Agyonzsúfolt élet

„Ügyelj, hogy mindig tudd, mi van a juhaiddal, és figyelj gondosan a nyájaidra!” Péld 27,23

Felpakoltuk a bőröndöket, hátizsákokat, szatyrokat egy poggyászkocsira, és irány a jegypénztár. Késésben voltunk, úgy gondoltuk, gyorsabb, ha egy kocsira halmozunk mindent, és rohanunk.
Valami minden lépésnél kezdett lecsúszni a halomról. A férjem tolta, én húztam a targoncát, s közben mindketten próbáltuk egyensúlyban tartani a csomagokat. A liftig nem is volt nagyobb baj.
Legidősebb fiúnk, aki akkor hétéves volt, tartotta a liftajtót. Ám miközben átmentünk a küszöbön, az egymásra gyömöszölt csomagok kezdtek lecsúszni. A hároméves Robbie, aki törött, begipszelt lábbal jött velünk, megállt a kocsi előtt. A férjem nem vette észre, s ahogy előreugrott egy lecsúszó szatyorért, rálépett a lábára.
Robbie felordított, a férjem segítségért kiáltott, a lift sípolásba fogott, jelezve, hogy túl sokáig tartottuk nyitva az ajtót. Josh ijedtében sírni kezdett. Katasztrofális helyzet volt.
Ha… ha kicsit hamarabb indultunk volna el a szállodából, ha számítottunk volna rá, hogy sorba kell állni az autókölcsönzőnél, mikor leadjuk a kocsit, ha nem terheltük volna túl a poggyászkocsit, ha nem borítottak volna ki az ijedtségtől vagy fájdalomtól ordító gyermekek…
Súlyosan nehezedtek ránk ezek a gondolatok, mialatt a repülőhöz igyekeztünk. Másodperceken múlott, hogy még elértük a járatunkat.
Örülnék, ha csak ez az egy eset lett volna. De akkoriban rendszeresen belegyömöszöltem még valamit az időmbe, mielőtt kiléptem az ajtón, még egy találkozást a már amúgy is túlzsúfolt délutánba, vagy több feladatot elvállaltam, mint amit reálisan el tudtam végezni.
Mi volt a gond? Túlterhelt életet éltem.
Vállalásaim meghaladták lehetőségeimet. Állandóan feszült voltam – magammal, az otthonommal, a férjemmel, a gyermekeimmel. Miért nem tudnak semmit megoldani? Miért nem állnak már le a kérésekkel? Miért rám van szüksége mindenkinek?
Aztán eljött a nap, amikor szembe kellett néznem a helyzettel. Nem vádolhattam senkit, nem mentegetőzhettem, nem halasztgathattam tovább. Az összeomlás szélén voltam, és a családom szenvedett. Abba kellett hagynom ezt az életformát.
A Példabeszédek 27,23 azt mondja: „Ügyelj, hogy mindig tudd, mi van a juhaiddal, és figyelj gondosan a nyájaidra!” Igen, ezt kell tennem. Bármily fájdalmas, őszintén számba kell vennem összes tennivalómat, terveimet, a fontossági sorrendemet, feladataimat, szembe kell néznem azzal, mit végzek el jól, mi az, amit elhanyagolok.
Listát készítettem az otthoni, a munkahelyi, a családi tennivalókról. Mi az, ami nem tűr halasztást, mi az, amit elodázhatok. Önkéntes vállalásaimat is számba vettem az iskolában és a gyülekezetben. Még napok múlva is jutottak eszembe fel nem jegyzett feladatok, amikről pillanatnyilag megfeledkeztem. Mikor elkészültem a listával annyira megterhelő volt a mennyiség, hogy el akartam égetni az egészet, és nekifogni újból.
Ehelyett elkezdtem átszerkeszteni. Sokat imádkoztam, kértem Istent, mutassa meg, mi az Ő szándéka velem az adott időszakban. Kihúztam azokat a feladatokat, amelyekhez már nem éreztem hívást, és azokat, amiket más is elvégezhetett. Lefaragtam a listámat, hogy csak a valóban fontos dolgok maradjanak, amiket feleségként és három kisgyermek édesanyjaként el kell látnom.
Néhány dolgot azonnal törölhettem az életemből, és voltak folyamatban lévő ügyek, amiket még be kellett fejeznem, mielőtt törölném őket. Végül az életem kezelhetővé vált. Az állandó nyomás, hogy valamit még meg „kell” tennem, megszűnt. Soha véget nem érő listám egy tervezetté alakult, amit hetente újraértékeltem, és be tudtam osztani heti és napi tennivalókra.
Azóta Isten még két kislányt küldött a családunkba, akiket örökbe fogadtunk, így most már ötgyermekes anyuka vagyok. És még mindegyiknek szüksége van rám. De mert ismerem juhaim állapotát, kézben tudom tartani az előre látható eseményeket, és így kevésbé borítanak ki a váratlan történések.
Úgy sejtem, életem végéig küzdeni fogok azzal a késztetéssel, hogy többet vállaljak, mint amennyit teljesíteni képes vagyok. De már tudom, hogy ez a fajta könnyelmű optimizmusom árt a szeretteimnek, ha nem ötvözöm kellő bölcsességgel, a pillanatnyi állapotom gondos mérlegelésével. Kemény lecke volt, de megtanultam. Az agyonzsúfolt élet összeomláshoz vezet, a rendezett élettel viszont kiegyensúlyozottság és béke jár.

Uram, Te tudod, mennyire zűrzavaros és rendezetlen tud lenni az életem. Arra hívtál, hogy rakjak rendet benne. Segíts, hogy jól kezeljem, ami rajtam áll, és így fel tudjak készülni arra, amire nincs rálátásom. Adj, kérlek, bölcsességet és tisztánlátást. Jézus nevében, Ámen.
(Encouragement for today, 2011.12.07., www.proverbs31.org,Glynnis Whitwer,  fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)