Istenre figyelve

„De Jézus tovább hirdette:’Bizony, bizony, mondom nektek: a Fiú magától nem tehet semmit, csak azt teheti, amit az Atyától lát. Amit ő tesz, azt teszi a Fiú is’.” (Jn 5,19)

Istenre figyelő ember szeretnék lenni. De néha nem tudom, az Ő hangját hallom-e vagy a saját gondolataimat.
Ha még őszintébb akarok lenni, amikor rájövök is, hogy Ő szól hozzám, nem mindig vagyok oda attól, amit hallok. Például amikor a legkisebb kétely nélkül tudtam, Isten azt akarja, nyilvánosan tegyek bizonyságot. Tíz éven át bujkáltam a feladat elől.
Az utóbbi huszon-egynéhány évben megtanultam, hogy ha hallgatok Istenre, a legjobbat kapom, amit Ő nekem szánt. És növekszik a Belé vetett bizalmam is.
Számtalanszor megtapasztaltam, hogy az Ő útjai jóságához vezetnek, s ha követem Őt, irgalma követ engem. Miután tíz évig menekültem lelkemben attól, amitől borzasztóan rettegtem – hogy megosszam a közönséggel elesettségem történetét – végül megadtam magam Isten hívásának.
Elkezdtem Rá figyelni, úgy döntöttem, teljesen megbízom Benne, hogy naponta megtapasztaljam jelenlétét, biztatását. Onnantól kezdve tervei elkezdtek fokról fokra kibontakozni.
Életem nagy lépései előtt gyakrabban kerestem Istent, hittem, hogy ha rájövök, mik az Ő szándékai velem, akkor azzá válhatok, akivé Ő teremtett, és betölthetem a hivatást, amit nekem szánt.
Voltak-e már ilyen gondolataid: „Bár megmutatná Isten, hova menjek dolgozni / kihez menjek férjhez / melyik gyülekezetbe járjak / milyen szolgálatot vállaljak – akkor kiteljesedne az életem, akkor teljes szívemmel bízni tudnék Benne”?
Az a baj, hogy ha egy villanásban meg is pillantjuk, hová akar küldeni Isten, a következő pillanatban már azt hisszük, tudjuk, hogyan kell oda eljutnunk.
Vagy felfogjuk, mit akar tőlünk Isten, és azt hisszük, már azt is tudjuk, hogyan kell azt elvégeznünk. Hányszor beleestem már ebbe a csapdába, s aztán csodálkoztam, hogy nem jutok előre.
Idővel megtanította Isten, hogy amit vár tőlem, az nem annyira az erőfeszítés, mint az állandó Rá figyelés.
Tőle való naponta megújuló függőséget, Vele való napi együttműködést, szeretetkapcsolatot vár. És sokkal jobban törődik a jellememmel, mint a határidőnaplómmal.
Mai alapigénkben Jézus megvallja, hogy az Ő élete mind nagy vonalaiban, mind apró részleteiben az Atyától függött. Állandóan figyelt, és azonnal engedelmeskedett. ’Bizony, bizony, mondom nektek: a Fiú magától nem tehet semmit, csak azt teheti, amit az Atyától lát. Amit ő tesz, azt teszi a Fiú is’.” (Jn 5,19)
Mi is fel fogjuk fedezni Isten akaratát az életünkkel, ha mint Jézus, szívünkkel Rá kapcsolódunk, Őt figyeljük – napról napra, percről percre. Állítsuk hát be szívünk, elménk, lelkünk adóját, s hallgassuk, mit mond ma nekünk.

Uram, szeretnék Rád figyelve élni. Vágyakozó, kereső lélekkel jövök ma Eléd, nem csak azt kérem, hogy mutass irányt nekem, hanem arra kérlek, adj tisztánlátást, alázatot, add, hogy Tőled függjek – minden egyes lépésben, amit az Általad kijelölt úton megteszek. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2012.01.18., www.proverbs31.org, Renee Swope,fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)