Hogyan találd meg, amit keresel

”Ha kerestek majd, megtaláltok engem, ha teljes szívből kutattok utánam.„


Jeremiás‬ ‭29‬:‭13‬




Egy réges régi napon beviharzott a konyhába karján fonott kosárral. "Virágot szedek az erdőben" - jelentette be. "Szeretnél velem jönni?"

Nem éppen ebben az időszakban nyíltak a vadvirágok, de mosollyal lepleztem a kételyeimet, és követtem 7 éves gyermeket a szabadba.

Ahogy bóklásztunk az erdőben, mohákat, gombákat, bokrokat és indákat pillantottunk meg. De egyetlen virágot sem.

Feltételezve, hogy nem találok virágokat, inkább makkokat kezdtem el szedegetni. A lányom azonban nem tántorodott el. Átfésülte az aljnövényzetet, körülnézett a fák körül, bekukucskált a fatörzsek alá és átkutatta a leveleket. De a kosara üres maradt.

Aztán ahogy közeledtem az ösvény végéhez, boldog visítást hallottam. Megfordultam, és megláttam a kislányomat, amint átugrik a bozótos füvön, és térdre esik a lila vadvirágok sokaságában.

"Hogy sétálhattam el ezek mellett?" Tűnődtem hangosan, miközben szedtük az ibolyaszínű virágokat.

Bámulta a zsebeimben dudorodó makkokat. "Anya, azért nem láttad a virágokat, mert nem is számítottál rájuk.”

Lányom szavai közöttünk lebegtek, és megdöbbentett gyengéd igazságuk. Az elvárások hatással vannak a látásmódunkra.

Talán ezért mondja el Isten a Jeremiás 29:13-ban, hogy mire számíthatunk, ha keressük Őt: ”Ha kerestek majd, megtaláltok engem, ha teljes szívből kutattok utánam.”

A héber szó, amelyet itt a "keresés" szóra használnak, nem egy alkalmi pillantást vagy sietős vadászatot jelent. Inkább olyan képet fest, mintha valaki újra és újra végigtapogatna egy helyet, - mint az én virágvadászom-aki kitartóan keresi azokat a selymes virágokat.

Érdekes módon, amikor Isten először mondta ezeket a szavakat az Ő népének, nem a templomban gyűltek össze, vagy nem egy imaórán időztek. Száműzetésben éltek egy pogány király uralma alatt.

És amikor távol voltak otthonuktól és rettentően magányosak voltak, Isten meghívta őket, hogy ott keressék az Ő jelenlétét, ahol a legkevésbé várták Őt.

Kétezer évvel később Isten ugyanezt a meghívást intézi hozzád és hozzám.

Legyünk tehát ma Istenvadászok, kedves barátnőim!

Keressük az Ő szépségét a káoszban és az Ő reménységét a fájdalmainkban.

Keressük az Ő kedvességét a hibáinkban és jóságát a sebeinkben.

Keressük az Ő szeretetét ott, ahol a legkevésbé számítunk rá, és az Ő kegyelmét ott, ahol a legkevésbé érdemeljük meg.

És amikor azzal küzdünk, hogy észrevegyük Őt, maradjunk imában kitartóak, reményteljesek és figyelmesek. Mert a Jeremiás 29:13 szerint, ha teljes szívünkből keressük az Urat, biztosan megtaláljuk, amit keresünk.




Drága Jézus, tudom, hogy velem vagy. Adj nekem szemet, hogy lássalak Téged, és szívet, hogy keresselek Téged. Segíts, hogy ma még inkább tudatában legyek a Te jelenlétednek. Jézus nevében, Ámen.




https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2024/01/24/how-to-find-what-youre-looking-for

https://www.pexels.com/hu-hu/foto/termeszet-mezo-viragok-lila-446280/



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések