az elesésekből, és segíts a tanultakat beépítenem a mindennapjaimba. Hálás vagyok a reménységért, és az újrakezdés lehetőségéért, melyet egyedül Tebenned lelhetek. Jézus nevében, Ámen.

"Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket örök elhatározása szerint elhívott."

(Róma 8: 28)

Hogyan alkalmaznád a fenti verset a kudarcaid idején?

Éppen egy tévedéssel küzdesz? Gondold át harcodat a fenti igevers fényében. Keresd meg a kudarcodban rejlő tanítást és a győzelem lehetőségét.

A fenti gondolatok fényében olvasd el még egyszer Jób könyvének igeversét: "Még a fának is van reménysége: ha kivágják, újból kihajt, és nem fogynak el hajtásai."

Megható látni Isten munkálkodását, amint a tragédiát győzelemmé, a kudarcot sikerré változtatja. Amikor úgy döntünk, hogy engedjük, hogy a hibáinkon és eleséseinken keresztül Isten munkálkodhasson, akkor az életünkben a kibontakozó Isteni megoldás fog diadalmaskodni...

(Forrás: Girlfriends in God , Daily Devotionals, Mary Southerland, The Failure is not Final, http://www.girlfriendsingod.com/2014/failure-is-not-final-2/, used with permission)